Hirdetés

Jön a Katari Nagydíj

Hirdetés

A világbajnoki cím matematikailag már Rossié, miközben a tavaly – szó szerint – nagy port kavart Katari Nagydíjra készül a gyorsasági világbajnokság. Ez egyben az utolsó ‘keleti’ állomás is ebben a periódusban: a sorozat három hét alatt látogat(ott) el Japánba, Malajziába illetve most a közel-keleti arab országba. Bizonyára sokan emlékeznek, tavaly Rossit és Biaggit büntette a versenybíróság (hátrébb rangsorolták ?ket a rajtrácson), miután ‘preparálták” – csapataik megtisztogatták a pilóták rajtkockáit és némi gumit égettek rá. Az akkor a vég kezdetét jelentette Valentino és a reklamáló Gibernau közt, majd a 2004-es katari futamt követ?en az olasz olyan sikerszériába kezdett, ami tulajdonképpen a 2005-ös Cseh Nagydíjig eltartott.

Idén a tét a királykategória második helye. Rossi 281 ponttal és behozhatatlan el?nnyel vezet, míg mögötte 142-142 az állás Capirossi és Biaggi között. Az olasz belharcba van esélye beleszólnia Edwardsnak (139), ha összekapja magát Dohában, miközben Melandri (136) állapota javul, de még távolról sem 100%-os. Jelenleg ötödik a tabellán Hayden 134 ponttal.

Tegnap 45 fok volt a h?mérséklet Katarban. Ideálisnak nem éppen nevezhet?; a h?ségben lankad a koncentráció, a pálya tapadása nem megfelel?. Sokan azt sem értik, minek kell ilyen körülmények között versenyezni. Mindenesetre a jöv? évi naptárban már tavaszra helyezték a dohai versenyt – a döntésnek mindenki örül. Míg a Honda és a Yamaha változatlan m?szaki csomaggal érkeznek az Arab-félszigetre, addig a Ducati folytatja finomítási hadm?veletét: az új gumikhoz igazítják a Desmosedicit, s a futam után tesztelik is a Losailon a járm? megbolygatott hátsó futóm?vét.

Sikerrel csak az járhat ezen a hétvégén, aki a leghamarább és leghatékonyabban alkalmazkodik a pályához – amely a remények szerint idén bizonyítja, hogy méltó a MotoGP fogadására (és nem krosszpálya, ahogy tavaly Rossi nevezte) valamint a 2004-es párezernél több néz?t vonz a helyszínre.

250cc

Pedrosa (226 pont) malajziai esése újra nyílttá tette a negyed literesek küzdelmét, hiszen Stoner (168) továbbra is hisz abban, hogy elkapja spanyol riválisát. Ehhez támadnia kell az Aprilia ausztráljának, méghozzá hathatósan, hiszen csak így tarthatja életben vb-reményeit. Agilitásával Stoner egyébként kivívta a jelenleg Rossi f?szerel?jeként tevékenyked? Jeremy Burgess figyelmét, aki a jöv?ben szívesen dolgozna együtt a pilótával. Vagyis nem elképzelhetetlen, hogy a Pedrosa-Stoner párharc jöv?re a királykategóriában folytatódjon, bár ennyire talán ne rohanjunk el?re.

Dovizioso esett Szepangban, a hondás olasz 144 pontot gy?jtött eddig, s komoly ellenfelei akadt a világbajnoki dobogóért: Hiroshi Aoyama és Alex De Angelis. Utóbbi jó formában van, de er?t?l duzzad az eltiltását letölt?, visszatér? Jorge Lorenzo is, úgyhogy vigyázat.

125cc

189-181 az állás a svájci Thomas Lüthi javára a finn Mika Kallióval szemben Katar el?tt. Talmácsi Gábor 131 ponttal harmadik, miközben Mattia Pasini 127-en áll. El?bbi páros a világbajnoki címért, az utóbbi a végs? dobogós helyezésért szállhat síkra… bár ötven pontnyi hátrány nem ledolgozhatatlan, a harmadik helynél vérmes reményei aligha lehetnek a magyar szurkolóknak. A gyártók bajnokságában viszont még bármi lehet: itt a KTM 258 ponttal vezet, a Honda 231-gyel, az Aprilia 228-cal következik.

Az elmúlt futamokon egyre jobb formába került Manuel Poggiali, aki tavaly élete talán legrosszabb szezonját köszönhette annak a sérülésnek, amit fallabdázás közben szedett be az évad eme szakában. A versenyz? állítja, túllépett a 2004-es borzalmakon, összeszedte és felépítette magát a 125-ben – tegyük hozzá, ha a Gilera valamivel er?sebb volna alatta, biztos favorit lenne a dobogóra. Tóth Imiék a csalódást okozó Maláj GP után enyhülésre lelhetnek a sivatagban – a Team Toth színeiben debütál a spanyol Angel Rodriguez.