EST. 2002

Könnyebb és erősebb – Honda X-ADV 2021

 Átfogó modellfrissítésen esett át a Honda kategóriateremtő kalandmotorja, az X-ADV. Az új változat izmosabb, de továbbra is roppant takarékos erőforrással, szélesebb fordulatszám-tartománnyal és módosított váltófokozat-áttételekkel gördül le a futószalagról, és olyan ultramodern vezetéstámogató rendszerekkel büszkélkedhet, mint a négyállású üzemmódkapcsolóval társított elektronikus gázmarkolat vagy a továbbfejlesztett Honda Állítható Nyomatékszabályozó (HSTC). Mindemellett USB-aljzattal látták el központi tárolórekeszét, nappali menetfényt kaptak LED-fényszórói, 5″-os LCD-műszeregységének kezelését pedig az új Honda Smartphone Voice Control System rendszer könnyíti meg. 

2021 HONDA X-ADV

Minden mérnöki igyekezet ellenére meglehetősen ritka, hogy egy friss gondolkodásmód teret nyerjen a motorkerékpárok világában, de a Honda elkötelezett híve az innovációknak. Ezt bizonyítja, a 2016-ban bemutatásra került, merőben szokatlan, teljesen új koncepciót megtestesítő X-ADV.

Milyen folyamat vezetett megalkotásához? Tervezése tulajdonképpen nem is volt túl bonyolult. A japán cég munkatársai egy praktikus, kiemelkedő használati értékű mindenest vettek alapul, ezt ruházták föl a kalandmotorok legjobb tulajdonságaival, olyan elemeket átemelve, mint a felegyenesedett üléspozíció, a széles látómező vagy a kiváló terepképesség. Ebbe oltották bele az ingázó motorok tipikus személyiségjegyeit, azaz a könnyedséget, az egyszerű kezelhetőséget, a kényelmet és a nagy szállítókapacitást.

2021 HONDA X-ADV

Az eredmény egy egyedi, ámde sokoldalú, hétköznapokon és hétvégéken egyaránt kompromisszumok nélkül használható, elképesztően izgalmas – nagyrobogóként és motorkerékpárként is aposztrofálható – modell, amit az SUV-k stílusával fűszereztek meg az alkotók. Prémium összetevőinek, erős motorjának és sokoldalú futóművének köszönhetően otthonosan mozog a nagyvárosokban, ugyanakkor a legvadabb vidéki kalandoktól sem riad vissza. Ez a kettősség egyedülálló a piacon.

2021 HONDA X-ADV

Az X-ADV kifejezetten az európai vásárlóközönség igényeit figyelembe véve készült, ami nem más, mint a szabadság megtestesülése és napról napra arra ösztökéli pilótáját, hogy fedezze föl a világot és éljen át új élményeket. Nem csoda, hogy hatalmas siker lett az öreg kontinens országaiban. Különleges (terep)képességeiről árulkodik az is, hogy Renato Zocchi motorversenyző tavaly elhódította a Gibraltar Rally 2. géposztályának trófeáját.

Persze az X-ADV fejlesztése nem állt le, a 2021-es modellévet erősebb motorral, kisebb menetkész tömeggel, stílusosabb idomzattal és még magasabb használati értékkel kezdi meg. Ez azt jelenti, hogy még vonzóbb és ütősebb lesz, a sikersztori tehát folytatódhat. 

2021 HONDA X-ADV

 

A szelepvezérlés, valamint a szívó- és kipufogóoldal optimalizálásának eredményeként 4,08 LE-vel nőtt a csúcsteljesítmény, 600-zal emelkedett a legnagyobb fordulatszám, a károsanyag-kibocsátás szintje pedig már az Euro 5-ös környezetvédelmi előírásoknak is megfelel. A rövidebben áttételezett első, második, illetve harmadik váltófokozat dinamikusabb gyorsulást szavatol, míg a hosszabb negyedik, ötödik és hatodik az alacsonyabb fogyasztást és a pihentetőbb, kisebb fordulatszámon abszolvált autópálya-szakaszokat szolgálja.

