EST. 2002

Katar: Stoner, Bradl és Terol gy?znek a nyitányon


Heroikus és igen szép versenyt láthattak azok a szerencsések, akik vagy személyesen ott tudtak lenni vasárnap este a Losailon, vagy van otthon Digijük, vagy tudnak olyan vendéglátóipari egységet, ahol van Digi, vagy találtak sztrímet a közvetítéshez. A MotoGP követéséhez persze számtalan más módozat is kínálja magát, távol álljon t?lünk, hogy vitrioloskodjunk itten: be lehet hozni például a versenyt olyan csatornákon, amiket ha fellelünk, annyi er?vel már szinte Digink is lehetne. Meg persze el? is lehet fizetni az él? közvetítésre. És még nyilván van még egy-két variáció erre a témára, de inkább hagyjuk is ezt a tipikusan közép-kelet-európai, kényszer?ségb?l ironizáló vonalat és foglalkozzunk a viadallal.

Ami ezúttal tényleg színvonalas volt. Ahhoz persze szemernyi kétség nem fért, hogy a gy?ztes az el?szezon és a katari edzések ásza, Casey Stoner lesz. Egyedüliként volt képes 1’56 alá menni úgy, hogy különösebb kockázatokat nem is kellett bevállalnia ehhez. Reszkírozniuk sokkal inkább azoknak kellett, akik végül a dobogó alsóbb fokaira álltak föl.

Örült is Lorenzo tisztességesen a második helynek, élete egyik legjobb versenyének titulálta a 2011-es szezonnyitót – és aligha túloz. Jorge ugyanis bemutatta, hogy a Hondák nem verhetetlenek (noha van bel?lük négy darab az els? ötben), másfel?l meg azt is bemutatta, hogy ha valaki, akkor ? az úr a Yamaha-háznál. A versenynapra kiderült: a helyzet nem annyira tragikus, mint pénteken és szombaton a csapat gondolta. A harmadik helyezett, Dani Pedrosa már kevésbé boldog: egyedüliként vette fel a keszty?t Stonerrel szemben, természetesen alulmaradt, de nemesül küzdött. A verseny végére alkari fájdalmai az ellen malmára hajtották a vizet. Ha már harc: Dovi és Sic is nagyot meccseltek egymással, le a kalappal.

Spies tíz másodpercet kap a végére, ezúttal nem volt esélye csatába szállni az élen men?kkel, köztük exnyalókás csapattársával. Rossi tizenhatot, hetedik helyen végez, megmérk?zik Barberával és Spiesszel, odateszi magát, a végére elfárad. Hazaviszi azt, ami jelen körülmények között hazavihet?. Hayden zárkózik egy izmosat, de csak miután végigaludta a versenytáv legnagyobb részét. A Pramac csapat egy man?verrel eliminálja magát, De Puniet elszáll és rántja magával Capirossit a mélybe, game over. Ennél rosszabb versenyt soha ne lássunk, és legf?képpen ne a soron következ? világbajnoki futamon, Jerezben.

Moto2

Büszkén lobog a német zászló a sivatagban, no nem az Afrika Korps tért vissza, Stefan Bradl az, aki gy?zni tud a Moto2-ben, az ? tiszteletére húzták föl. A kis Bradl a szemünk láttára lett nagy Bradl: tehetséges, gyors és éhezi-szomjazza a sikert. Tökéletesen építi fel a versenyhétvégét és magát a futamot is, megérdemelt siker. Korai még egy nagydíj alapján jóslásokba bonyolódni vagy nagy szavakat használni, de lehetséges, hogy a Moto2-ben idén kibontakozhatnak a németek akár Bradl, akár az általa használt Kalex – ami egy német konstrukció – révén. Meglátjuk.

