EST. 2002

Jön az Ausztrál Nagydíj

Hideg van Phillip Islanden és az id?járás-el?rejelzések es? közeledtét harangozzák be. De nem ez az ok, amiért a versenyhétvégét felvezet? sajtókonferencián oly’ sok szó esett a gumikról. Mert hiszen a gumiszabályról monologizáltak az érdekeltek, vagyis hogy legyen-e egygumis lebonyolítási rendszer, avagy maradjon a jelenlegi szabadverseny, annak minden bájával és ny?gével. A csatamez?n felálló hadrendek vonalai nagyjából eképpen húzódnak: a Bridgestone-os pilóták Loris Capirossi kivételével mind az egygumis szisztéma ellen foglalnak állást, a michelinesek óhajtják a változtatást.

‘Találjátok ki, miért?’ – kérdezi tréfásan V. Rossi, aki maga a részér?l nem vett részt a médiaeseményen. ‘Van rengeteg érv pro és kontra, természetesen’ – folytatja a hétszeres világbajnok, ‘arról nem is beszélve, hogy a novemberben véget ér? bajnokság és az utána rögvest megkezd?d? tesztid?szak mellett technikailag is elég nehéz lenne kivitelezni a szabálymódosítást. Vannak olyan vélekedések is, hogy jobb lenne kiiktatni a kisegít? elektronikát, hogy kiélezettebb versenyek legyenek, ám ez lehetetlen, mert az F1-hez hasonlóan az egyetlen központi vezérl?egység irányába kellene elmozdulni.’ Tény, hogy az e témában hozandó döntés még talán kényesebb a Dorna szemszögéb?l, mint a gumibeszállítókat helyükre tenni.

‘Ez valóban nem lenne más, mint egy lépés hátra: prototípusok versenyeznének olyan szabályozással, mintha szériamotorok lennének’ – mondta az aktuális világbajnok, Casey Stoner, az a kölyökkép? srác ott középen, ni. ‘A valóság inkább az, hogy sokan az els? nehézség után szeretnének átülni egy másik bárkára. Ha lesz is szabályváltoztatás, az a pilóták többségének ellenére lesz. Csak egypár személy nyomja ezt, de olyan személyek, akik döntési helyzetben vannak. Hogy egy kimondottan ellenem irányuló döntés lenne ez? Nem mondanám… de, talán igen… nehéz ügy.’

‘Tudnék tanúskodni a dolog apropóján’ – kezdte Chris Vermeuelen, aki a hétvégén Suzukija fényezésével Barry Sheene el?tt tiszteleg. ‘Megpróbálhattam, hogy megverem Casey-t úgy, hogy ugyanolyan gumijaink voltak, és nem sikerült. ? nem a Bridgestone miatt lett világbajnok. Higgyetek nekem, ? tette oda magát a gy?zelemért.’ Az egyetlen hang, amely kilóg a kórusból, a már említett Capirexé: ‘Nem vagyok az egygumis rendszer ellen, mert az utóbbi években sok volt a kiegyensúlyozatlanság. Valószín?leg én tavaly világbajnok lehettem volna, ha Michelinnel megyek. A tény az, hogy az elmúlt években egy michelines, egymárkás bajnokságunk volt, ami nem ugyanaz, mint az egygumis bajnokság. Hogy tényleg egygumis legyen a vb, ahhoz az kell, hogy az abroncsok tényleg ugyanolyanok legyenek mindenkinek. Az persze el?fordulhat, hogy ugyanolyan gumik máshogy-máshogy alkalmazkodnak az egyes motorokhoz, és akkor van a baj. És ne higgyetek azoknak, akik azt mondják, hogy képesek az alkalmazkodásra. Ugyanúgy, ahogy nem lehet alkalmazkodni egy motorhoz, ami nem tetszik, nem lehet egy gumihoz sem, ami nincs összhangban a motorral.’

No, eddig a polémia. Ami ezen kívül marad, abban az újdonság vajmi kevés. A Ducati, tekintve a szeles id?járást, valószín?leg most el?ször alkalmazza majd élesben az új, kompaktabb idomzatot. Capirossi megkapja azt a neki jobban tetsz? új vázat is, mely a szombati napra áll össze. Az Abarth-dizájnt felölt? Yamaha a tradicionális, nem-pneumatikus blokkot használja az M1-ben, azzal a nyílt szándékkal, hogy saját pályáján csapjon oda Stonrnek – akit egyébként nemzeti h?snek kjáró tisztelettel fogadtak Ausztráliában. De a legf?bb ok, amiért Valentino nagyon fogadkozik, nem ez: sokkal inkább, hogy a pálya az egyik kedvence. Jeremy Burgess ehhez csak azt f?zi hozzá, ‘kár, hogy ezt a remek pályát ilyen rossz helyre építették, ahol mindig hideg van és fúj a szél.’ Egy problémával több, nehezebben érik el a gumik az üzemi h?fokot. Már megint a gumik. De hát ez van, Phillip Islandt?l Sepangig (ahol vélhet?en döntés hozatik a fent taglalt kérdésben) még beszélünk gumikról párszor.

A nagy kérdések után azonban figyelmünk óhatatlanul a pályára szegez?dik majd, hiszen pénteken megkezd?dnek az edzések, és a felkészülés egy – reméljük, magas színvonalú – versenyre. A MotoGP-ben a cím sorsa már eld?lt, de nem tét nélküli az ausztrál rund, igazi jó csatára lehet számítani. A 250-ben Lorenzo megpecsételheti a 2007-es bajnoki titulus sorsát, ha kihasználja újabb meccslabdáját, míg a 125-ben folytatódik a magyar-spanyol, az RSW-RSA, a Talma-Faubel… kinek hogy tetszik. Nekünk úgy tetszene, ha az összetettbéli el?ny n?ne, ez önmagában megalapozna egy szép vasárnapot… Ébreszt?órák beállítva. Hajrá magyarok!!!

ugrás fel