2021 HONDA X-ADV

Hála az üzemmódkapcsolóval társított elektronikus gázmarkolatnak, öt karakterisztika (ESŐ, ÁLTALÁNOS, MURVA, SPORT ÉS FELHASZNÁLÓ) közül választhat a vezető, és ezentúl a Honda Állítható Nyomatékszabályozót (HSTC) is percízebben kalibrálhatja, ugyanis 3 szinten állítható a beavatkozás mértéke. Ezt megfejelendő a dupla kuplungos automatikus váltó (DCT) kapcsolásainak időzítése mindig az aktuális menetüzemmódhoz igazodik, minden adott tehát a biztonságos, élvezetes motorozáshoz.

További jó hír, hogy az új váz és a részletekbe menő optimalizálás 1 kg-os tömegcsökkenést hozott és nem maradt régi az idomzat sem. Az új, agresszívebb formavilágot nappali menetfénnyel kiegészített LED-fényszórók varázsolják látványosabbá, pontosan, mint a CRF1100L Africa Twin esetében.

Azért, hogy a kisebb termetűek lába is könnyedén talajt foghasson, a nyereg széleit lekerekítették, hogy több holmi elférjen az ülés alatti tárolórekeszben megnövelték a méretét és USB-aljzatot is elhelyeztek benne az okostelefonok töltése miatt. A rögzítőfék áthelyezésével a jobb oldali kapcsolókonzolra még kényelmesebb lett a motor kezelése és kesztyűtartó kialakítására is lehetőség nyílt. Az már csak hab a tortán, hogy új, folyadékkristályos műszeregység került az X-ADV-re, amelynek használatát a hangutasításokkal vezérelhető Honda Smartphone Voice Control System teszi pofonegyszerűvé.

A 2021-as X-ADV-t az alábbi színekben rendelhetik meg a vásárlók:

Grand Prix Red (piros) – ÚJ!

Graphite Black (fekete)

Matt Beta Silver Metallic (ezüstmetál)

Pearl Mud Gray (gyöngyházszürke)

 

  • Az elektronikus gázmarkolattal felszerelt erőforrás 4,08 LE-vel izmosabb lett. Csúcsteljesítménye 58,62 LE, legnagyobb forgatónyomatéka 69 Nm
  • 600-zal megnövelt legnagyobb fordulatszám
  • Rövidebb első, második és harmadik, hosszabb negyedik, ötödik és hatodik váltófokozat. Előbbi a dinamikusabb gyorsulást, utóbbi a kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást szolgálja
  • A károsanyag-kibocsátás megfelel az EURO 5-ös előírásoknak, az üzemanyag-fogyasztás 3,6 l/100 km
  • 35 kW-os, A2-es vezetői engedéllyel vezethető változat is szerepel a kínálatban

 

Az X-ADV folyadékhűtésű, SOHC-vezérlésű, nyolcszelepes, soros, kéthengeres motorja kimagasló teljesítményről tesz tanúbizonyságot az alsó és középső fordulatszám-tartományban. Viszonylag hosszú löketének, különleges formájú égéstereinek és nagy tehetetlenségi nyomatékú főtengelyének köszönhetően már egészen alacsony fordulaton jelentős nyomatékot szabadít a hátsó kerékre, s mivel valamelyest előredöntötték a Honda szakemberei, még alacsonyabbra került a tömegközéppont. Az erőforrás tömege amúgy jelentősen csökkent: a 2021-es modellváltozat így 1,4 kg-mal könnyebb, mint az előd.

2021 HONDA X-ADV

A módosított, hengerenként – nagyjából 5%-kal – eltérő szelepvezérlésnek, az új, elektronikus gázmarkolatnak és a továbbfejlesztett kipufogórendszernek hála nőtt a csúcsteljesítmény és akár 7000 f./percre is felpörgethető az egység. Emelkedett és már 5000 f./perc felett is ámulatba ejtő tolóerővel örvendeztet a forgatónyomaték, így minden helyzetben rugalmas a megújult X-ADV.

A – 6750 f./percnél jelentkező – csúcsteljesítmény 4,08 LE-vel 58,62 LE-re nőtt, a legnagyobb forgatónyomaték 69 Nm (4750 f./percnél). A villámgyors állórajtok és a páratlan rugalmasság érdekében lerövidítették a DCT váltó első három fokozatának áttételét. Az eredmény magáért beszél: 30 km/óráról gyorsítva az X-ADV 1,7 másodperc alatt tesz meg 20, illetve 3,2 mp alatt 50 métert. Hogy a fogyasztás csökkenhessen, hosszabb 4., 5. és 6. fokozatot építettek be, így 60 km/óránál percenként 2500-at forog a főtengely és még pihentetőbbek a nagy sebességgel abszolvált szakaszok.