A favoritnak beharangozott Marquez srác rosszul rajtol, és ezzel egy egészen más forgatókönyv lép életbe a verseny legelején, mint amire számítani lehetett. Lüthi, Simon, Takahasi, Corsi, Cluzel és Pirro gyepálják egymást a s?r? mez?nyben. Mégis Iannone az, aki egy rövid, ám annál hatékonyabb felzárkózással pillanatok alatt ott van a dobogó közelében (ad notam, a 16. helyr?l). Marquez elesik egy olyan hibát követ?en, amiket Rossi követett el még nagyon fiatal korában. De Angelis sem kíméli a technikát, el?zi Takahasit néhány gyors kört követ?en. Mögöttük Corsi a hatodik helyen, a debütáló Ioda Racing csapat motojával – nem rossz így kezdésnek! Nagy nevek hátul: Neukirchner 15., Sofouglu 18., a még lábadozó Kallio 20.

‘Egyike volt életem legszebb hétvégéinek’ – nyilatkozza a leintést követ?en lelkesen Bradl. ‘Végig jók voltunk, az els? edzést?l kezdve, gyorsaságom mögött azonban egy fantasztikus csapat és egy család áll, akik hatalmas er?t adnak nekem.’ Iannone beállítási gondjairól mesélt, amelyekre a tréningeken nem sikerült megnyugtató megoldást találni: ‘most viszont határozottan jobban ment, boldog vagyok, mert jól sikerült a bemutatkozásunk.’

125

Nincs könyörület: Nicolas Terol, a katari verseny – és amúgy a 125-ös világbajnokság – esélyese nagyon gyorsan lerendezte az els?ség kérdését. Meglépett az elején, és onnantól már csak valami dráma folytán juthattak volna sanszhoz a kollégák. A kiadó helyekért volt azért csata, Sandro Cortese, a német színekben induló, ám édesapja révén félig olasz fiú nagy akarással szerezte meg a második helyet régi ismer?sünk, Sergio Gadea el?tt, akinek motorját egy másik régi ismer?sünk, Rossano Brazzi készíti fel f?mérnökként.

Mivel az idei szezon a 125 hattyúdala, fejlesztések nem nagyon lesznek, az er?viszonyok pedig adottak: a rutinosabbak nyernek, akiknek van pénzük megfelel? alkatrészekre, azok is nyernek, a többiek meg szenvednek. Ennek megfelel?en a különbségek zavarbaejt?en nagyok – körönként két másodperc (ennyit kapott például Giorgi vagy Morciano, a végére el?bbi +44mp-s hátrányt szedett össze, utóbbi perc fölöttit), az sok. Bemutatkozott az indiai Mahindra, sikerült megközelíteni a pontszerz? zónát, Webb 16., amiért még pont nem jár pont.

MotoGP Katari Nagydíj, végeredmény


MotoGP


1. Casey STONER AUS HONDA 42’38.569
2. Jorge LORENZO SPA YAMAHA 42’42.009
3. Dani PEDROSA SPA HONDA 42’43.620
4. Andrea DOVIZIOSO ITA HONDA 42’44.511
5. Marco SIMONCELLI ITA HONDA 42’45.927
6. Ben SPIES USA YAMAHA 42’49.037
7. Valentino ROSSI ITA DUCATI 42’55.000
8. Colin EDWARDS USA YAMAHA 43’04.862
9. Nicky HAYDEN USA DUCATI 43’05.985
10. Hiroshi AOYAMA JPN HONDA 43’07.489
11. Cal CRUTCHLOW GBR YAMAHA 43’13.108
12. Hector BARBERA SPA DUCATI 43’13.398
13. Karel ABRAHAM CZE DUCATI 43’16.526


