EST. 2002

Kiszállt Talma mögül a MOL

Csütörtökt?l megsz?nt az együttm?ködés a gyorsaságimotoros-világbajnokság Moto2-es kategóriájában szerepl? Talmácsi Gábor és f?szponzora, a MOL Nyrt. között, jelentette be a motoros menedzsmentje pénteken.

A Faster Management szerint a támogatói szerz?dés alapján a vállalatnak lehet?sége volt hat futam után felbontani a megállapodást, a cég élt ezzel az opcióval, mert Talmácsi nem hozta az elvárt eredményeket.

A szerz?désbontás a 2007-ben a 125 kcm-esek között világbajnoki címet szerzett versenyz? jelenlegi csapatát, a Fimmco Speed Up Teamet is érinti, miután a MOL az istállót is támogatta. A csapatvezetés változatlanul bízik Talmácsiban, elfogadta, de értetlenül áll az olajipari vállalat döntése el?tt.


Talmácsi Gábor

Nekünk is leesett az állunk!

„Sajnálom, hogy a f?támogatóm szezon közben így határozott, de folytatnom kell a megkezdett munkát, amelynek a hátralév? tíz versenyen meglesz az eredménye” – idézte a közlemény Talmácsit. – A nehéz helyzet ellenére a Speed Upnál bíznak bennem, én ezt sikerekkel szeretném meghálálni.”

Talmácsi megköszönte a MOL-nak az öt évig tartó együttm?ködést,  kiemelte, a céggel együtt lett vb-gy?ztes és jutott el a MotoGP-be, amely történelmi siker volt egész Magyarországnak.

Stefano Favaro, Talmácsi menedzsere elhamarkodottnak nevezte a MOL döntését, folytatják a versenyzést, a sikerek pedig meghozzák majd a szponzorokat is, amire szükség van, mert a motorsportban nélkülük nem lehet fennmaradni.

„Gábor Magyarország legmagasabban lobogó zászlója nemzetközi szinten, nem értem, hogy egy magyar cég miként hozhatja ?t ilyen helyzetbe” – kommentált Luca Boscoscuro, a Speed Up csapatvezet?je.


Talmácsi Gábor

A mai szabadedzésen már nem volt MOL logo sem a sisakon, sem a motoron.

„Mindent megteszünk, hogy Gábor befejezhesse a szezont, és a lehet? legjobb világbajnoki szereplést produkálja. Érthetetlen számomra a MOL döntése, mert a csapatnak is kiemelt támogatója volt, mi pedig már kétszer nyertünk, bizonyítottunk. Nehéz helyzetbe kerültünk, de a mi két versenyz?nket tartom a legjobbnak a mez?nyben, így kétségem sincs a sikeres szereplésünk fel?l.”

Talán valóban korai volt a kenyértörés, hiszen Gábor a múltkori hispán tesztelésen szép id?ket motorozott, mint ahogy a mai szabaedzésen is: második lett Simone Corsi mögött.

“Az aragóni tesztelésnek meg lett az eredménye, sokkal jobb az érzetem a motorral. Könnyebben fordul a gép, kezelhet?bb a féktávokon is. Sok munka vár ránk ezen a hétvégén, szeretnénk végig a legjobbak között maradni. Az alapbeállítások megvannak, finomításokon kell dolgoznunk, hogy a versenyen is csatázni tudjak.” – nyilatkozta Talma az edzés után.

Forrás: MTI, Faster Management

ugrás fel