2021 HONDA X-ADV

A modell 35 kW-os változatban elérhető, így az A2-es jogosítvánnyal rendelkezők is kihasználhatják az X-ADV képességeit. Amennyiben a motor vásárlását követően megszerzik a korlátlan vezetői engedélyt, a fojtószelepház cseréjével és az ECU átprogramozásával bármikor kivehetik a „fojtást” a Honda márkaszervizek.

A kifinomult járáskultúrát két kiegyensúlyozó-tengely biztosítja, méghozzá anélkül, hogy a szokatlan gyújtássorrendből, illetve a 270˚-os főtengely-elékelésből fakadó, pulzáló kipufogóhangot befolyásolná. Bárhogy is, a furat 77 mm, a löket 80 mm, és bizonyos alkatrészek több feladatot is végeznek: a vezérműtengely például a hűtőfolyadék-szivattyút is hajtja, a kiegyensúlyozó-tengelyek pedig az olajpumpát is forgatják. Az összetevők számának minimálisra csökkentésével sikerült könnyű, hatékony és megbízható motorkonstrukciót létrehozni.

2021 HONDA X-ADV

Így aztán nem meglepő, hogy az X-ADV rendkívül takarékos: fogyasztása csupán 3,6 l/100 km (WMTC szabvány szerint). Hatékonysága a nagy hatótávolsághoz is hozzájárul, ezt bizonyítja, hogy a 13,2 literes üzemanyagtartály tartalmával akár 366 km is megtehető. Fontos, hogy a megújult X-ADV emissziója megfelel a 2020. január 1-én életbe lépett Euro 5-ös szabályozásnak is, holott ez jóval szigorúbb, mint az EURO 4-es előírás. Jelentősen csökkent például a szén-monoxid-kibocsátás és 40 %-kal mérséklődött a kipufogott szénhidrogének mennyisége. Mindemellett hatékonyabbá vált a kopogásérzékelő és a szilárd részecskék méretét is korlátozza a rendszer.

 

  • Az üzemmódkapcsoló három gyári és egy felhasználó által beállítható menetüzemmódot kínál fel
  • A kifinomult vezérlőelektronikával felvértezett Honda Állítható Nyomatékszabályozó (Honda Selectable Torque Control – HSTC) három szintlépcsőben állítható

 

Hogy minden helyzetben ideális legyen a működés, öt menetüzemmód áll a pilóta rendelkezésére, ezek közül a bal oldali kapcsolókonzollal válaszhat.

ÁLTALÁNOS állásban középszintre áll be a teljesítményleadás, a motorfék és a HSTC, az ABS ellenben a legmagasabb fokozatban működik.

SPORT programra kapcsolva agresszív a teljesítményleadás és a motorfék, alacsony szinten avatkozik be a HSTC, az ABS pedig legmagasabb fokozatban teszi a dolgát.

ESŐ üzemmódnál óvatos teljesítményleadás és motorfék jellemzi a motorkarakterisztikát, míg a HSTC és az ABS természetesen a legmagasabb fokozatra vált.

MURVA, azaz Gravel programra kapcsolva nagy teljesítmény és erős motorfék jellemzi a működést, a HSTC és az ABS pedig alacsony szinten avatkozik be.

FELHASZNÁLÓ beállításnál a pilóta maga határozhatja meg, hogy alacsony, közepes vagy magas szintű legyen a teljesítményleadás, a motorfék és a HSTC.

A rendszer sokkal finomabban kalibrálható, ugyanis elektronikus gázmarkolatot kapott a modell, és immáron kettő helyett három HSTC-üzemmód közül választhat a pilóta.

 

  1. szint: minimális kipörgést enged a hátsó keréknek (pl. murván vagy sárban), méghozzá kevesebbet, mint az elődmodellnél.

 

  1. szint: ez az alapbeállítás. Fokozza a tapadást, ezáltal magabiztossá teszi a pilótát átlagos időjárási és útviszonyok közepette.