Kiestek


Toni ELIAS SPA HONDA 35’41.564

Loris CAPIROSSI ITA DUCATI 2’16.031

Randy DE PUNIET FRA DUCATI


Moto2

1. Stefan BRADL GER KALEX 40’38.549
2. Andrea IANNONE ITA SUTER 40’42.879
3. Thomas LUTHI SWI SUTER 40’43.686
4. Alex DE ANGELIS RSM MOTOBI 40’44.474
5. Yuki TAKAHASHI JPN MORIWAKI 40’45.170
6. Simone CORSI ITA FTR 40’52.766
7. Jules CLUZEL FRA SUTER 40’52.806
8. Michele PIRRO ITA MORIWAKI 40’53.050
9. Bradley SMITH GBR TECH 3 40’57.459
10. Julian SIMON SPA SUTER 40’57.723
11. Aleix ESPARGARO SPA KALEX 40’57.991
12. Yonny HERNANDEZ COL FTR 40’59.379
13. Dominique AEGERTER SWI SUTER 40’59.386
14. Esteve RABAT SPA FTR 40’59.404
15. Max NEUKIRCHNER GER MZ-RE HONDA 41’05.352
16. Axel PONS SPA PONS KALEX 41’05.844
17. Ricard CARDUS SPA MORIWAKI 41’06.629
18. Kenan SOFUOGLU TUR SUTER 41’06.761
19. Mike DI MEGLIO FRA TECH 3 41’13.488
20. Mika KALLIO FIN SUTER 41’13.511
21. Claudio CORTI ITA SUTER 41’16.531
22. Pol ESPARGARO SPA FTR 41’22.040
23. Valentin DEBISE FRA FTR 41’22.208
24. Kenny NOYES USA FTR 41’26.025
25. Xavier SIMEON BEL TECH 3 41’26.304
26. Javier FORES SPA SUTER 41’28.904
27. Randy KRUMMENACHE SWI KALEX 41’29.093
28. Alex BALDOLINI ITA SUTER 41’43.428
29. Robertino PIETRI VEN SUTER 41’48.221
30. Raffaele DE ROSA ITA MORIWAKI 41’48.330
31. Scott REDDING GBR SUTER 42’02.292
32. Nasser Hasan AL MALKI QAT MORIWAKI 42’17.654


Kiestek


Ratthapark WILAIROT THA FTR 20’44.828
Kev COGHLAN GBR FTR 12’33.401
Marc MARQUEZ SPA SUTER 8’14.422
Santiago HERNANDEZ COL FTR 8’31.044
Anthony WEST AUS HONDA 8’31.074
Mattia PASINI ITA FTR 6’22.334
Mashel AL NAIMI QAT MORIWAKI az els? körben


125


1. Nicolas TEROL SPA APRILIA 38’28.687
2. Sandro CORTESE GER APRILIA 38’36.397
3. Sergio GADEA SPA APRILIA 38’37.834
4. Efren VAZQUEZ SPA DERBI 38’38.201
5. Jonas FOLGER GER APRILIA 38’38.385
6. Johann ZARCO FRA DERBI 38’43.947
7. Alberto MONCAYO SPA APRILIA 38’44.039
8. Luis SALOM SPA APRILIA 38’44.383
9. Maverick VIŃALES SPA APRILIA 38’44.597
10. Miguel OLIVEIRA POR APRILIA 38’56.083
11. Hector FAUBEL SPA APRILIA 39’11.250
12. Jasper IWEMA NED APRILIA 39’12.459
13. Danny KENT GBR APRILIA 39’12.688
14. Simone GROTZKYJ ITA APRILIA 39’12.959
15. Louis ROSSI FRA APRILIA 39’18.717
16. Danny WEBB GBR MAHINDRA 39’19.111
17. Niklas AJO FIN APRILIA 39’30.232
18. Taylor MACKENZIE GBR APRILIA 39’31.618
19. Zulfahmi KHAIRUDDIN MAL DERBI 39’33.879
20. Luigi MORCIANO ITA APRILIA 39’33.960
21. Marcel SCHROTTER GER MAHINDRA 39’34.083
22. Alessandro TONUCCI ITA APRILIA 39’41.145
23. Jakub KORNFEIL CZE APRILIA 39’59.316
24. Daniel KARTHEININGER GER KTM 39’59.479
25. Harry STAFFORD GBR APRILIA 39’59.485
26. Giulian PEDONE SWI APRILIA 40’23.074
27. Francesco MAURIELLO ITA APRILIA 40’23.235
28. Adrian MARTIN SPA APRILIA 39’57.832


Kiestek


Joan PERELLO SPA APRILIA 20’37.005
Hiroki ONO JPN KTM 15’18.441

ugrás fel