EST. 2002

Katar, rajtrács: Lorenzo, Debon és Smith pole-ban

125

Minden szempontból remek második id?mér? edzést hozott a nyolcadliteresek egymásnakfeszülése Katarban: egyrészt izgalommentességre nem panaszkodhatott senki fia, aki a sportesemény megtekintése mellett döntött, másrészt a kategória címvéd?je, Gáborunk a második helyen zárta a turnust a brit ifjonc Bradley Smith mögött (mindösszesen 66 ezreddel volt gyorsabb a Pasini-utód tinédzser), azaz els? sorból várhatja a vasárnap esti versenyt. Egyben bebizonyosodott: az eddigi, gyengébbnek elkönyvelt és a masszmédia által ‘lecsakozott’ részeredmények (így a Q1 hetedik helye) mögött rengeteg érdemi munka van. Márpedig a vérprofi sportoló ismérve a hatékony formaid?zítés. Et voilá.

Az angolok mindenesetre már a spájzban vannak. Smith elég korán – már az el?szezon alatt – megkezdte a maga menetelését, talán nem mondunk nagy marhaságot azzal, hogy ? lehet Talmácsi egyik legkomolyabb kihívója az idén. A pole pozíció a kis Bradley-é, az már más lapra tartozik, hogy miért kell a mobil klinikán ünnepelni az els? rajtkockát: a Polaris Aprilia a leveg?be katapultálta a fiatalembert, aki aztán a bukótérbe huppant. De ni’, a negyedik helyen egy másik brit matuzsálem, a tizenhatodikat taposó Scott Redding – a derbis francia Mike Di Meglio mögött. Így fest az els? sor. Egyébként nem Redding a legifjabb angol, hanem a pénteki idején javítani nem tudó, így ötödik vonalas, tizenöt esztend?s Danny Webb. Új hullám?

Raffaele De Rosának biztosan. A nápolyi származású pilóta, aki a mez?ny egyetlen dél-itáliai versenyz?je, szépecskén kiismerte a KTM-et, ami sosem volt rossz motor a 125-ben, f?leg nem Katarban. Második sort ér? id?vel zárt az asparos csapattárs, Sergio Gadea, aki a szabadedzéseken esett, és rásérült korábbi kulcscsont-rándulására. Simone Corsi tizedikként hagyja el a pástot id? el?tt, úgyszintén bukás miatt.

125, Q2

1. APRILIA Bradley SMITH GBR 2’05.242
2. APRILIA Gabor TALMACSI HUN 2’05.308
3. DERBI Mike DI MEGLIO FRA 2’05.351
4. APRILIA Scott REDDING GBR 2’05.545
5. KTM Raffaele DE ROSA ITA 2’05.618
6. APRILIA Nicolas TEROL SPA 2’05.833
7. APRILIA Sergio GADEA SPA 2’05.953
8. DERBI Joan OLIVE SPA 2’06.074
9. KTM Esteve RABAT SPA 2’06.132
10. APRILIA Stefano BIANCO ITA 2’06.205
11. APRILIA Stevie BONSEY USA 2’06.329
12. APRILIA Stefan BRADL GER 2’06.347
13. KTM Pablo NIETO SPA 2’06.380
14. APRILIA Andrea IANNONE ITA 2’06.388
15. DERBI Pol ESPARGARO SPA 2’06.402
16. APRILIA Efren VAZQUEZ SPA 2’06.477
17. DERBI Dominique AEGERTER SWI 2’06.585
18. APRILIA Danny WEBB GBR 2’06.626
19. KTM Tomoyoshi KOYAMA JPN 2’06.702
20. APRILIA Michael RANSEDER AUT 2’06.787
21. APRILIA Simone CORSI ITA 2’07.096
22. APRILIA Takaaki NAKAGAMI JPN 2’07.400
23. APRILIA Sandro CORTESE GER 2’07.549
24. KTM Randy KRUMMENACHER SWI 2’07.603
25. APRILIA Pere TUTUSAUS SPA 2’07.605
26. APRILIA Robin LASSER GER 2’08.000
27. LONCIN Alexis MASBOU FRA 2’08.381
28. APRILIA Hugo VAN DEN BERG NED 2’08.969
29. APRILIA Robert MURESAN ROU 2’09.257
30. LONCIN Jules CLUZEL FRA 2’09.413
31. APRILIA Dino LOMBARDI ITA 2’09.632
32. KTM Lorenzo ZANETTI ITA 2’09.711
33. APRILIA Roberto LACALENDOLA ITA 2’09.827
34. HONDA Louis ROSSI FRA 2’10.153