 

  1. szint: maximális tapadást garantál csúszós útfelületen.

 

A HSTC természetesen ki is kapcsolható.

 

 Duplakuplungos Automatikus Váltó (DCT)

 

  • A fokozatkapcsolások időzítése a kiválasztott menetüzemmódhoz igazodik
  • A FELHASZNÁLÓ üzemmód 4 beállítást kínál fel a lágytól az agresszívig

 

A Honda által fejlesztett DCT váltót idestova 11 éve gyártják, népszerűségét jól mutatja, hogy azóta 140 ezer DCT-vel felszerelt Hondát értékesítettek az európai piacon. Mivel a DCT egy szempillantás alatt, rángatás nélkül kapcsolja a fokozatokat, nem meglepő, hogy pár perc alatt megszokják a tulajdonosok. A DCT két tengelykapcsolóra épül, az egyik az 1., 3. és 5. fokozatokért felel, a másik pedig a 2., a 4. és a 6. fokozatért. Azért, hogy a rendszer ne foglaljon nagy helyet, az egyik fogaskerékcsoport tengelye a másikén belül kapott helyet.

2021 HONDA X-ADV

A szerkezet másik érdekessége, hogy a kuplungokat külön elektrohidraulikus körök vezérlik, így a lehető legprecízebben szabályozható a működés. A rendszer azért gyors, mert a következő fokozatot mindig „előkészíti” a váltó és azonnal kapcsolja, ha a pilóta vagy a vezérlőelektronika kiadja az utasítást. Ilyenkor az elsődleges kuplung oldásával egy időben kapcsolódik a másodlagos tengelykapcsoló, ennek köszönhetőek a szélsebes, rángatás nélküli váltások.

A DCT egyik legnagyobb előnye, hogy tulajdonképpen a teljesítményleadás megszakítása nélkül kapcsol, alig befolyásolja tehát a hátsó kerék forgását, a motor pedig éppoly közvetlennek és kifinomultnak érződhet, mint a hagyományos váltóval felszerelt gépek. Mindemellett tartósabb is a klasszikus, lábbal kapcsolható szerkezeteknél, hiszen a felhasználó nem tud félreváltani és a kuplungtárcsák „megégetésére” sincs lehetősége. Ráadásul a DCT-vel sokkal kevésbé fárasztó a városi motorozás, túrázás közben pedig több idő jut a tájra…

A rendszer automatikus és kézi kapcsolású üzemmódban egyaránt használható. Előbbinél az aktuális sebesség, váltófokozat és fordulatszám függvényében határozza meg a vezérlőegység, hogy mikor történjenek a kapcsolások, utóbbinál pedig a – kormányon elhelyezett gombokkal – maga a pilóta válthat.

Az elektronikus gázmarkolatra épülő rendszer 5 automatikus üzemmódot kínál fel:

  1. szint: Kifinomult, pihentető gurulásokhoz. A váltások viszonylag alacsony fordulatszámon történnek, és az ESŐ menetüzemmód aktív.
  2. szint: A vezérlőelektronika középértékeket vesz alapul és az ÁLTALÁNOS menetüzemmódra kapcsol.
  3. szint: Félúton az ÁLTALÁNOS és a SPORT között.
  4. szint: Tempós, sportos motorozáshoz. A váltó magas fordulatszámon kapcsol fel és le (az erősebb motorfék érdekében), a SPORT menetüzemmód aktív.

MURVA, azaz terepre szánt menetüzemmódban speciális program vezérli a DCT elektronikáját. Ilyenkor jobb a tapadás és könnyebben kezelhető modell, ugyanis a rendszer rövidebben csúsztatja a kuplungot a hirtelen, nagy gázadásokkor, azaz közvetlenebbé válik a tengelykapcsoló működése és biztosabbá a hátsó kerék tapadása. Korábban ezt a beállítást a G-gomb megnyomásával aktiválhatták a felhasználók, most már a DCT-vezérlés része.

2021 HONDA X-ADV

A FELHASZNÁLÓ, azaz USER program lehetőséget biztosít a pilóta számára, hogy a DCT váltásainak időzítését, a teljesítményleadást, a motorfék intenzitását és a kipörgésgátló (HSTC) működési szintjét is maga állítsa be.

