EST. 2002

Jön a Francia Nagydíj

A Le Mans-i versennyel egy hármas európai sorozat veszi kezdetét a gyorsasági világbajnokságban. A Francia GP (május 15.) után június 12-ig bezárólag Olaszországba és Katalóniába is ellátogat a sorozat. Így az ebben az id?szakban elért eredmények, a csapatok mostani döntései különösen jelent?sek lesznek a végelszámolásnál, mindhárom kategória esetében.

Féker?hatások Le Mans-ban a Brembótól (pdf, 480 kb)

Pillanatkép a tavalyi versenyr?l, melyet Gibernau nyert meg. Az itt még vezet? Rossi 4. lett

Nagy várakozás el?zi meg a „Le Mans utáni” szakaszt azért is, mert a Honda ekkorra tervezi nagy évközi tesztelését, sok új alkatrész – pl. egy új motorfék – érkezésével. A változásokat Max Biaggi sürgeti a legnagyobb hangon, de egyébként is lépnie kell valamit a gyári Repsol együttesnek, mert a pontversenyben megel?zi a két privát csapat, a Movistar és a Camel, maga a Honda, mint gyártó pedig eddig idén is csak statisztált a Rossival felálló Yamahának (vagy inkább a Yamahával felálló Rossinak). Szóval nem csak azért érdekes a francia futam, mert a szezon egyik legpatinásabb ringjén, a Bugattin rendezik meg.

A pálya nem az a fajta, ami mindenkinek egyöntet?en tetszik. Eléggé sz?k, kevéssé gyors, nagy fékezések és kigyorsítások tagolják. A víkendre rekord néz?számot várnak, hiszen sok év után ismét van hazai esélyes pilóta Olivier Jacque személyében. Hogy a nemzetközi sajtóban Jacque-effektusnak elnevezett jelenség m?ködik-e majd úgy, mint két hete Kínában, már egy másik kérdés.

Rossi Kínában: mindenkit elhomályosított

Ha a MotoGP összetettjére pillantunk, azt kell látnunk, hogy a bajnokság els? számú hivatalos nyelve az olasz: Valentino Rossi szinte vesztett pont nélkül vezet, mögötte pedig Marco Melandri, a Gresini-kompánia alkalmazottja – akinek idei tevékenysége érdekes ablakot nyit a királykategória jöv?jére. Melandri az eddigi futamokon végig az élbolyban volt, csapattársánál, Sete Gibernaunál – meglepetésre! – jobban ment. A spanyolnak semmiképpen nem a Francia GP az utolsó szalmaszál, mindenesetre int? jel lehet a 37 pontos lemaradás Rossival szemben és az, hogy Sanghajban megint nem Gibernau volt a nyugalom szobra. Edzéseken gyors, a versenyen aztán valami elpattan: egy futamgy?zelem kétségkívül nagyot lendítene a spanyol lelkiállapotán.

Gibernaunak valami belement a fogába

A címvéd? Rossifumi, a Dottore ezzel szemben tudja és nyíltan vállalja, hogy valamivel gyengébb motor áll rendelkezésére, mégis minden versenyen ott van. Ez az ? nagy er?ssége: ellene meccselni idegöl? vállalkozás. Gibernau, ahogy Biaggi és Barros is, nagy csalódást okoznának, ha távolmaradnának a közelharcoktól. Mert közelharc Le Mans-ban, az mindig van. Az viszont nehezítheti Rossi dolgát, hogy minden nagydíjat szokás szerint „egyedül kell megoldania”, vagyis nincs mögötte egy stabil hátvéd, aki vele együtt keserítené a hondások életét. Edwardsnak vannak ugyan helyezései, de nincsenek nagy man?verei – kár.

Max Biaggi a MotoGP divatdiktátora

Jacque, ha esik, megint az egekbe reppenhet a Kawasakival. Nakano idei teljesítményét egy konstans növekv? függvénnyel lehetne modellezni, így t?le sem lehetetlen egy kiugró eredmény. A Suzuki MotoGP egyel?re csak áhítja azt, amit a gyár GSXR-ei a Superbike-ban m?velnek, annak ellenére, hogy Hopkins és Roberts továbbra is jók az id?mér?kön. Aztán ott van a Ducati (b?vebben lásd tegnapi „Ducati: Le Mans-ban cél a dobogó” cím? beharangozónkat), akik nagyon fogadkoznak és állítják: lassabb pályán is versenyképesek lesznek. Egy hete Monzában a Ducati Xerox feltámadásának lehettünk tanúi az SBK-ban, miért ne történhetne meg valami hasonló a Marlboro Team-mel.

Persze van lejjebb is. A KTM királykategóriás projektje egy hatalmas talány: a Kenny Roberts-féle KR-rel úgy t?nik, végleg megszakadt a kapcsolat, pedig nem ártana tisztázni egyet s mást. Várakozás van, ami senkinek sem jó – köztudott, hogy a MotoGP költségei els?ként a kicsiket csinálják ki, márpedig e téren az angol-osztrák koprodukció nem a leger?sebb. Mindenesetre az ún. ‘kis csapatok’ pilótáinak ezen a hétvégén egy árnyalattal több esélyük van a francia pálya adottságai és a kevésbé dominánsan érvényesül? motorer? miatt.

ugrás fel