EST. 2002

Jorge verhetetlen Britanniában

Végre egy szépnek mondható versenyt tekinthettünk meg Silverstone-ban, pedig aztán semmiféle jel nem utalt erre. S?t: a bemelegítésen Aoyama esett el és végezte be kórházban britanniai fellépését, tehát még eggyel kevesebben álltak fel a rajtrácsra a királykategória motorosai.

Pedrosa és Dovizioso Hondái villámgyorsak, Lorenzo Yamahája nemkevésbé, de a ‘leggyáribbnak’ De Puniet privát RCV-je t?nik az indulás utáni pillanatokban. Stoner elalszik a rajtnál, a középmez?nyben pedig megy a darálás. Silverstone, mint pálya partner a jó versenyhez, és a lelátón pedig Forma-1-es arcok illusztrálják, hogy a motorsportot nézni is jó.

Lorenzo magabiztosan gy?jti be a 25 pontot az ismeretlen silverstone-i aszfaltcsíkon

Lorenzo gy?zni akar, nincs mese, ez hamar világossá válik. Egycsapásra az élre áll és felépíti el?nyét a De Puniet vezette üldöz?kkel szemben. A franciát aztán a hetedik körben Dovi el?zi, aki szintúgy nagy versenyt tudhat maga mögött. Hayden is motivált, aki viszont igazán brillírozik, az Ben Spies, aki ugyan ezt a pályát sem ismerte, viszont ezt legalább a többiek sem. Úgy ment a texasi, mint legjobb SBK-s pillanataiban, és egy másik újonccal, Marco Simoncellivel emlékezetesett csatázott.

Stoner egy adott ponton aztán elkezd jönni, ugyanakkor, mikor Pedrosa meg elkezd leszakadni. Az els? kemény gumi teljesen odavan, veszélyes vizeken evez a spanyol: ugyanez a probléma keseríti De Puniet-t és Simoncellit a hajrában. Esik Capirex, nem el?ször az idén. A finálé tényleg látványos: Lorenzo persze egymaga diadalmenetben nyeri a meccset, de mögötte aprítják egymást rendesen a sportolók: Dovi a második végül, Spies harmadik kihasználva Hayden hibáját, aztán a Duksi-duó. Sic hetedik, Pedrosáé pedig a legutolsó Honda a befutónál… Szenved a Suzuki, Bautista 12., Kallio sérülten utolsó.

Silverstone, MotoGP – a végeredmény

1. Jorge LORENZO SPA YAMAHA 41’34.083

2. Andrea DOVIZIOSO ITA HONDA 41’40.826

3. Ben SPIES USA YAMAHA 41’41.180

4. Nicky HAYDEN USA DUCATI 41’41.397

5. Casey STONER AUS DUCATI 41’41.577

6. Randy DE PUNIET FRA HONDA 41’43.138

7. Marco SIMONCELLI ITA HONDA 41’48.508

8. Dani PEDROSA SPA HONDA 41’49.396

9. Colin EDWARDS USA YAMAHA 42’02.037

10. Aleix ESPARGARO SPA DUCATI 42’16.477

11. Hector BARBERA SPA DUCATI 42’17.448

12. Alvaro BAUTISTA SPA SUZUKI 42’17.491

13. Mika KALLIO FIN DUCATI 42’17.663


Kiestek


Loris CAPIROSSI ITA SUZUKI 27’33.079

Marco MELANDRI ITA HONDA az els? körben

Két körrel a vége el?tt foszlott szét az olaszok álma, eddig éltek a pole-ból elrajtolt Claudio Corti esélyei. Simonnal és Lüthivel versengve, talán a nagy izgalom miatt Corti elesik, versenye idejekorán véget ér. Jules Cluzel révén azonban a Forward Racing csapat zászlaja így is magasan leng, hiszen a francia nem okozott csalódást, behúzta a silverstone-i viadalt. Csodálatos versenyen, harcosan, agresszívan és nagyon pontosan motorozva szerezte meg a gy?zelmet, csodálatos el?zéseket bemutatva.

Lüthi persze ezzel együtt is boldog lehet, hiszen jelent?sen sikerült csökkentenie lemaradását. Ezúttal a ‘klasszikus’ 250-es arcok tudtak jó eredményt elérni, a Moto2 kategória új h?seinek mellékszerep jutott: Tomizawa csak hatodik (egy szép felzárkózás után, azt azért ne vitassuk el t?le), Elias tizedik, a legutóbb gy?zedelmes Iannone tizenkettedik. Szóval összerázódik a tabella is. Elias 80 ponttal vezet, Tomizawa 65-tel követi, Lüthi 58-cal harmadik Simon és Corsi (51-51) el?tt.

