EST. 2002

Kovács Bálint második és harmadik lett Poznanban

A 12 éves Kovács Bálintnak az idei év az els? nagypályás szezonja, ezért az esetek többségében egy-egy versenyhétvége számára az adott pálya betanulásával kezd?dik. Nem volt ez másképp most sem, Bálint már szerda éjszaka megérkezett nagybátyjával, és egyben edz?jével a lengyelországi Poznanba.

Csütörtökön motoros nyílt napot tartottak az aszfaltcsíkon, ami Bálint számára tökéletes edzési lehet?ség lett volna, az id?járás azonban közbeszólt, így csak délután kezdhette meg a hétvégi munkát. Három félórás etapja volt a pálya feltérképezésére, az ívek és féktávok begyakorlására, majd a megfelel? áttétel megtalálására és ezek finomítására.

Bálint csütörtöki legjobb ideje 1:59.3 volt, ami nem rossz, de az igazán üt?s eredményre még várni kellett. Állóképességén nem múlott a helytállás, hiszen a motorozás mellett másik nagy szerelme az evezés, az Agárdi VVSI igazolt versenyz?je, így a fizikai formájára nem lehet panasz.

Pénteken ugyanazzal az er?vel és lelkesedéssel vághatott neki a féktávok rövidítésének. Id?közben két versenytárs, Danilo DiGiorgio és Andrej Kosmac is megérkeztek a helyszínre, így együtt vághattak neki a délutáni két etapnak. Az olasz delegáció magával hozta a motivációt is, ami meglátszott a körid?kön, Bálint el?ször 1:56.1-re, majd 1:54.9-re faragta le legjobbját.

A szombat nem kezd?dött túl jól, Bálint motorja megragadt, ? pedig elesett. Szerencsére nem lett baja, a dugattyú és a henger viszont végleg befejezték pályafutásukat, így a második id?mér?re már a gyengébb tartalékmotorral kellett kiállnia, így elmaradt a további javulás, de a gy?jtött kilométerek is fontosak voltak.

A Moto3-mal együtt futó mez?nyben a hatodik rajthelyet sikerült megcsípnie. A versenyben maradt ezen a helyen, ami kategóriája második helyét jelentette.

Szilner János, Kovács Bálint edz?je:
„A verseny 17 órakor kezd?dött, a Moto3-mal együtt álltak rajtrácsra, így a hatodik kocka volt a Bálinté, innen kezdte a versenyt. A rajt jól sikerült, az els? kanyarban közvetlenül olasz riválisa után fordult, majd a harmadik kanyarban meg is el?zte, de a pálya hátsó részén, a gyorsban vissza is el?zte ?t. Innent?l kezdve körr?l körre meglépett néha 2-3 tizeddel, néha 1 másodperccel ment jobbat, így a végére szép el?nyt épített ki. Bálint az SP kategória második helyét hozta. Mi nagyon örültünk, hogy a motor kibírta, úgyhogy most újabb szerelés következik, hogy a holnapi napon is üzembiztos legyen a motor.”

Kovács Bálint Poznan 2014 125SP

Vasárnap – mivel kategóriájában továbbra is csak hárman indultak -, ismét a Moto3 mez?nyével együtt engedték elrajtolni a 125SP mez?nyt. Bálint legnagyobb riválisa, Danilo DiGiorgio ezen a napon is szép teljesítménnyel megszerezte a kategóriagy?zelmet, a másik olasz, Kosmac viszont nagy csatában volt végig ifjú honfitársunkkal. A legvégén a rutin Kosmac felé billentette a mérleg nyelvét, de a mutatott teljesítmény egyáltalán nem ad okot szégyenkezésre.

Szilner János, Kovács Bálint edz?je:
„A rajt nem a legjobban sikerült, de sebaj, majd ledolgozza a hátrányt, gondoltuk. Ez sikerült is, körr?l körre nagy csata volt a 2. és 3. helyért. Bálint keményen dolgozott, a technikás részeken mindig el?nyre tett szert, a hosszú gyors részeken viszont mindig elbukta azt. Az utolsó körben végig elöl ment, egészen az utolsó kanyar féktávjáig, ahol megérkezett az ellenfele. Bálint sajnos mögé került, a kigyorsításnál pedig a már elöl haladó rutinos róka egy pillanatra elvette a gázt, így kibillentette ?t a ritmusból, és nem tudott a melegszélb?l kilépni a leintéskor. Szomorúan láttuk, hogy most nem sikerült. Bálint inkább ideges volt, mint szomorú, mert megette ezt a cselt. Szerintem pedig ez is a tanulás része. Két hét múlva a Hungaroringen visszavágunk!”

Alpok-Adria Bajnokság, 125SP, Pozna?, els? verseny:
1. Danilo DiGiorgio ITA
2. Kovács Bálint HUN
3. Kosmac Andre ITA

Alpok-Adria Bajnokság, 125SP, Pozna?, második verseny:
1. Danilo DiGiorgio ITA
2. Kosmac Andre ITA
3. Kovács Bálint HUN

Az Alpok-Adria Bajnokság állása:
1. Danilo DiGiorgio ITA 199 pont
2. Kovács Bálint HUN 145 pont
3. Kosmac Andrej ITA 118 pont
4. Aszalós Zoltán HUN 81 pont
5. Rauch Peter SVK 54 pont

ugrás fel