EST. 2002

Kis Viktória: szezonel?zetes

Az elmúlt hétvégén, március 22-24-én rendezték meg a 2013-as Autó, Motor és Tuning Show-t (AMTS). A háromnapos rendezvényen a H-Moto Team népes alakulata is teljes létszámban képviseltette magát a csapat egyik partnere, a DanGer Bikes standján, ahol Kis Viktória 1000 köbcentiméteres verseny-Kawasakija is ki volt állítva egyik f? látványosságként.    

Vasárnap Kelemen Krisztián csapatf?nök mellett a H-Moto Team mind a hat versenyz?je személyes tiszteletét tette a rendezvényen, így a helyszínen szép számban megjelent érdekl?d?k és szurkolók Bitter Sándorral, Gy?rfi Alennel, Kis Viktóriával, Nagy Gy?z?vel, Németh Balázzsal és Rizmayer Gáborral is találkozhattak. Wicca (Kis Viktóriát motoros berkekben mindenki így ismeri) és a fiúk szinte nem is gy?zték osztani a sok autogramot, és mindannyian nagyon élvezték a szurkolók érdekl?dését és szeretetét, továbbá egymás társaságát is, hiszen ahol így ?k együtt hatan összegy?lnek, ott néhány másodpercen belül egészen biztosan jó hangulat keletkezik.

Kis Viktória: szezonel?zetes

A H-Moto Team versenyz?i tehát most is megtöltötték élettel a teret, aminek a látogatók mellett a DanGer Bikes tulajdonosa, Káldi Dániel örült a legjobban. „Nagyon eredményesnek ítélem az idei kiállítást. Fellendülést észleltem a tavalyi évhez képest, így ezt a mostani rendezvényt sokkal elégedettebben zárjuk, mint az egy évvel ezel?ttit. A H-Motós fiúk-lányok miatt is rengetegen látogattak el a standunkra, és szokás szerint most is nagyon jó hangulatot teremtettek, úgyhogy egy élmény volt a velük közösen eltöltött id?” – árulta el Káldi Dániel.

Majd hozzátette: „Idén Gy?rfi Alen és Kis Viktória az általunk forgalmazott Valter Moto kiegészít? elemeket fogják használni saját versenymotorjukon, és Wicca motorjára éppen most kerültek fel ezek az új alkatrészek. Wicca idén Pumában fog menni, és vadonatúj b?rruháját is most kapta meg a kiállításon. Úgy voltunk vele, hogy ha már ? lesz a hivatalos arcunk, hát legyen oka mosolyogni!”

Kis Viktória tavaly els? magyar hölgyként tudott pontot szerezni az Alpok-Adria Bajnokság Superbike kategóriájában, ami azért is volt különösen nagy szó, mert Superstock 1000-es Kawasakijával indult a Superbike-motorok között, mivel csak így értékelték a magyar bajnokságban is. Bravúros teljesítménye elismeréseként Wiccát év végén a MAMS gyorsasági szakágának értékelése alapján a 2012-es év legeredményesebb n?i pályaversenyz?jének választották. 2013-ban ehhez a megtisztel? titulushoz méltóan szeretne szerepelni, immár a magyar bajnokság Superstock 1000-es géposztályában, ahol f? célja az lesz, hogy felvegye a versenyt az er?sebbik nem legkiválóbb hazai motorversenyz?ivel. 

Kis Viktória: szezonel?zetes

„Jól éreztem magam az idei AMTS-en, ahol a DanGer Bikes jóvoltából egész hétvégén kinn lehettem. Néha alig lehetett mozdulni a sok embert?l, örülök, hogy ennyien érdekl?dnek a motorok, motorsport iránt. Nagyon jó hangulatban telt el ez a néhány nap. Rengeteg ismer?ssel találkoztam, és számtalan újat szereztem. Kett?t nem tudtam lépni anélkül, hogy ne botoltam volna beszélget?partnerbe, minden pillanat megérte” – elevenítette fel a hétvége történéseit Wicca.

„Idén a motorom a Danger Bikes standján volt megtalálható, mivel a 2013-as szezonra ?k lettek a ruhaszponzorom, valamint számos kiegészít?vel öltöztettük fel a Kawasakim. Az általuk forgalmazott Valter Moto alkatrészeket láthatták rajta a látogatók. Kapott új lábtartót, fék- és kuplungkart, kipufogótartót, kormánycsutkát, emel?szemet, tengelyvéd?t, én pedig egy gyönyör? szép új b?rruhát, csizmát és keszty?t” – nézett végig jóles? érzéssel felújított motorján és új felszerelésén a kecskeméti versenyz?, aki már alig várja, hogy a versenypályán is újból felülhessen a Kawasaki nyergébe, és tövig húzhassa rajta a gázkart.

Kis Viktória: szezonel?zetes
 
„Két hét múlva itt az els? versenyhétvégénk. Fizikailag maximálisan topon érzem magam, úgy gondolom, ezzel nem lesz gondom már az els? edzések alkalmával sem. T?kön ülök, már minden gondolatom a Slovakiaring körül forog. Sajnos az id?járás miatt idén még nem volt lehet?ségem tesztelni, de úgy hiszem, és remélem, hamar visszarázódom és megtalálom a ritmust. Addig is marad a futópad, és húsvétra való tekintettel a hónyúlépítés a szabadban!” – tette hozzá Kis Viktória.

ugrás fel