EST. 2002

Jerezben megkezd?dött a tánc: pályán a kétütem?ek



A kis kategóriás csapatok részvételével megindult a nagyüzem a jerezi pályán. A nyitónapon a 125-ösök és a 250-esek külön-külön, és egy turnus erejéig közösen is motoroztak. Messzemen? következtetéseket levonni még persze nem lehet, pár érdekesség azonban rögvest akadt. Beszámoló a nap legfontosabb eseményeir?l.


125: Simon és a kínaiak

Julian Simonnak, ha szabad ilyet mondani egy napnyi teszttevékenység után, ekkora sansza még sosem volt a vb-címre, mint idén. ? maga pedig tudja ezt és favoritként áll hozzá a dolgokhoz. A spanyol mindig is gyors volt, ám mindig is kiegyensúlyozatlan, utóbbin ha javít, akkor jó lesz neki. A 125-be visszatért (egy szezont csinált végig a 250-ben, kevés sikerrel, KTM-esként) motoros egyb?l megmutatta az izmait, hét tizeddel leszakítva a honfitárs Vazquezt (Derbi) és az olasz Iannonét, akinek ez volt az igazi bemutatkozása az Aprilia RSV-vel. Iannone volt a délel?tt leggyorsabbja, végig egyenletesen gyors köröket hozott. A másik esélyes, merthogy a fenti tételmondathoz az ellenfeleknek is lesz egy-két szava.

Nem rossz a kis ibériai, a kölyök Marc Marquez a KTM-mel, Pol Espargaro el?tt zárja a napot. Aztán Gadea és Smith, akik szintén azok között lesznek, akik lejátsszák egymás között a 2009-es meccset a címért, legalábbis a papírforma szerint. Nagy összegben nem fogadnánk egyikükre sem, és ett?l lesz színvonalas a bajnokság. Nem lesz ez rossz széria idén, bár a magyar érdekeltség tovaillant a legkisebb kategóriából, a legélvezetesebb csatákat ett?l az osztálytól várhatjuk.

Érdekességek m?szaki vonalról – a Loncin és a Hoajue nev? indulókról van szó, amelyeknek útlevele kínai ugyan, szívük azonban olasz. A Loncin nyolcadliteres blokkját az Engines Engineering m?hely realizálta, a Haoyue (ex-Maxtra) er?forrását pedig Franco Moro és Jan Witteveen jegyzik… ismer?s a név?

250: a légkör bizonytalan, Barbera nem

Látszólag minden rendben van a negyedliteresek mez?nyében, 22 induló a rajtrácson hivatalosan, mégis itt-ott foghíjas a paddock. Az egyik helyszíni tudósító a hetvenes években tapasztalt állapothoz hasonlítja a mostani helyzetet: kevés szín, kevés flikkflakk, boxmunka, koncentráltan, sallang- és showmentesen. Válság van, minek úgy csinálni, mintha nem lenne. Mindenki a munkájára figyel. A koncepció minden csapatnál: „reméljük, hogy meg tudjuk csinálni. Érjünk el a szezon végéig valahogy, aztán majd meglátjuk, hogyan alakul a következ?.” Túlélésre játszanak az alakulatok, az ok egyszer?. A büdzsé. Talán elég lesz a pénz év végéig, talán nem.

De vigasztaljon minket, hogy legalább így nincs felesleges körítés, nincsenek üres körök, nincsenek lebzsel? vipek, sem egzotikus szépségek, akiknek fizetni kéne. Csak a hozzáért? technikai személyek. Mint egy gyárüzemben. Itt kérem motorsportot állítunk el?. Az objektum területén illetéktelenek nem tartózkodhatnak. És valóban: a helyszínen csak versenyz?k és szerel?k – ez az a két munkakör, amin ennél a cégnél nem lehet spórolni.

No és volt itt motorozás is. Egy vegyes turnus a 125-ösökkel délel?tt és egy délutáni felvonás (id?eredmények lásd lenn). Kialakult a tavalyról ismer?s csata: Bautista kergette az immár címvéd? Simoncellit és viceversa. Mindkettejüknek MotoGP-s helyet prognosztizál jöv?re a szakma. Idén azonban lesznek – reméljük, lesznek – zavaró tényez?k a két extraklasszis párviadalában. Természetesen els?sorban Talmára gondolunk itt, de egyel?re a turbulenciát Hector Barbera okozza, aki szerdán elég gyorsan ment a koszos pálya ellenére. A Pons csapat (f?szerel?: Rossano Brazzi) spanyolja borzasztó ?szt élt meg m?téttel és rehabbal, aztán jött a kemény tél, mikor is a csapat léte, mint olyan, forgott kockán. Ezek után nem rossz az 1’43”156… háta mögött tudja Baut, Sicet az els? napon.

Talmácsi negyedik a balatonringes fényezés? Apriliával (valami k?gazdag cég logóját szívesebben néznénk ott ebben a helyzetben, hogy nem is lesz idén magyar futam, meg persze a tartalékmotoron is), az egykori csapat- és vetélytárt Faubel el?tt, aki a legjobb hondás, megel?zve a fenomenális Wilairot srácot, aki a jelek szerint az els? tízben képzeli el a jöv?jét. Szintén Honda. Aztán a 125-ös bajnok Di Meglio, a szintén „feljutó” De Rosa és a „nagyöreg” Locatelli. Akcióban Mattia Pasini is magyar csapatszínekben, de az ideje egyel?re nincs a topon – err?l Tóth Imre is tehet, aki nekiment a társnak a 125-ösökkel közösen futott edzésen.

