EST. 2002

Kenny Roberts újra a GP-ben?

Kenny Roberts lélekben sosem távolodott el a versenypályától, fizikailag is csak egy kevés id?re. Aktív sportolói karrierjének 1984-es lezárása után azonmód csapatvezet?ként tette magát próbára, hogy aztán a Protonnal való együttm?ködés keretein belül 1996-ban belépjen a gyorsasági motorozás királykategóriájába kápóként.

A KR Team még a GP500-as id?kben is állt a rajtrácson (akik követték akkor a sorozatot, biztosan emékeznek a káromhengeres KR3-ra…), majd azt követ?en a MotoGP-ben is (a képen a KR211V). A folytogató költségek miatt aztán a gárda elt?nt a süllyesz?ben.

Múlt hétvégén Laguna Secában, a Yamaha ötvenedik jubileumi ünnepén id?sb Kenny Roberts száját azonban elhagyta pár olyan mondat, amib?l lehet arra következtetni, hogy vezet még visszaút a KR számára a semmib?l. ‘Nagyon szívesen visszatérnék, de csak akkor kerül erre sor, ha a költségek normalizálódnak. Négy éven át küzdöttem azzal a helyzettel, amikor a büdzsé nem enged meg olyan szint? kiadásokat, hogy jól lehessen dolgozni. Mondjuk úgy, hogy túléltük azt az id?szakot, de ha egyszer visszajövök, azt nem azért fogom tenni, hogy túlélésre játsszak’ – mondja.

De nemzetiségi kérdések is el?térbe kerülnek. Az Egyesült Államokban Kenny-éknek nem volt könny? szponzorokat felhajtani a MotoGP-hez. ‘Ez nem Európa. Olaszországban lehet, hogy könny? kisebb támogatókat szerezni, akikkel lehet el?re épdesni, Amerikában ez elképzelhetetlen, senki nem csinálja, és senki nem akarja csinálni.’

A 2012-es kiírás kedvez? környezetet adhat a visszatéréshez. Elképzelhet?, hogy visszajöjjön a cirkuszba, egykori sikerei helyszínére King Kenny?

ugrás fel