EST. 2002

Kis Viktória egy els? és egy második helyet szerzett Katarban

Kis Viktória tavaszi sikerei után ismét visszatért Katarba, a H-Moto Team versenyz?je ezúttal a Losail Ázsia Bajnokság (LARRS) teljes 2014/2015-ös szezonjában a mez?ny tagja lesz.

A hétvégén rendezték az idény els? állomását, ahol a magyar lány szépen helytállt. Pénteken, az id?mér? edzésen kategóriájában a harmadik helyet szerezte meg Wicca. A szombat nem indult ilyen jól a számára, a bemelegít? edzés során bukott, s bár neki nem esett baja, a motort meg kellett javítani a villanyfényben sorra kerül? futamok rajtjáig.

Az R6-os Yamaha id?ben elkészült, így Wicca is felállhatott az els? verseny rajtrácsára. A rajtot jól kapta el, ám egy kisebb hiba miatt visszacsúszott, és bekerült a mez?ny s?r?jébe, de végül sikerült utolérnie, majd meg is el?znie kategóriájának éllovasát. Az id?mér? rendszer hibája miatt végül hiába ért be jóval ellenfele el?tt, csak másodikként értékelték, de csapata jelezte a hibát az illetékeseknek, így a végeredmény még nem tekinthet? hivatalosnak.

Kis Viktória H-Moto Team Katar 2014

A Losail Asia Road Racing Series 2014/2015 mez?nye

A második versenyen ismét jól rajtolt Wicca, ám az ezres motorok jelentette akadály miatt ezúttal a vezet? pilóta túlságosan el tudott lépni t?le, így végül másodikként intették le. Csalódott azonban így sem lehet, hiszen megjavította korábbi legjobb idejét, ráadásul mindkét alkalommal övé volt a leggyorsabb kör kategóriájában.

Két hét múlva újra bizonyíthat a katari aszfaltcsíkon a magyar motoros, ráadásul extra izgalmakat ad az eseményhez, hogy a következ? forduló a Superbike világbajnokság szezonzárójának betétfutamaként kerül megrendezésre.

„Kemény versenyek voltak ezen a hétvégén, kétség sem fér hozzá. A nem túl fényesen sikerült warm up után magabiztosan álltam fel a 18. rajtkockába. Az els? versenyen jól kaptam el a rajtot, rögtön a kategóriámban élen motorozó mögött voltam. A harmadik körben az egyik féktávon viszont hibáztam egyet, a 12. helyr?l visszaestem a 18.-ra, de még 12 kör volt hátra, szóval nem hagytam magam. Nem volt könny? az ezres motorok ellen: hiába voltam sokkal gyorsabb a kanyarokban, a célegyenesben rögtön visszael?ztek. Körr?l körre haladtam el?re, folyamatosan javítottam a pozíciómon. Utolértem a másodikat, majd az élen haladót is, és két körrel a vége el?tt sikerült is megel?znöm ?t. Sajnos az id?méréssel viszont történt valami, így hiába intettek le engem els?ként hét másodperccel a szerb motoros el?tt, hivatalosan mégis ?t nyilvánították ki nyertesnek. Nem csak nálam jelentkezett ez a probléma, dolgoznak a kijavításán, addig viszont az els? versenyr?l nincs hivatalos eredmény.

Kis Viktória H-Moto Team Katar 2014

A második futamon is jól sikerült a rajt, a helyezkedés viszont már nem annyira. Beragadtam egy ezres boly mögé, akik sajnos az elején nagyon feltartottak, miközben a szlovén versenyz?, Manca elkapott egy „ezres mentes’ részt, így szabadon tudott menni: annyira eltávolodott, hogy ki is került a látóteremb?l. Keményen kellett hajtanom tehát, hogy utolérhessem. Ismét körr?l körre jöttem fel, olyannyira, hogy az utolsó öt körben már láttam az élen haladót is, ráadásul körönként 2-3 másodperccel voltam gyorsabb nála. A bajt megint csak egy ezres gép jelentette, aki rettenetesen feltartott a kanyarokban: ha meg is el?ztem, esélyem sem volt ellene a célegyenesben. Így végül négy másodpercre sikerült lefaragni a 12 másodperces hátrányomat, ezzel a 11. helyen értem célba 36 indulóból, ez pedig a kategóriámban a második helyet jelentette.

Nem bosszankodtam, mert mindkét versenyen enyém volt a LARRS-ban megfutott leggyorsabb körid?, s?t, a másodikon a saját legjobbamat is megdöntöttem, így az most 2:12.233. És ez még csak a szezon els? hétvégéje volt! Szóval a mérleg: egy kicsúszás, himnusz nélkül egy nem hivatalos els? hely, egy második hely és rengeteg tapasztalat. Boldogan térek haza, hiszen nagyon örülök, hogy ismét részt vehetek a bajnokságban! Köszönöm a lehet?séget a QMMF-nek, Hermann Henriknek, a MAMS-nak, a segítséget a H-Moto Teamnek, és persze a támogatást és a biztatást, amit otthonról kaptam, nagyon sok er?t adott! És köszönöm a szuper futóm?beállítást a távolból Bájónak! Alig várom, hogy másfél hét múlva jöhessek vissza!’ – mondta Wicca a verseny után.

Fotó: H-Moto Team, facebook.com/HMotoTeam

ugrás fel