Els? nap, 125, eredmények

1 Julian SIMON – Bancaja Aspar Team 125cc 1:47.345

2 Efren VAZQUEZ – Derbi Racing Team 1:48.023

3 Andrea IANNONE – Ongetta Team Ispa 1:48.368

4 Marc MARQUEZ – Red Bull Ktm Motorsports 1:48.534

5 Pol ESPARGARO – Derbi Racing Team 1:48.713

6 Sergio GADEA – Bancaja Aspar Team 125cc 1:48.756

7 Bradley SMITH – Bancaja Aspar Team 125cc 1:48.828

8 Jonas FOLGER – Ongetta Team Ispa 1:48.921

9 Sandro CORTESE – Ajo Interwetten 1:48.930

10 Scott REDDING – Blusens Aprilia 1:49.014

11 Esteve RABAT – Blusens Aprilia 1:49.029

12 Joan OLIVE – Spanish Derbi Racing Team 1:49.099

13 Takaaki NAKAGAMI – Ongetta Team Ispa 1:49.711

14 Cameron BEAUBIER – Red Bull Ktm Motorsport 1:49.718

15 Stefan BRADL – Viessmann Kiefer Racing 1:49.816

16 Lorenzo SAVADORI – Fontana Racing 1:49.863

17 Randy KRUMMENACHER – Degraaf Grand Prix n.a.

18 Danny WEBB – Degraaf Grand Prix 1:50.244

19 Johann ZARCO – Wtr San Marino Team 1:50.554

20 Dominique AEGERTER – Ajo Interwetten 1:50.665

21 Lorenzo ZANETTI – Ongetta Team Ispa 1:51.083

22 Lukas SEMBERA – Matteoni Racing 1:51.190

23 Jasper IWEMA – Racing Team Germany 1:51.929

24 Alexis MASBOU – Loncin Racing 1:51.953

25 Michael RANSEDER – Haojue Team 1:51.961

26 Luca MARCONI – Cbc Corse 1:52.424

27 Luca VITALI – Cbc Corse 1:53.262

28 Simone CORSI – Jack & Jones Team 2:01.672

29 Matthew HOYLE – Haojue Team 2:15.588

Els? nap: 125-250, közös edzés, eredmények

1 Marco SIMONCELLI – Metis Gilera 1:43.438

2 Alvaro BAUTISTA – Mapfre Aspar Team 1:43.596

3 Ratthapark WILAIROT – Thai Honda Ptt Sag 1:43.785

4 Hector BARBERA – Pepe World Team 1:43.800

5 Gabor TALMACSI – Balaton Racing Team 250cc 1:44.055

6 Hiroshi AOYAMA – Scot Racing Team 250cc 1:44.127

7 Thomas LUTHI EMMI – Caffe Latte 1:44.199

8 Mike DI MEGLIO – Mapfre Aspar Team 250cc 1:44.273

9 Roberto LOCATELLI – Metis Gilera 1:44.821

10 Hector FAUBEL – Honda Sag 1:44.890

11 Raffaele DE ROSA – Scot Racing Team 250cc 1:44.909

12 Lukas PESEK – Auto Kelly – Cp 1:45.221

13 Alex BALDOLINI – Wtr San Marino Team 1:45.360

14 Mattia PASINI – Team Toth Aprilia 1:45.597

15 Karel ABRAHAM – Cardion Ab Motoracing 1:45.633

16 Imre TOTH – Team Toth Aprilia 1:45.745

17 Jules CLUZEL – Matteoni Racing 1:46.304

18 Shoya TOMIZAWA – Cip Moto-Gp250 1:47.550

19 Axel PONS – Pepe World Team 1:49.114

20 Bastien CHESAUX – Racing Team Germany 1:49.850

250, els? nap: a délutáni eredmények

1 Hector BARBERA – Pepe World Team 1:43.156

2 Alvaro BAUTISTA – Mapfre Aspar Team 1:43.620

3 Marco SIMONCELLI – Metis Gilera 1:43.833

4 Gabor TALMACSI – Balaton Racing Team 250cc 1:44.433

5 Hector FAUBEL – Honda Sag 1:44.644

6 Ratthapark WILAIROT – Thai Honda Ptt Sag 1:44.846

7 Mike DI MEGLIO – Mapfre Aspar Team 250cc 1:44.891

8 Raffaele DE ROSA – Scot Racing Team 250cc 1:45.091

9 Lukas PESEK – Auto Kelly – Cp 1:45.220

10 Roberto LOCATELLI – Metis Gilera 1:45.259

11 Alex BALDOLINI – Wtr San Marino Team 1:45.401

12 Thomas LUTHI – Emmi – Caffe Latte 1:45.538

13 Jules CLUZEL – Matteoni Racing 1:45.912

14 Karel ABRAHAM – Cardion Ab Motoracing 1:46.044

15 Hiroshi AOYAMA – Scot Racing Team 250cc 1:46.098

16 Alex DEBON – Aeropuerto-Castello-Blusens 1:46.154

17 Mattia PASINI – Team Toth Aprilia 1:47.046

18 Vladimir LEONOV – Viessmann Kiefer Racing 1:47.563

19 Shoya TOMIZAWA – Cip Moto-Gp250 1:48.141

20 Bastien CHESAUX – Racing Team Germany 1:50.029

21 Imre TOTH – Team Toth Aprilia 2:01.768

ugrás fel