Francia gy?zelem a Moto2-ben

Nem Talmácsi Gábor versenye volt ez az angliai meccs: a rossz edzést sikerült egy jó rajttal kompenzálni, 19.-r?l a 11. hely környékére sikerült feljönni az indulás után a magyar motorosnak, aki aztán viszont folyamatosan teret veszített. Féltávnál már a pontszerz? zónán kívül haladt, majd a hajrában, három körrel a vége el?tt, huszadik pozícióból állt esett ki.

Silverstone, Moto2 – a végeredmény

1. Jules CLUZEL FRA SUTER 39’19.472
2. Thomas LUTHI SWI MORIWAKI 39’19.529
3. Julian SIMON SPA SUTER 39’19.794
4. Scott REDDING GBR SUTER 39’19.992
5. Alex DEBON SPA FTR 39’24.743
6. Shoya TOMIZAWA JPN SUTER 39’24.849
7. Mike DI MEGLIO FRA SUTER 39’24.956
8. Xavier SIMEON BEL MORIWAKI 39’25.181
9. Dominique AEGERTER SWI SUTER 39’29.712
10. Toni ELIAS SPA MORIWAKI 39’29.883
11. Fonsi NIETO SPA MORIWAKI 39’30.173
12. Andrea IANNONE ITA SPEED UP 39’30.213
13. Ratthapark WILAIROT THA SAG BIMOTA 39’30.431
14. Arne TODE GER SUTER 39’35.534
15. Sergio GADEA SPA KALEX 39’35.633
16. Niccolo CANEPA ITA FORCE GP210 39’43.590
17. Anthony WEST AUS HONDA 39’49.035
18. Yuki TAKAHASHI JPN TECH 3 39’49.424
19. Vladimir IVANOV UKR MORIWAKI 39’49.690
20. Lukas PESEK CZE MORIWAKI 39’50.761
21. Kenny NOYES USA PROMOHARRIS 39’50.895
22. Kev COGHLAN GBR FTR 39’51.187
23. Axel PONS SPA KALEX 39’51.291
24. Roberto ROLFO ITA SUTER 39’54.919
25. Bernat MARTINEZ SPA BIMOTA 39’55.323
26. Valentin DEBISE FRA ADV 40’02.396
27. Robertino PIETRI VEN SUTER 40’11.038
28. Raffaele DE ROSA ITA TECH 3 40’16.001
29. Vladimir LEONOV RUS SUTER 40’17.833
30. Claudio CORTI ITA SUTER 40’38.143


Kiestek

Yonny HERNANDEZ COL BQR-MOTO2 37’17.029
Alex BALDOLINI ITA I.C.P. 37’17.679
Karel ABRAHAM CZE FTR 37’23.718
Hector FAUBEL SPA SUTER 37’42.271
Mattia PASINI ITA MOTOBI 35’32.676
Gabor TALMACSI HUN SPEED UP 32’59.683
Anthony DELHALLE FRA BQR-MOTO2 28’50.582
Simone CORSI ITA MOTOBI 2’17.092
Stefan BRADL GER SUTER 2’17.551

Silverstone, 125 – végeredmény (az els? 15)

1. Marc MARQUEZ SPA DERBI 38’12.837

2. Pol ESPARGARO SPA DERBI 38’15.413

3. Bradley SMITH GBR APRILIA 38’26.283

4. Nicolas TEROL SPA APRILIA 38’29.954

5. Tomoyoshi KOYAMA JPN APRILIA 38’48.478

6. Sandro CORTESE GER DERBI 38’52.021

7. Randy KRUMMENACHE SWI APRILIA 38’52.095

8. Johann ZARCO FRA APRILIA 38’52.786

9. Esteve RABAT SPA APRILIA 38’53.347

10. Danny WEBB GBR APRILIA 39’03.124

11. Efren VAZQUEZ SPA DERBI 39’16.340

12. Alberto MONCAYO SPA APRILIA 39’16.902

13. Jasper IWEMA NED APRILIA 39’19.985

14. Simone GROTZKYJ ITA APRILIA 39’20.428

15. Jonas FOLGER GER APRILIA 39’20.438

ugrás fel