3.4 Stílus és felszereltség

  • Változó keresztmetszetű, elvékonyodó kormány és agresszívebb üléspozíció
  • A Honda Smartphone Voice Control System révén okostelefon is csatlakoztatható az 5″-os, folyadékkristályos műszeregységhez
  • Új, fénydiódás (LED) ikerfényszóró integrált nappali menetfénnyel
  • Átformált, hatékonyabb időjárás-védelmet nyújtó szélvédő
  • Nagyobb, 22 literes, kesztyűtartóval kiegészített tárolórekesz USB-aljzattal

 

Az X-ADV ámulatba ejtő formavilágát, illetve konstrukcióját a Honda római kutatási és fejlesztési központja tervezte és bizony minden egyes tollvonáson érződik az utazás és a kaland iránti rajongás. Maga a sziluett nem változott, az idomzat maga azonban igen, s bizony még feltűnőbbé és egyedibbé vált. Ha egymás mellé állítjuk a korábbi és az új modellváltozatot, utóbbi frissebbnek, modernebbnek és vagányabbnak hat, mondhatni, még inkább illik az X-ADV küldetéséhez.

Az átrajzolt, LED ikerfényszórók immáron a nappali menetfényt (ti. Daytime Running Lights, DRL) sem nélkülözik, sőt a DRL automatikusan szabályozza fényerejét attól függően, hogy mennyire világos a környezet. Természetesen minden lámpaegység LED.

2021 HONDA X-ADV

A maximális ergonómia jegyében az ülés 820 mm, a kormány 910 mm-re esik a talajtól, és a szemmagasság is nagy, hogy messze belátható legyen a forgalom és az ösvény. Emellett átformált, lekerekített szélű nyereg fokozza a komfortot és 5 lépcsőben állítható, új szélvédő gondoskodik a hatékony időjárás-védelemről. Ennek magassága 136 mm-es tartományban változtatható, dőlésszögét vizsgálva pedig 11 fokos az eltérést mérhetünk az alsó és a felső végállás között.

Az X-ADV pilótáját segíti az 5”-os képátlójú, folyadékkristályos kijelző, valamint a hozzárendelt Honda Smartphone Voice Control System. Ezzel a rendszerrel játszi könnyedséggel csatlakoztatható az okostelefon a modell műszeregységéhez, így a pilóta hangutasításokkal kezelheti a hívásokat, az e-maileket, a zenelejátszást és a navigációt is. Ehhez csak egy mikrofonnal kiegészített sisak és egy Bluetooth-kapcsolatra alkalmas mobilkészülék szükségeltetik, s magát a Honda Smartphone Voice Control rendszert is pofonegyszerűen kezelheti a tulajdonos, hiszen külön gombot kapott a bal oldali kapcsolókonzolon.

Feltétlenül említést érdemel, hogy masszív védőelemek oltalmazzák a pilóta kézfejeit a menetszéltől, a belógó ágaktól és a felverődő kövektől, s nem maradt pőrén az erőforrás sem, tudniillik 2,5 mm vastag, alumíniumból készülő haspáncél óvja a motor alját.

A hagyományos robogókkal szemben óriási előnyt jelent az egy literrel megnövelt térfogatú, 22 literes, kesztyűtartóval ellátott ülés alatti tárolórekesz, ebbe ugyanis könnyedén elfér egy zárt bukósisak. Hogy a használati érték a lehető legmagasabb legyen, integrált USB-aljzat váltotta a csomagtartóban elhelyezett, szivargyújtós, 12V-os csatlakozót és csillogásmentes, igényes LED-világítás borítja fénybe a rekeszt.

2021 HONDA X-ADV

A rögzítőfék a jobb oldali idomról a jobb oldali kapcsolókonzolra költözött, így felszabadult annyi hely, hogy egy kesztyűtartót is kialakíthattak a Honda szakemberei. A – természetesen motortiltással kiegészített – középtámasz szériafelszereltségként jár a modellhez, s minden helyzetben könnyedén, biztonságosan leparkolhatóvá teszi az X-ADV-t, nem kell attól tartania a tulajdonosnak, hogy elgurul.

