EST. 2002

Jön a Francia Nagydíj

A 4.180 méter hosszú Bugatti pálya negyven éves már. 1966-ban építették és 1977-ben rendezték meg az első világversenyt, az akkor még 4.422 méter hosszú aszfaltcsíkon. 1969-ben rendezték az elso világbajnoki futamot, amit Giacomo Agostini nyert. Az idei versenyre átalakították és felújították a pályát, amit tavaly novemberben kezdtek meg és idén márciusban fejeztek be. Elsőként a sikánt építették át, hogy biztonságosabb legyen, mert a bemeneteli sebesség túl nagy volt. A sikánt megelőző jobb kanyart és a Dunlop hídnál fekvő fordulót is átépítették és több helyen új felsőréteget kapott az aszfalt.

A Toth csapat 24 órás utazás után érkezett meg Shanghaiból Le Mans-ba, ahol másnap elkezdték felállítani a hospitality-t és berendezni a boxot, ami eltérően a kínai vagy isztambuli boxoktól elég kicsi. A csapat egyik kamionjában csak a motorok, a box-installáció, a pályán használt robogók, és a szerelok felszerelései vannak. A motorok ez esetben hatalmas konténerekben érkeztek Kínából. A másik kamion, mely egyben a lakórésze is a csapatnak, szállítja a hospitality darabjait. Itt étkeznek Imiék és itt is alszanak. A kamion két részre osztható. Az egyik a teljesen felszerelt konyha és a 10 férőhelyes lakórész, fürdoszobával és ‘nappalival’.

Néhány órával a sanghaji nagydíj zárása után a gyorsasági világbajnokság cirkusza elindult Franciaország felé, ahol május 21-én dönt? fontosságú nagydíjak várnak a résztvev?kre. Nagy a rohanás, a földgolyó egyik felér?l a másikra értek oda a csapatok, a kínai metropolisz-széli monumentalizmusból a versenysport Le Mans-i szentélyébe, a Bugattira. Közben szinte semmire sincs id?, legfeljebb kiheverni az utazást, id?eltolódást meg alsónem?t cserélni. Nagy változások m?szaki értelemben nem várhatóak most, mikor a három kategória pilótái, szerel?i és csapatvezet?i annak örülnek, hogy élnek. Más kérdés, hogy kinek jó a feszített ütemterv – ez minden évben el?jön…

A repül?gép mindössze egy motornak, jelesül Rossi M1-ének szállított egy új vázat gall földre, amelyet tüzetesen a verseny utáni napon vizsgálnak be tesztelés keretei közt. Edwards Kínában elért dobogója azt mutatja, hogy maga a motor nem rossz, a futóm?vel viszont szinte állandóan baj van. A Yamahával együtt tesztel majd a Ducati is, akiknek szintén fel kéne hozniuk magukat, az er?sen kezd? Capirossi ugyanis két halovány versenyhétvégén van túl. Ami meg a fiatalokat illeti, most aztán tényleg mindenki az els?séget akarja megkaparintani, élen a múlt vasárnap élete els? királykategóriás sikerét begy?jt? Pedrosával és a csataló Stonerrel.

Franciaországban kiderül, melyik úton halad tovább Melandri: a törökországi gy?ztes forma a valódi arca, vagy a sanghaji szenvedelmes. Maciónak nemcsak a vb-pontok, hanem a hondás jöv?je miatt is fontos kihívás lesz a Bugatti, miután a HRC vezet?i mindinkább úgy t?nik, a Pedrosa-Stoner duóra építenék a jöv?t, és nem mindegy, milyen támogatással számolhat az olasz pilóta és a Gresini- csapat. 2007-r?l egyre több szó esik majd Le Mans után, fény fog derülni kisvártatva Rossi F1-ügyér?l, ha lehet hinni az ígéretnek, miszerint június táján a Doktor megnyilatkozik.

Érdemes szemmel tartani az orrunk el?tt (újra)kibontakozó amerikai iskola jeles képvisel?it: Hayden úgy vezeti a MotoGP összetettjét, hogy eddig minden nagydíjon dobogón állt, igaz, sosem középen. Edwards mintha egycsapásra újjászületett volna hosszú hónapok hallgatása után. Hopkins meg jónéhány mélypontot (emlékezzünk a katari motor-rugdosásra… persze valamilyen szinten érthet? volt a fiatalember dühkitörése) háta mögött hagyva Kínában már nagyon közel ért a dobogóhoz a Suzukival. A rizlások nagyon boldogok voltak, hogy a Távol-Keleten sikerült megnyerniük a Bridgestone-háziversenyt a Ducatik és a Kawasakik ellenében.

A Kínából való ‘menekülés’ és a gyors átrendez?dés kényszere persze rányomja a bélyegét a 250-es és a 125-ös csapatok tagjainak lélekállapotára is. A negyed literesek között Roberto Locatellinek, a legkisebb géposztályban a progresszívan fejl?d? (csak így menjen továbbra is) Hondát hajtó Talmácsi Gábornak és az egyel?re pont nélkül álló Tóth Iminek szurkolhatunk ezen a hétvégén a minél jobb helyezésekért, minél több pontért. A hajsza folytatódik…

ugrás fel