MotoGP

Három michelines Yamaha és két újonc az élen, szinte hihetetlen. A rajtsorrendr?l dönt? edzésen szárnyaltak a francia egykörös gumikkal szerelt masinák. Talán vasárnap este a versenyen lesz némi változás e tekintetben. Az viszont még odébb van: most legalább sz?k huszonnégy óra látens ünneplést érdemeljen meg Jorge a kett?ötvenb?l a nyalókás bukósisakjával és a fekete zászlajaival, amiket mindig mindenhova t?z. Max Biaggi m?velt utoljára hasonlót 1998-ban újoncként Suzukában: jött és megnyerte az id?mér?t, majd, más kérdés, magát a versenyt is. Lorenzo a küldetés els? felét már teljesítette, a másodikat abszolválni hatalmas bravúr lenne. Annyi bizonyos, hogy a srác gyorskörön nem fél az öregördögt?l sem, meg az is, hogy nem kicsit, nagyon tudta alkalmazni kis kategóriás szezonjai alatt azt a taktikát, aminek a lényege egy jó rajt meg egy lendületes szökés.

James Toseland második helye a Tech 3 Yamahával legalább ugyanekkora szenzáció. Az angolok tényleg a spájzban vannak. Az amerikai iskola legsikeresebb reprezentánsa ezen az estén pedig Mr. Colin Edwards volt, aki visszafiatalodott vagy másfél évtizedet. Felszívták magukat a srácok. Megtette ezt Casey Stoner is, aki negyedik, azaz a második vonal elejér?l várhatja a rajtot; a Bridgestone-ok azonban nem vették fel a versenyt a francia konkurenciával. De ne feledjük, ez még csak az els? menet volt. Stonerrel az igen ügyes Randy De Puniet (a legjobb hondás) és a 2007-es gyári RCV-t használó Nicky Hayden osztják meg a sort.

Három Yamaha az elején, de nincs köztük a 46-os rajtszámú. Egyel?re a gumigyártó-váltásból nem sokat profitált a Doki, de hát eddig gyakorlatilag semmi nem történt még. Emiatt aztán nem is sorolhatjuk a csalódottak közé Valentinót: ismerjük ?t. Azért jó lesz vigyáznia, mert legjobb pajtása, Pedrosa mell?le-mögüle rajtol. A suzukisok a középmez?ny alján, a Kawasakival a sérülése után magát valamelyest összeszed? Hopkins tizedik, West viszont sereghatjó. Melandri hátulról a harmadik a gyári Ducatival – ez krízis? Igen, ez az. Nem kell félrebeszélni itten, a 2’8-as lemaradás többet mond minden szónál, meg a nettó kett? szekundum is Stonerhez mérve.

MotoGP, a rajtrács összetétele

1. YAMAHA Jorge LORENZO SPA 1’53.927
2. YAMAHA James TOSELAND GBR 1’54.182
3. YAMAHA Colin EDWARDS USA 1’54.499
4. DUCATI Casey STONER AUS 1’54.733
5. HONDA Randy DE PUNIET FRA 1’54.818
6. HONDA Nicky HAYDEN USA 1’54.880
7. YAMAHA Valentino ROSSI ITA 1’55.133
8. HONDA Dani PEDROSA SPA 1’55.170
9. HONDA Andrea DOVIZIOSO ITA 1’55.185
10. KAWASAKI John HOPKINS USA 1’55.263
11. SUZUKI Chris VERMEULEN AUS 1’55.540
12. HONDA Alex DE ANGELIS RSM 1’55.692
13. SUZUKI Loris CAPIROSSI ITA 1’56.070
14. DUCATI Toni ELIAS SPA 1’56.251
15. HONDA Shinya NAKANO JPN 1’56.434
16. DUCATI Marco MELANDRI ITA 1’56.730
17. DUCATI Sylvain GUINTOLI FRA 1’57.198
18. KAWASAKI Anthony WEST AUS 1’57.445