Legalább ennyire praktikus a speciális, rádióhullámokat kibocsátó Smart Key, melynek lényege, hogy jelet küld az X-ADV elektromos rendszerének a tulajdonostól, pl. ha a zsebében van a kulcs. Ha hatótávolságon belül van, a motorra szerelt gyújtáskapcsoló elfordíthatóvá válik, melynek megnyomásával ráadható a gyújtás, oldható a kormányzár, illetve nyitható az üzemanyagbetöltő-nyílás és az ülés alatti tárolórekesz. A Smart Key nyitja-zárja az extraként rendelhető Smart Top Box névre keresztelt túradobozt is, és úgynevezett válaszfunkcióra is képes, azaz felvillantja az irányjelzőket, ha a motorját kereső tulajdonos megnyomja a távirányító gombját. A kormányzárat ugyancsak kezeli az elektronika, így illetéktelenek nem tudják elvinni a Honda új túrarobogóját.

A maximális biztonság érdekében az X-ADV hátsó irányjelzői automatikus vészvillogásra (Emergency Stop Signal, ESS) is képesek. A funkció 53 km/óra felett aktiválódik és akkor kezdi fel-le kapcsolgatni szabályos időközönként az izzókat – a többi közlekedő figyelmeztetése végett –, ha legalább 6,0 m/s2-es lassulást érzékel. Bekapcsolt ABS, valamint nedves útburkolat esetén a határérték jóval alacsonyabb, mindössze 2,5 m/s2.

Az automatikus vészvillogás mellett immáron automatikus kikapcsolásra is képesek az irányjelzők. Nem egyszerű „időkapcsoló” vezérli a rendszert, hanem összetett elektronika, ami az első és a hátsó kerék fordulatszáma alapján kalkulálja ki, hogy mikor fejezze be a villogást.

 Váz és futómű

  • A továbbfejlesztett, acélcsövekből összeállított gerincváznak köszönhetően csökkent a tömeg és javult a helykihasználás
  • 41 mm-es csúszószár-átmérőjű, fordított első teleszkópok és Pro-Link himbarendszer hátul 
  • Radiálisan rögzített, négydugattyús nyergek 296 mm-es tárcsákkal és blokkolásgátlóval
  • 120/70 R17 és 160/60 R15 első-hátsó abroncsok

Az egyik legfontosabb fejlesztés láthatatlan, ugyanis az X-ADV vázát érintette. A változó vastagságú, tömegű és szakítószilárdságú acélcsövekből összeállított szerkezet kb. 1 kg-mal könnyebb lett 2021-re, és másként épül fel, mint eddig, így hatékonyabb lett a helykihasználás. Ezt bizonyítja, hogy a tárolórekesz befogadóképessége tovább nőtt.

A villaszög 27°, az utánfutás 104 mm, a tengelytáv 1590 mm, a kormány pedig 39°-os tartományban forgatható, így a fordulókör sugara csupán 2,8 méter. Folytatva az érdekes adatok sorát, a 153,5 mm-es első és 150 mm-es hátsó rugóutat, valamint a 165 mm-es szabad hasmagasságot érdemes papírra vetnünk és természetesen a 3 kg-mal kisebb, 236 kg-os menetkész tömeg is az X-ADV kiválóságáról árulkodik.

A 41 mm-es csúszószár-átmérőjű, állítható rugó-előfeszítésű és húzócsillapítású, patronos USD teleszkópok terepen, illetve rossz minőségű burkolaton is remek menetkomfortot szavatolnak, akárcsak az állítható rugó-előfeszítésű, belsőtartályos központi hátsó rugóstag, ami Pro-Link himbarendszer közbeiktatásával kapcsolódik – az üreges keresztmerevítővel és U-szelvényekkel erősebbé tett – alumínium lengővillához.

Az elöl 17, hátul 15”-os felnik ráfjait rozsdamentes küllők kötik össze a kerékaggyal, igazodva az X-ADV terepes küldetéséhez és kényelemorientált koncepciójához. Az erdei barangolásokat jócskán megkönnyíti, hogy a tervezők bütykösgumikkal álmodták meg a modellt, s hogy a nyomásállítás se okozzon gondot, L-alakú levegőszelepeket alkalmaztak. Az abroncsok mérete 120/70 R17, illetve 160/60 R15, a hatékony lassításról pedig radiálisan rögzített, négydugattyús első nyergek és 296 mm-es első tárcsák gondoskodnak, méghozzá blokkolásgátlóval kiegészítve.

