EST. 2002

Jön a Török Nagydíj

Még száz versenyt kívánunk Valentinónak lehet?leg két keréken, emlékeztetve arra, hogy a Rossi vasárnap Isztambulban századszor áll királykategóriás futam rajtjához. Számmisztikai határ az olasz srácnak (vagy veteránnak), aki 54 sikerével fantasztikus statisztikát miondhat magáénak az 500-as illetve a MotoGP kategóriás indulásaiból.

A Doktor már kiegyenlített Mick Doohannal a részsikerek számát tekintve – az ausztrálok egykori klasszisa nem nagyon vette föl a dolgot, ? most görögdinnye édes levében úszik a szép Selinával, kit hosszú évek együttélése után elvesz, de ez egy másik történet.

Az igazi történet helyszíne most nem Ausztrália, hanem Törökország, ahol péntekt?l kezdve megindul a vadászat a vörös 65-ösre… Loris Capirossi a Ducati nyergében kiemelked?en szerepel eddig, vezeti a MotoGP összetettjét, és semmi másra nem koncentrál, mint hogy az élen is maradjon. Ez nemzeti kérdés is, hiszen Capirex az Olasz Motor zászlaját viszi, történelmet ír immár sokadik éve a Desmosedicivel, s a história most fordulhat csak mosolygósra igazán. Az olasz nagyöreg Jerez és Losail után 41 ponttal vezet a két gyári Honda RCV-s el?tt: Nicky Hayden 36, Daniel Pedrosa 30 egységet gy?jtött (az amerikai sorozatban hatszor állhatott a dobogóra az elmúlt futamokon). Rossi 27-tel jön a sorban, de biztosak lehetünk abban, hogy a századik rajtjára igen felszívja magát.

A Tilke tervezte török pályán tavaly Marco Melandri gy?zedelmeskedett. Nagy benne az akarás most is, de nem lesz könny? dolga: enyhén szólva nem szokta még meg a 2006-os motort, s?t hat márkatársa is el?tte van az összevetésben… Vélhet?en már az edzések els? szakaszában kiderül sok minden arról, hogy melyik motor hogyan alkalmazkodik az ázsiai ringhez: Macio futamát (is) nagyrészt ez döntheti el. Elkészült Rossi kért új vázszerkezete is, Davide Brivio Yamaha-f?nök szerint ‘kis újdonságokra és új ötletekre’ lehet számítani együttesét?l, tehát semmi drasztikus lépés nem várható.

Váratlan dolgok persze mindig benne vannak a pakliban, f?leg, ha olyan figurák közlekednek még az aszfalton, mint Sete Gibernau és a Katarban meglepetést (?) okozó Casey Stoner. El?bbi még nem ért el jelent?s eredményt a Ducatival, utóbbi sem a Hondával, de a fiatal ausztrál azóta gyors, amióta ráült a 211-re. A Suzuki és a Kawasaki továbbra is legfeljebb a középmez?nyben verekedhet, ha mégsem, az a brilliáns egyéni alakításoknak lehet köszönhet?. Ez legalábbis a papírforma. Borulhat? Török földön talán.

Szóval három hét kihagyás után újabb nagy összecsapás a Hondák meg a Ducatik között, szökni próbáló Capirossival (aki életében most megy el?ször az isztambuli ringen, hiszen tavaly súlyos ausztráliai sérülése után nem motorozhatott), felzárkózásán mesterked? Rossival… és egy Daijiro Katóra emlékez? közösséggel: a japán pilóta három éve (pontosan 2003. április 19-én), a szuzukai Japán Nagydíj els? körében sérült meg, majd vesztette életét.

Két zsinórban elkövetett futamgy?zelem után Jorge Lorenzo a harmadikra készül. Kirobbanó forma, remek motor, ragyogó felkészültség. De még ha a jó Jorge le is eresztett az elmúlt hetekben (miért tette volna?), akkor is tarsolyában van a 2006-os esztend? legnagyobb fegyvere, a gyári Aprilia. Az etalonmotor a 250-ben… és hogy az ellenkez?je bizonyosodjon be, azért a jelenleg 36 ponttal második Andrea Doviziosónak kéne tennie. Az olasz eddig mindkétszer dobogóra állhatott, er?n felül teljesítve, megküzdve minden ellenséggel – leginkább Hondája nem túl adekvát motorerejével. Pedig Lorenzo legnagyobb ellenfele az idei vb-címért éppen Dovi, tudja ezt a gyár is, ezért a Japán GP-re plusz lóer?ket ígérnek már neki. Megérdemelné.

Szívünknek kedves szavak következnek: a pontverseny harmadik helyén tanyázik Roberto Locatelli, 25 szerzett ponttal. Katarban heroikus küzdelemmel léphetett a pódiumra a Team Toth versenyz?je, az egész világ kalapot emelt neki. Csak így tovább! Hector Barbera 24-en áll jelenleg, 21-en pedig meglepetésre ott van Aoyama a KTM-mel. Az osztrák motor állítólag új vázzal jön ki Törökországban, ez lesz a fejlesztési terv els? lépése. Javításra készül a Losailon az els? csetepaték során eles? Alex De Angelis: vele mindenképpen számolni kell majd.

A 125-ben is egy spanyol pilóta az egyeduralkodó: milyen furcsa ezt kimondani azok után, hogy hosszú évekig, 56 futamon át nem tudott egy sportoló egymást követ? két versenyt megnyerni a legkisebb géposztályban. Hát most tudott, megtört a jég, s aki megtörte: Alvaro Bautista. 50 pont, akárcsak Lorenzónak egy osztállyal feljebb. És ki tudja, mit hoz a folytatás: akik szeretnének gátat szabni Bautista további térnyerésének, azok els?sorban Mika Kallio (33) és Mattia Pasini (29): a KTM-es finn mindig ott van az els?k közt, Pasini is – azzal a különbséggel, hogy ? eddig képtelen volt egyenletesen teljesíteni – más szavakkal kifejezve, gyakran hibázik. Lukas Pesek nagyot nyitott Jerezben, az arab futamon már nem volt szerencséje, Sergio Gadea meg ugyan nem olyan üstökösszer?, mint Bautista, de hogy nem fél semmit?l a pályán, az biztos.

Ezekkel a riválisokkal kéne valamit kzdenie Talmácsi Gábornak, vagyis hogy pontosak legyünk, a Humangest Honda csapatnak és magának a gyárnak. Talma az egyetlen fárosza az aranyszárnyasoknak jelenleg a 125-ben, a vb egyértelm?en az Aprilia és a KTM között fog eld?lni, hacsak nem húz gyorsan valamit a japán gyártó. Nem hazabeszélés, nem elfogultság: a nemzetközi szakírók ugyancsak a magyarban látják a Honda egyetlen reményét a feltámadásra – vagy valami ahhoz hasonlóra. Hajrá Gabesz, és hajrá Tóth Imi, hajrá 125.

ugrás fel