EST. 2002

Kispataki a viktor Bahreinben

Járt már Viktornak egy szerencsés hétvége is végre, miután a teljes 2010-es Endurance szezont kisebb-nagyobb peches esetek miatt volt kénytelen nullásnak tekinteni a privát hondás RMT21 Racing Team, milyen kár, hogy a most hétvégi verseny már kvázi tét nélküli volt… ami persze mit sem von le a diadal értékéb?l.

Az idei évad az endurance tábornak Katarban ért véget, a most hétvégén tartott bahreini összecsapás csupán egy „tesztverseny” volt. Teszt a pályának, hogy az alapvet?en autóversenyzésre kitalált aszfaltcsík mennyire szerethet? (és biztonságos) két keréken, illetve teszt azoknak a csapatoknak, akiknek még maradt valami a kasszában, amit tesztversenyzésre költhettek így év végén. Szerencsére a hondás RMT21-nek, és Rosivall Ágoston szintén privát Andalucia BMW csapatának maradt.

motorinfo

Kipataki Viktor, Arie Vos és az RMT21 Honda superbike

19 endurance csapat emelte jelenlétével a tesztfutam fényét, közel sem volt tehát teljes a létszám, a gyári támogatást élvez? alakulatok közül például egyedül a Monster Yamaha Ausztria volt jelen – de a csata így is kiélezett volt. A katari superbike dobogó miatt Kispataki és Vos bizonyítási vágyban égett, Rosivallék Andalucia BMW csapata azonban inkább tesztként vágott neki a bahreini hétvégének.

A pálya a finom homok miatt átlagon aluli tapadású volt a versenyz?k szerint, és sok rajta a lassú, egyes fokozatban vett kanyar is, a leggyorsabb ívet is csupán harmadikban fordulják: de a vonalvezetés élvezetes, „jól versenyezhet?” motorral is, állította a többség. Viktornak segítséget jelentett a sz?k fordulókban, hogy idén a rövid kecskeméti pályán sokat edzett versenymotorjával, de Rosivallnak is tetszett a vonalvezetés.

motorinfo

Kispataki hamar ráérzett az Endurance ízére, reméljük jöv?re is lesz ki kamatoztassa tudását!

Az id?mér?k felemásan sikerültek magyarjaink és csapataik számára: míg Viktorék a superbike-ban a gyári Yamaha csapattal nagy csatát vívva, sorra javítva meg egymás körid?it a második helyet szerezték meg a rajtrácson, (Viktornak 2:03,26-os legjobb id?t mértek, két megcsúszással és használt els? gumival, de így is megel?zött olyan neveket, mint pl. David Checa) addig az Andalucia BMW superstock motornak ismét bajai voltak.

Ágóék az edzéseken a váltóval küszködtek: az els?n a sorozatos ki-ki hagyogatás után a gyorsváltó elektronika mondta fel a szolgálatot, és még a másodikon sem volt jó. Ráadásul az Andalucia BMW valóban tesztként kezelte a bahreini futamot, kevesebbet bíró, de jobban tapadó versenygumit nem is nagyon használtak, még az id?mér?k alatt is végig endurance gumik voltak fent a BMW-n.

motorinfo

A hatórás verseny során ez a néhány laza pillanat kijár a versenyz?nek – bezzeg a szerel?k…

Kispatakiék csapata a hatórás versenyre hét cserét tervezett be, így Viktor és holland csapattársa, Vos is négy pályára lépéssel számolhatott, de a „le mans-i” futó rajtot (a célegyenes egyik oldalára felállított motorokhoz az egyenes másik oldaláról sprintelnek oda a versenyz?k) és az els? etapot ezúttal Viktor vitte. Kispataki számára még szokatlan az ilyen típusú rajt, de ennek ellenére is jól jött el, a gyors kezd?tempót azonban az endurance gumik nem viselték megfelel?en, így egy pozíciót veszítve a harmadik helyen adta át Arie-nak a motort. A holland aztán legy?rte a Folch Yamaha pilótáját és visszahozta magukat másodiknak, közben a mögöttük l?távolban motorozó Bolliger Kawasaki (Endurance Vb második helyezett csapat) váltóproblémák miatt feladta a versenyt.