2021 HONDA X-ADV

Tartozékok

Az X-ADV-hez gyári kiegészítők széles választékát kínálja a Honda, közöttük az alábbi termékekkel:

Csomagtartókonzol

Smart Top túradoboz

38 és 50 literes túradoboz alumíniumból készülő vagy fényezett díszítőbetéttel

Oldaldoboztartó konzol

26 és 33 literes oldaldoboz alumíniumból készülő vagy fényezett díszítőbetéttel

Konzoltáska

Kiegészítő a kézvédőkhöz

Oldalsó bukókeret

Ködfényszóró

Markolatfűtés

 

Műszaki adatok*

 

ERŐFORRÁS 
Konstrukció Folyadékhűtésű, négyütemű, 8 szelepes, SOHC-vezérlésű, soros kéthengeres. Megfelel az Euro 5-ös elírásoknak.
Összlökettérfogat 745 cm3
Furat x löket 77 mm x 80 mm
Sűrítési viszony 10,7:1
Csúcsteljesítmény 58,62 LE (43,1 kW)/6750 f./perc
Legnagyobb forgatónyomaték 69 Nm/4750 f./perc
Olajmennyiség 4,0 liter
ÜZEMANYAG-BEFECSKENDEZŐ RENDSZER 
Porlasztás PGM-FI elektronikus üzemanyag-befecskendező
Üzemanyagtartály befogadóképessége 13,2 liter
Üzemanyag-fogyasztás 3,6 l/100 km**
ELEKTRONIKAI RENDSZER 
Indítás Önindító
Akkumulátor típusa és kapacitása 12V/11 Ah
ACG-generátor legnagyobb teljesítménye 480 W/5000 f./perc
ERŐÁTVITEL 
Tengelykapcsoló felépítése Olajfürdős, dupla kuplungos
Váltó felépítése Hatfokozatú, dupla kuplungos váltó (DCT)
Végáttétel Lánc
VÁZ 
Konstrukció Acélcsövekből készülő gerincváz
VÁZ ÉS FUTÓMŰ 
Méretek (hosszúság x szélesség x magasság) 2215 mm x 940 mm x 1370 mm
Tengelytáv 1590 mm
Villaszög 27°
Utánfutás 104 mm
Ülésmagasság 820 mm
Szabad hasmagasság 165 mm (minimum)
Menetkész tömeg 236 kg
FELFÜGGESZTÉS 
Elöl 41 mm-es csúszószár-átmérőjű, fordított teleszkópok, 120 mm-es mozgástartomány
Hátul Központi rugóstag, Pro-Link himbarendszer, 120 mm-es kerékmozgási tartomány
KEREKEK 
Elöl Küllős kerekek
Hátul Küllős kerekek
Kerékméret elöl 17M/C x MT3,50
Kerékméret hátul 15M/C x MT4,50
Abroncs elöl 120/70 R17M/C
Abroncs hátul 160/60 R15M/C
FÉKRENDSZER 
ABS típusa Kétcsatornás
Elöl 296 mm átmérőjű tárcsák, négydugattyús féknyergek
Hátul 240 mm átmérőjű tárcsa, egydugattyús féknyereg
MŰSZEREK ÉS ELEKTRONIKA 
Műszeregység 5″-os, folyadékkristályos, színes kijelző
Lopásvédelem Smart Key
Fényszóró LED-fényszórók nappali menetfénnyel
Hátsó lámpa LED

 

*A műszaki információk tájékoztató jellegűek, a változás jogát fenntartjuk.

**Kérjük, vegye figyelembe, hogy az üzemanyag-fogyasztásra vonatkozó adatokat a Honda rögzítette a WMTC-szabványnak megfelelően. A teszteket görgőpadon, a jármű szériaváltozatával, csak vezetővel, utas és kiegészítő felszerelések nélkül végeztük. A jármű tényleges üzemanyag-fogyasztása a vezetési stílustól, a karbantartástól, az időjárástól, az útviszonyoktól, a gumiabroncs nyomásától, a felszerelt tartozékoktól, a rakománytól, a vezető és az utas súlyától, valamint más tényezőktől függ.

2021 HONDA X-ADV

2021 HONDA X-ADV

 

ugrás fel