EST. 2002

Klasszikusok

Egy ember, aki nem adta fel…

Emlékszünk a 900 köbcentis Kawasaki Z1-re a hetvenes évekb?l? A maga
idejében egy igazi cirkáló-rakéta volt, nem tudta semmi felülmúlni. Arra már
biztosan kevesebben emlékeznek – f?leg, hogy Európában nem lehetett beszerezni
-, hogy a Z1-hez volt egy felfúrt henger-dugó készlet is.

Ezt beépítve a motor igazi aszfaltszaggató lett. Ám néhány ember soha nem
lesz igazán elégedet. Vegyük például Bob Davis-t. Támadt egy ötlete,
vett három Z1 motort, mindegyiket átépítette 1200 köbcentire a
készlet segítségével, beépítette ?ket egy custom 4130-as króm-molibdén vázba,
és megnézte mit tud a szerkezet a gyorsulási versenyeken.

Davis nemes egyszer?séggel egy behemótot hozott létre, ami majdnem három méteres
hosszával, 475 kg-os súlyával, 650 hátas erejével, a következ?
Top Fuel versenyen negyed mérföldet 7.8 másodperc alatt tett meg,
ez 0-186 mérföldes sebességre gyorsulást jelentett.

Az ülése két méterre volt a motor elejét?l. Ennek
ellenére nem okozott gondot neki a motor kezelése, pedig három ‘blokknyi’
távolságból kellett vezetnie, mégsem bukott egyszer sem. Akárhogy is, ez
a ‘fegyver’ valódi esélyt adott neki a versenyzésre, ami el?tte a
H-D motorok
nyergében számára nem volt elérhet?.

Ennek oka egyszer?en az volt, hogy Davis nagyon hasonlított saját motorjára:
magas, súlyos, és nagyon er?s ember volt. Ám a tucatnyi henger és 3600
köbcenti gond nélkül tudta repíteni ?t a h?n áhított gy?zelme felé. Az IDBA
és a Drag Bike 15 versenye közül hetet könnyedén nyert meg.

Utánanézett annak, hogy hogyan tudna egy rekordot felállítani National Hot
Rod Association
versenyén is, de gyorsan leh?tötték lelkesedését. Két szervezet
az pont egy ‘pár’, három már egy ‘társaság’, és az NHRA
életbe léptetett egy azonnali rendeletet, mely gépenkét maximum két er?forrást
engedélyezett. Davis-nek ez a döntés a versenyb?l való kizárásán kívül még egyet
jelentett: 3500 munkaórát dobhatott a szemétbe.

Így tehát a következ? éveket azzal töltötte, hogy építsen egy olyan Top
Fuel gépet
, ami megfelel az NHRA követelményének. Sajnos mire elkészült
vele, az NHRA örökre elhagyta a versenyt.

‘Annak ellenére, hogy ellenem hozták ezt a szabályt tovább küzdöttem,
miután kiszálltak a versenyb?l, én is abbahagytam…’ nyilatkozta
Davis nem sokkal kés?bb.

ugrás fel