EST. 2002

Kawasaki-siker Le Mans-ban

Hétvégén Le Mans-ban rendezték a 2013-as Bol d’Ort, a híres franciaországi endurance viadalt, amely egyben a FIM endurance világbajnokságának idei nyitófordulója is volt. Az EWC-n a Kawasaki SRC csapat került lépésel?nybe, miután – tavalyi teljesítményüket lemásolva – megnyerték a versenyt.

2012-ben Julien Da Costa, Olivier Four és Grégory Leblanc alkották a gy?ztes triót, ám idénre a csapat kétharmada kicserél?d?tt: csak Leblanc maradt, aki mellé Loris Baz érkezett, a Kawasaki SBK-s gyári pilótája, valamint Jeremy Guarnoni, aki a Supersportban bontogatja szárnyait. Mindazonáltal a két fiatal francia indult már Bol d’Oron, ami meg is látszott motorozásukon: a Pirelli-talpas ZX-10R 808 kört teljesítve nyert, meglehet?s el?nyt verve az ellenfelekre. 26 boxkiállást abszolváltak, a Pirellik átlagosan 31 körös etapokat bírtak.

 

Másodikként a Michelin-gumis Monster Energy Yamaha YART Yamahája ért célba (Igor Jerman, Broc Parkes, Sheridan Morais), kilenc körös lemaradásban a kawáa kollég?któl. Harmadik a Suzuki SERT alakulata lett, 11 körös hátránnyal.

A 2013-as Bol d’Or csalódott formációi között els?sorban a Honda TT Legends csapatot kell megemlíteni: a John McGuinness, Simon Andrews és Michael Dunlop összetétel? szigeti legendák tavaly hatodikak lettek, idén pedig a pódiumot célozták – volna, ha a 18. órában a CBR motorhibája miatt ki nem kényszerültek volna állni a versenyb?l. 

Bol d’Or 2013, végeredmény (az els? 10)

1 SRC KAWASAKI (LEBLANC, BAZ, GUARNONI) 24:00:20.917 | 808 laps
2 MONSTER ENERGY YAMAHA YART (JERMAN, PARKES, MORAIS) 24:00:20.946 | 799 laps
3 SUZUKI S.E.R.T (PHILIPPE, DELHALLE, DA COSTA) 24:01:37.733 | 797 laps
4 YAMAHA France GMT 94 MICHELIN (CHECA, FORAY, LAGRIVE) 24:01:52.005 |793 laps
5 JUNIOR TEAM LMS SUZUKI (GUITTET, MASSON, CHEVAUX)24:00:25.033 | 788 laps
6 PENZ13.COM AUTOWELT (VALLCANERAS, PRIDMORE, MERCER) 24:01:36.127 | 788 laps
7 TEAM R2CL (GIABBANI, DIETRICH, BUISSON) 24:00:21.252 | 785 laps
8 NATIONAL MOTOS (JUNOD, RUTTER, FOUR) 24:01:08.775 | 784 laps
9 TEAM MOTORS EVENTS APRIL MOTO (FASTRE, LUCAS, SAVARY) 24:01:32.569 | 783 laps
10 STARTEAM PAM-RACING (PRULHIERE, MAURIN, LONGEARET) 24:01:38.507 | 782 laps

Csapat-összetett

1 SRC Kawasaki – Kawasaki – 40 pts
2 Monster Energy Yamaha-YART – Yamaha – 33 pts
3 S.E.R.T. – Suzuki – 28 pts
4 Yamaha-GMT94-Michelin-Yamalube – Yamaha – 24 pts
5 Team R2CL – Suzuki – 21 pts
6 National Motos – Honda -19 pts
7 Maco Racing Team – Yamaha – 17 pts
8 RAC 41 Yam Avenue Ipone – Yamaha – 15 pts
9 Team Bolliger Switzerland – Kawasaki – 13 pts
10 FMA Assurances – Honda – 11 pts

ugrás fel