EST. 2002

Katar, 125: Pasinié a provizor pole, Talma nyolcadik

Talma a legjobb hondás

A pálya állapota sokkal jobb, mint tavaly volt. Nincs akkora h?ség, és nem hord fel annyi homokot sem a szél az aszfaltra.

Az els? nap délel?ttjén Talmácsi Gábor 4. helyen végzett 2.09.886 id?vel, ami elmondása szerint könnyedén jött. A délutáni id?mér?n minden versenyz?nek sikerült gyorsulnia, és a tavalyi körrekordot is sorra döntötték meg a pilóták. Talmának is sikerült megjavítania a KTM-mel elért tavalyi legjobb idejét, így 2.08.989-nel az els? felvonásban a 8. lett.

Az id?mér?t az Aspar Apriliás versenyz?k nyerték, ami azt mutatja, hogy valamit nagyon jól eltalált a csapat.

Talma nyilatkozata:

‘Reggel könnyen jött az eredmény, viszont az id?mér?n már nem annyira. Sokféle beállítást kipróbáltunk, az irány jó és holnap folytatjuk a munkát. A motor nem ment igazán, amin szintén szeretnénk még javítani, valamint finomítanunk kell az els? futóm? beállításain is, mert eléggé kemény a motor eleje. A végeredményt végignézve ugyanazok a versenyz?k vannak az els? 8-ban, mint Jerezben is. Annak pedig ismét nagyon örülök, hogy megint én vagyok a legjobb hondás!’

Imi közel három másodpercet javított a tavalyi idejéhez képest

Kiszámíthatatlan az id?járás Katarban. A Team Toth csapat tagjai fáradtan gyülekeztek a reggelihez, mivel az éjjel, a tomboló vihar miatt sem a versenyz?k, sem a csapattagok nem tudtak aludni. Ugyan a vihar reggelre elvonult, a pályán ott hagyta nyomát, hiszen rengeteg homokot hordott az aszfaltra. Imi a reggeli szabadedzés el?tt ellátogatott a Clinica Mobilé-be, hogy egy speciális kötéssel rögzítsék Costa Doktorék a sérült jobb vállát, mely Jerezben a verseny kell?s közepén ugrott ki a helyér?l. A magyar versenyz?nek megérkezett az új Berik b?rruhája, melyet már sz?kebbre szabtak és ami remélhet?leg tartani fogja a vállát. Imi a reggeli edzésen a futóm? beállításokkal foglakozott.

A 15 megtett kör közül a legjobb, a 25. helyre volt reggel elég. A mez?ny nagyon szoros, hiszen abban a bolyban, ahol Imi a szabadedzésen végzett, 10 versenyz? ment egy másodpercen belül. Az id?mér?n is nagy volt az iram, ahhoz képest, hogy a pályán továbbra is csúszkáltak a versenyz?k és többen is elestek. A nagy h?ség most elmaradt. A leveg? 26 fokos volt, míg az aszfalt 41 fokosra melegedett fel. Imi az utolsó körben futotta a legjobb köridejét, ami a tavalyi leggyorsabb köréhez képest közel három másodperccel volt jobb. Ebben a körben jobb id?t is futhatott volna, de a pálya egyik piszkos részén megcsúszott, ami súlyos tized másodpercekbe került neki. Imi elmondta, hogy sokkal jobban érzi idén a pályát. Tavaly szinte egyáltalán nem ment rajta a motorozás, de idén, mivel jobb a tapadás és nincs olyan h?ség, jobban élvezi a körözést.

Tóth Imi #45: „ A reggeli futóm? problémákat még nem sikerült megoldani. A motor eleje és hátulja is rázkódik, ami nagyon megnehezítette a dolgomat, mivel több kanyarban sem sikerült a megfelel? íven tartani a motort. Top speedre már sokat javultunk, de a vibráció is feler?södött, szóval holnapra meg kell találnunk az arany középutat, így a nap hátralév? részében a telemetriát elemzzük és a futóm? specialistával is átbeszéljük a gondokat. A pálya tapadása egész jó, bár néhány kanyar nagyon piszkos. Sajnos a kötésem nem tartott tökéletesen. Kanyarodás közben van egy pont, f?leg a bal kanyarokban, amikor elszáll az er? a vállamból és nem bírom tartani a gépet. Emiatt a bal vállamat és karomat eléggé meger?ltettem és most már hál’ istennek az is bedurrant. Most visszamegyek a dokihoz és megbeszélem vele, hogy holnap másképp rögzítsük .”

Katar, 125kcm: az els? nap összesített eredményei

1. Mattia PASINI ITA APRILIA 2’07.628
2. Sergio GADEA
APRILIA 2’07.881
3. Alvaro BAUTISTA
APRILIA 2’07.926
4.
Hector FAUBEL APRILIA 2’08.277
5. Lukas PESEK
CZE DERBI 2’08.419
6. Mika KALLIO
FIN KTM 2’08.436
7.
Julian SIMON SPA KTM 2’08.857
8. Gabor TALMACSI
HUN HONDA 2’08.989
9. Pablo NIETO
SPA APRILIA 2’09.139
10. Joan OLIVE
SPA APRILIA 2’09.189
11. Angel RODRIGUEZ
SPA APRILIA 2’09.312
12. Raffaele DE ROSA
ITA APRILIA 2’09.645
13. Fabrizio LAI
ITA HONDA 2’09.674
14. Mike DI MEGLIO
FRA HONDA 2’09.713
15. Simone CORSI
ITA GILERA 2’09.774
16. Thomas LUTHI
SWI HONDA 2’09.802
17. Lorenzo ZANETTI
ITA APRILIA 2’09.868
18. Sandro CORTESE
GER HONDA 2’09.983
19. Andrea IANNONE
ITA APRILIA 2’10.276
20. Bradley SMITH
GBR HONDA 2’10.535
21. Federico SANDI
ITA APRILIA 2’10.758
22. Michele PIRRO
ITA APRILIA 2’10.809
23. Tomoyoshi KOYAMA
JPN MALAGUTI 2’10.896
24. Lorenzo BARONI
ITA HONDA 2’10.943
25. Imre TOTH
HUN APRILIA 2’10.946
26. Aleix ESPARGARO
SPA HONDA 2’11.266
27. Vincent BRAILLARD
SWI APRILIA 2’11.303
28. Nicolas TEROL
SPA DERBI 2’11.474
29. Karel ABRAHAM
CZE APRILIA 2’11.598
30.
Stefan BRADL GER KTM 2’11.600
31. Manuel HERNANDEZ
SPA APRILIA 2’11.783
32. Michael RANSEDER
AUT KTM 2’12.054
33. Simone GROTZKYJ
ITA APRILIA 2’12.160
34. Mateo TUNEZ
SPA APRILIA 2’12.866
35. Michele CONTI
ITA HONDA 2’13.036
36. Joey LITJENS
NED HONDA 2’14.716
37.
Alexis MASBOU FRA MALAGUTI 2’15.095
38. Roberto TAMBURINI
ITA APRILIA 2’15.173



ugrás fel