250

A tesztpilótai munkakörben eltöltött dolgos évek után Alex Debon számára végre újra adott a lehet?ség, hogy megmondja a magáét: és ? nem habozik élni a sansszal, övé a pole Barbera, Bautista és Kallio el?tt. A Lorenzo által üresen hagyott helyre becserélt 32 esztend?s pilóta, aki kerek tíz éve mutatkozott be a 250-ben, most gond nélkül viszi tovább a csapat hagyományait. Az egész edzésen a hispán a hivatalos nyelv, az els? sorban csak a b? három tizedet kapó finn KTM-es legény, Kallio a kakukktojás. Szóval készíthetjük a fülünket a királyi himnusz fülbemászó taktusaira, bár…

…elkiabálni nem kéne semmit. A második sorban egy elégedett Mattia Pasini foglalhat helyet, aki ugyan nem javít péntek esti idején, de bemutatkozásnak ez is megteszi. Simoncellinél mindenesetre jobbat megy a honfitárs. Thomas Lüthi egyértelm? hátrányban van kontaktlencséje, Takahashi pedig Hondája okán. A japán mégis szinte olyan gyors, mintha ? is Apriliával menne. Lábadozva, az ikszedik sanyarú m?tét után elismerésre méltó teljesítmény ez. Locatelli látványos eséssel kezdett, bátorságáért azonban minden tiszteletünk az övé: ‘A tavalyi jerezi balesetem rányomta a bélyegét az egész szezonra. Harminckét évesen gyári pilótának lenni álomszer? volt, de ez az álom egy pillanat alatt szertefoszlott. Két hónappal a borzalmas balesetem után már visszatértem a pályára, ami csodaszámba megy, de a testi állapotom nem engedte meg, hogy a lehet? legjobbat hozzam ki magamból. A bizalom, amit mindvégig élveztem a Gilera részér?l, hatalmas er?t adott nekem, hogy az a Roberto legyek, aki mindig is voltam. Mindezek mellett fizikailag is csúcson kell lenni az eredményességhez, ezért újabb bokam?tétnek vetettem alá magam. Tudom, hogy az én koromban nem mindenkinek jár ilyen lehet?ség, mint most nekem. Készen állok a világbajnoki szezonra, hiszek magamban, és meg akarom mutatni, mennyit érek. A Loca, akit ismertek, sosem vonult vissza és most sem fog.’

Locatelli személyében végtelenül szimpatikus sportembert ismertünk meg, mikor a Tóth csapat Apriliájával versengett a helyezésekért. Bárhol is fejezze be az idényt, ? már megnyerte a maga viadalát. A magyar csapat színeiben (pöttyeiben) most Hector Barberáért szoríthatunk, aki az el?jelek alapján stabil résztvev?je lesz az élbolynak. Tóth Imre kezdése egyel?re nem túl acélos, 2’04’102-es köre a 22. helyre elég.

250, Q2


1. APRILIA Alex DEBON SPA 1’59.470
2. APRILIA Hector BARBERA SPA 1’59.629
3. APRILIA Alvaro BAUTISTA SPA 1’59.694
4. KTM Mika KALLIO FIN 1’59.814
5. APRILIA Mattia PASINI ITA 1’59.903
6. GILERA Marco SIMONCELLI ITA 1’59.911
7. HONDA Yuki TAKAHASHI JPN 2’00.326
8. APRILIA Aleix ESPARGARO SPA 2’00.365
9. GILERA Roberto LOCATELLI ITA 2’00.403
10. APRILIA Thomas LUTHI SWI 2’00.451
11. APRILIA Karel ABRAHAM CZE 2’00.517
12. KTM Hiroshi AOYAMA JPN 2’00.609
13. GILERA Fabrizio LAI ITA 2’00.854
14. KTM Julian SIMON SPA 2’00.975
15. APRILIA Hector FAUBEL SPA 2’00.998
16. APRILIA Lukas PESEK CZE 2’01.000
17. APRILIA Alex BALDOLINI ITA 2’01.149
18. GILERA Manuel POGGIALI RSM 2’01.391
19. HONDA Ratthapark WILAIROT THA 2’01.487
20. APRILIA Eugene LAVERTY IRL 2’02.482
21. APRILIA Manuel HERNANDEZ SPA 2’03.703
22. APRILIA Imre TOTH HUN 2’04.102
23. YAMAHA Doni Tata PRADITA INA 2’05.343

ugrás fel