EST. 2002

Juhász Dávid 750-esével az ezresek mez?nyében…

Szöveg és képek: Team Suzuki

Az elmúlt hétvégén az osztrák bajnokság versenyeit rendezték meg a Hungaroringen, ahol Juhász Dávid is rajthoz állt 750cm3-es Suzukijával a Stock 1000-esek között. Dávid edzésképpen nevezett a versenyre, hiszen az ilyen lehet?ségek nagyon fontosak számára ahhoz, hogy a GSX-R Európa Kupán a lehet? legjobbat tudja kihozni 750-es motorjából. Náthásan, lázasan pattant nyeregbe, mégis élete legjobbját (1’55”) futotta a Hungaroringen. A tizenkettedik helyr?l rajtolhatott, és nagyon ügyesen taktikázva, kemény küzdelemben hat pozícióval sikerült feljebb küzdenie magát, így végül a hatodik helyen zárta a versenyt. Elmondása szerint feladták a leckét az 1000-esek, mert csak akkor tudott megtartani egy-egy jobb pozíciót, ha a kanyargós részeken megfelel? el?nyt kovácsolt össze, különben könnyedén visszael?zték a nagyok a célegyenesben.

A hétvége folyamán Dávid versenyzését kritikus figyelemmel kísérte mentora, Szabó Attila, valamint az ? édesapja, Szabó II. László is, és folyamatosan ellátták az ifjú tehetséget tanácsokkal, amelyeket ? próbál majd beépíteni versenyzési technikájába. A tapasztalt szakért?k örültek, hogy Dávid egyértelm? fejl?dést mutat, és pozitívan értékelték, érett, megfontolt versenyzését. Külön felhívták a figyelmet arra, hogy Dávid azzal a Roland Resch-sel vívott végig a futam során (? is 750-es motorral indult), aki a GSX-R Európa Kupa szezonnyitó futamán a dobogó harmadik fokára állhatott. Ez azt jelenti, a kis Juhász képes felvenni a versenyt a GSX-R Európa Kupa legjobbjaival is, amennyiben megvan a kell? pályaismerete.
Monzai megmérettetése el?tt Dávid még egyszer rajthoz áll a Hungaroringen, az április 26-27-én megrendezésre kerül? Köztársaság Kupán.


Juhász Dávidot az alábbi támogatók segítik versenyzésében:
Magyar Suzki Zrt., Erste Leasing, Suzuki gyári tartozékok, Go Fast Sports, Motul, Pirelli, Shoei, Lukas és MOL.


Az osztrák bajnoki Superstock 1000-es kategóriájának végeredménye:

1. Günther Knobloch (Ducati)
2. Rosivall Ágoston (Ducati)
3. Helmut Schleindlhuber (Suzuki)
4. Roland Resch (Suzuki 750)
5. Rene Veit (Yamaha)
6. Juhász Dávid (Suzuki 750)

A célvonalon els?ként Andreas Meklau haladt át Suzukijával, aki 1’52” alá vitte az új motoros körrekordot, de az ? motorja nem felelt meg a Superstock szabályzatnak, így eredménye nem került értékelésre.

ugrás fel