EST. 2002

Kis Viki bajnok lett Katarban

A várakozásoknak megfelel?en Kis Viktória elhozta a hétvégén Katarban a LARRS bajnoki címet.

Már az id?mér?n látni lehetett, hogy a kecskeméti lány jó formában van, és annak ellenére, hogy az edzésen kiesett az egyik kontaktlencséje, sikerült megszereznie a második rajthelyet. 2,14-es körideje összetettben a mez?ny közepére volt elég, egy 600-as motortól azonban nagyon jó eredmény. A bajnoki címhez elég lett volna célba érnie, de a magyar lány néhány superbike és supersport motort is maga mögött hagyott mindkét futamon, így stílusosan nyerte a sorozatot.

Kis Viktória Katar LARRS 2015

„Megvan!!! Megvan, amiért dolgoztunk, amiért jöttünk, zsebben a katari 600-as LARRS bajnoki cím! 210 ponttal és az utolsó fordulón dupla gy?zelemmel sikerült az összetett els? hely! Szenzációs hétvégét tudhatok magam mögött, még fel sem fogtam igazán, mi történt. Még csak március elejét írjuk, de már túl vagyok egy szezonon’ – kezdte Wicca a beszámolóját.

„Nagyon izgalmas versenyekben volt részem. Az els? futam els? felében hatalmasat csatáztunk a második helyezett kolumbiaival és egy supersportos kollégával, volt, hogy egyszerre hárman kanyarodtunk fej fej mellett, de végig tiszta verseny volt.

El?z? nap kaptam egy-két jó tanácsot a Moto2-es pilótától, Anthony Westt?l, aminek meg is lett az eredménye, egy teljes másodpercet sikerült lefaragnom a legjobb id?mb?l, ami most 2.11,248!’

Kis Viktória Katar LARRS 2015

‘A második futam nem volt egy gyalog galopp, adódott némi technikai problémám: nem igazán tudtam kanyarodni, tempónál elcsúszott az eleje, nem tudtam íven tartani a motort. Keményen kellett küzdenem vele, de végül így is sikerült kiharcolni a dobogó legfels? fokát. Mint utóbb kiderült, a szeleppel volt egy kis gond, szökött a leveg?, így 1,1-es nyomással jöttem le a pályáról, ami igencsak 1 barral kevesebb a kelleténél, de meglett.

Boldogan és büszkén álltam minden alkalommal a pódium tetején, nagyon nagy öröm, hogy a Katarban él? magyarok is kijöttek szurkolni, és együtt hallgathattuk a Himnuszt ilyen távol otthonról. De ez nem csak nekünk szólt ott, hanem minden egyes magyarnak, hiszen kis hazánkkal a szívemben érkeztem a versenyre. Hálás vagyok a biztatásért, a szurkolásért, rengeteg er?t ad a versenyek el?tt, a csillagokat is lehoznám ilyenkor, ha tudnám!

Köszönöm a támogatást Noéminek (legyen mindig ilyen szuper n?napunk) és a H-Moto Teamnek a lehet?séget, hogy Katarban versenyezhetek a QMMF Teamnek, valamint köszönöm a kinti csapatnak a segítséget és profi munkát. Remélem, a következ? szezonban is lesz helyem a rajtrácson. Úgy érzem, nagyon jó úton haladunk el?re, alig várom, hogy egy hónap múlva megkezd?djön az Európa-kupa, ahol folytatjuk a megkezdett munkát!’

Mi is gratulálunk, Wicca, további sok sikert!

ugrás fel