EST. 2002

Kis Viktória kedvéért ismét szólt a magyar himnusz Katarban

A Losail Ázsia Bajnokság „keresztszezonja’ a hétvégén folytatódott a negyedik fordulóval. Kis Viki a katari szövetség meghívására, és az általuk biztosított Yamaha R6-ossal már második éve vesz részt a sorozatban, és magabiztosan motorozik az ázsiai és nemzetközi fiatalokból álló mez?ny elejében.

A szombati negyedik forduló els? versenyét pole pozícióból kezdte, és a verseny során a kategóriájában nem akadt ellenfele, gy?ztesként haladhatott át a kockás zászló alatt.

A második futam már kalandosabban alakult. El?bb egyik vetélytársa okozott nehéz pillanatokat Wiccának, mikor majdnem kiütötte alóla a motort, majd a Yamaha váltója kezdett el rakoncátlankodni. De sikerült így is a második helyen beérnie.

Kis Viktória Katar LARSS 2015

A legutóbbi, december végi futamon elegend? induló hiányában (Wicca kategóriájában hárman versenyeztek) végül nem osztottak bajnoki pontokat. Ezúttal a népes mez?nyb?l négyen indultak a LARRS kategóriában, ami szintén lehet, hogy nem elegend?, így lehetséges, hogy a gy?zelem és a második hely ezúttal sem ér pontokat a magyar lány számára. A versenyigazgatóság vasárnap este még nem döntött.

„Az els? versenyen jól kaptam el a rajtot, és sikerült is jól helyezkednem. Kategóriámban végig az élen motoroztam, összességében pedig három helyet sikerült javítanom a rajtpozíciómhoz képest. Az id?eredményeket tekintve nem volt egyszer? hozni a legjobbat, tekintettel a pályán lev? homokmennyiségre, ami miatt a tapadás közel sem volt százszázalékos. 1000 köbcentis motorosokkal tudtam csatázni, valamint egy supersportos „kollégával’ ment a macska-egér játék, és végül els? helyen értem be, 30 másodperccel a második el?tt. Ezúttal rendes díjkiosztón vehettünk részt, négy gy?zelem után végre szólt a magyar himnusz – a legszebb, ami szólhatott!’ – kezdteWicca a beszámolóját.

A második futam rajtrácsára még motiváltabban gurultam ki a gy?zelem után. A rajt megint jól sikerült, de az els? körben akkora kavalkád volt a pályán, hogy csak kapkodtam a fejem, mi történik. Hatan hatfelé mentek. Gyanítom, többen fáradtak voltak már, hiszen megterhel? másfél óra pihen?vel a két 15 körös verseny, elkél a megfelel? kondíció.

Izgalmas verseny volt. Nem azért, mert pozícióharcban lettem volna, hanem mert egyszer valaki majdnem kiütötte alólam a motort, amikor nekem jött. Ekkor csúsztam vissza a második helyre, majd pár kör után a motor váltójával akadt probléma, mivel visszaváltásnál folyton kidobta sebességb?l. Ez igencsak hátráltatott, mert majdnem minden körben el?jött ez a gond, és mivel a múltkor egy ilyen miatt estem, most nem szerettem volna bukfencezni. Így jelent?s hátrányra tettem szert, amit igyekeztem legy?rni, de sajnos nem sikerült a folyamatos váltóhiba miatt. De ilyen ez a technikai sport, nem egy mai darabok ezek a 600-asok.

Nem voltam mérges, mert a leggyorsabb körid? így is az enyém volt a kategóriában. Úgy gondolom, ez így is szép szezonkezdés volt egy második és egy els? hellyel, plusz egy himnusszal. Egy himnusszal, ami nem csak nekem, hanem nektek is, minden magyarnak szólt! Köszönöm szépen mindenkinek a szurkolást, biztatást, nagyon sokat jelentett, jelent! Márciusban következik a folytatás!’ – mondta Wicca.

Kis Viktória Katar LARSS 2015

„A mostani hétvége eseményeit átélve ismét szembesültünk az öreg gépezet és az ?rült versenytársak által okozott hátráltató tényez?kkel, valamint a pontozással kapcsolatos, kissé fejetlennek t?n? versenyszabályzattal. Wiccának szólt a nemzeti himnuszunk az els? futam után, ám továbbra sem tudjuk, hogy a pontokat megkapja-e érte vagy sem.

A második viadalon hiába volt övé a legjobb körid?, egy fél?rült versenytárs, miután azt hitte, szlalomversenyen van, majdnem kiütötte Wiccát, aki rendkívül ügyesen megoldotta az incidenst és teljes gázzal üldöz?be vette az el?tte lév?ket. Ekkor egy váltóprobléma akkora hátrányt eredményezett számára, hogy a kockás zászlónál az amerikai versenyz? ért els?ként, míg a mi lányunk másodikként a célba.

Nem vagyok csalódott, csak nekem is a „mi lett volna, ha’ jelleg? gondolatok cikáznak a fejemben. Gratulálok Wiccának, mert tényleg óriási esésb?l hozta vissza a motort és önmagát, és minden akadályozó körülmény ellenére úgy harcolt, ahogy a gy?ztesek szoktak! Ma gyerekek beszélgetéséb?l elkaptam a számomra leglényegesebb részletet: „Kis Viktória akarok lenni, ha nagy leszek!’. Az ilyen pillanatokért is szeretek Wiccával együtt dolgozni!’ – mondta a menedzser, Kelemenné Szilágyi Noémi.

Losail Ázsia Bajnokság, negyedik forduló, els? verseny, végeredmény:

1. Kis Viktória HUN 31:20.444
2. Shelina Moreda USA 31:57.223
3. Ali Adiby BRN 32:20.306
Dilip Rogger IND DNF

Losail Ázsia Bajnokság, negyedik forduló, második verseny, végeredmény:

1. Shelina Moreda USA 31:33.579
2. Kis Viktória HUN 31:40.363
3. Dilip Rogger IND 32:23.200
4. Ali Adiby BRN 32:23.438

Fotók: Derek Killian

ugrás fel