A következ? bokszkiállást követ?en Viktor visszafogottabban kezdet, mint a rajt után, óvta a gumikat, de már a 19. körében BOX felíratott látott a tábláján, amit els?re nem tudott mire vélni, hiszen normális esetben az üzemanyaglámpa felvillanása után (ez általában több mint 20 kör) állnak ki tankolni és kerék-, valamint versenyz?cserére. Az el?rehozott váltás oka az élen haladó Monster Yamaha Ausztria kiesése volt: a korábbi világbajnok csapat motorja felmondta a szolgálatot, így Kispatakiék tetemes el?nnyel ugrottak az élre. A csapatvezet? persze azonnal „biztonsági üzemmódra” kapcsolt, számolgatta, mikor cserélhetnek legkorábban úgy, hogy a kiállások száma ne gyarapodjon.

motorinfo

Viktor és Arie végig stabilan tartották vezet? pozíciójukat, de az utolsó órában a versenyzs?ri 30 másodperces stop and go büntetést ítélt a 21-es rajtszámú Hondának, amiért – szerintük – túl gyorsan hajtottak át a bokszon. Mivel a versenymotor speed limiterrel is fel van szerelve és használták is, Kispatakiék értetlenül álltak a probléma el?tt, de a b?séges el?nynek köszönhet?en ez a nem tervezett kiállás sem jelentett veszélyt a sikeres eredményre. Leintéskor a csapat a második helyezettel szemben közel két körös el?nnyel szerezte meg a gy?zelmet az idény utolsó nagy megmérettetésén.

Kispataki Viktor: „Örülök a gy?zelemnek, meglep?en sikeresen zárult az év. Természetesen még jobban örülnék, ha további top csapatokat gy?ztünk volna le azok m?szaki problémái nélkül, például ha a Bolliger Kawasaki nem kényszerült volna kiállásra. Felemel? élmény volt a MotoGP-t is eredményesen megjárt versenyz?kkel ismét egy mez?nyben motorozni és gyorsabb köröket teljesítve legy?zni ?ket.”

motorinfo

Az edzéseken a váltó, a versenyen a fék dobta be a törülköz?t, de a dobogót így is elcsípték!

Rosivall Ágoston és csapattársainak versenye bezzeg közel sem zajlott ennyire eseménymentesen – már amennyire Viktorék küzdelmét annak lehet nevezni. A superstock BMW S1000RR az id?mér?kön szétesett váltóját ugyan rendbe hozták, de ahogy idén az összes versenyen, most sem volt hozzájuk kíméletes a technika ördöge: az id?mér?k a váltó miatt, a verseny pedig a fék miatt nem sikerült úgy, ahogy sikerülhetett volna. Ágoston els? turnje alatt kezdett el tökéletlenkedni a fék, de ezt a verseny els? felében az egyik bokszkiállás alkalmával megoldották (vagyis akkor még azt hitték), tehát minimális tényleges id?veszteséggel járt az Andalucia BMW számára, s?t egy kis plusz akarást is adott a versenyz?knek.

A verseny második felét?l a pályán a leggyorsabb superstock csapat Ágostonék voltak, és nem is ez volt az els? eset, hogy a már kopott endurance gumikkal Ágó jobb id?t tudott futni a versenyen, mint az id?mér?n – húzták a gázt tisztességgel.

motorinfo

Rosivall Ágoston a stock BMW-t sem kíméli.

Egy órával a verseny vége el?tt – amikor már Viktorék vezettek – Ágostonék a superstock motorral az összetett negyedik, kategóriájukban a második helyen motoroztak, de a motor ismét bemondta az unalmast, és megint a fék volt a sz?k keresztmetszet. Csupán húsz perc volt hátra a leintésig, amikor Ágostonék motorján egy nem tervezett kiállás során komplett els? fékrendszert kellett cserélni mindenestül. Ezzel úszott el számukra a stock második hely, a kockás zászlót kategóriájukban harmadikként szelték át. Ez annak ellenére egy nagyon szép eredmény, hogy a stock-csapatok közül csak 4-5 komoly és versenyképes ellenfele volt jelen Bahreinben az Andalucia BMW-nek. A versenyt az idei világbajnok katari Suzuki csapat húzta be.

Szívb?l gratulálunk a fiúknak, szép, és mi több, eredményes szezont zártak, megérdemelik a téli pihen?t. Próbáltunk kihúzni valamit a srácokból 2011-es terveiket illet?en, de persze ilyenkor ez még elég korai. Kispataki mentora és szeretett mindenese, Szabó „Bregyó” János biztosított minket, hogy amennyiben sikerül szponzorokat találniuk, úgy Viktor itthon, a nemzeti bajnokságban és az endurance-on is indulni szeretne. Rosivall Ágoston számára az Andalucia BMW felajánlása 2011-re is áll.

motorinfo

Az új pályán egy másodpercet gyorsultak az id?mér?khöz képest.

Kispatakit a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt., a Revolution Média Kft. és a SHOX Motoros Áruház segítette hozzá ahhoz, hogy megvillanthassa magát az Endurance Vb világában, ellenben – és meg kell mondjuk, ez elég nagy meglepetésként ért minket – Rosivallnak nincs szemlyes szponzora jelenleg. Potenciális segít?k, reméljük, figyeltek!

ugrás fel