EST. 2002

KTM az Eicmán

Egy hónapja sincs, hogy az el?z? nagy expón, Kölnben kigördült a vagány kis Duke 125, az ABS-es 990 SMT és az RC8 R Track változata, de a KTM máris újratöltött: három friss vasat dobtak a t?zbe Milánóban, de csak kett?t akarnak bel?lük eladni. Egyel?re.

A harmadik ugyanis egy új versenymotor, amivel – ahogy idén a krosszt, úgy – jöv?re az endúró világbajnokságot is meg kívánják hódítani. Az erd?kbe is beengedik tehát a KTM egyedi 350-es motorját, ami az elmélet – és már a gyakorlat szerint is – képes a 250-esek könnyedségét a 450-esek erejével kombinálni. A 350 EXC-F a jöv? évi „világbajnoki tesztid?szak” után 2012-ben kerülhet a KTM kínálatára.

Ami viszont már jöv? tavasszal a kínálaton lesz, egyel?re ismeretlen árakon, az a 990 Adventure speciális Dakar kiadása, illetve az RC8 R 2011-es változata, amibe egy meglehet?sen átdolgozott blokk került.

Az új RC8 R továbbra is az SBK kéthengeres homologizációs limithez közeli 1195 köbcentin mérlegel, hiszen a hengerek méretezésébe nem nyúltak bele, helyette azonban egy teljesen új, nehezebb f?tengelyt konstruáltak, ez pedig – lévén a motor legfontosabb alkatrészér?l van szó – számos el?nnyel járhat.

Mindig is a KTM gyártotta a leghegyesebb V-ketteseket az LC8-as blokkok egyes változataival, és talán az RC8 R-nél érték el azt a határt, aminél feljebb azt a motort azzal a f?tengellyel már nem volt jó húzni. Ezért kellett a simább járást eredményez?, új tömegeloszlású f?tengely, ami mellé pedig új, duplagyertyás hengerfejeket terveztek, így n?tt a 185 kilós RC8 R teljesítménye a 175 LE (+6) / 127 Nm-es (+4) értékekig. Az LC8-blokkok ezen új evolúcióját csak a 2011-es RC8 R kapta még meg.

Kiköszörültek néhány apróbb szépséghibát az RC8 R váltóján is, új a váltórudazat, állítólag vége a félreváltásoknak, de az er?forrás mellett a futóm? is kapott: a WP futóm?vek beállításait Ádámtól és Évától kezdve átnézték, mindent megváltoztattak, de nagyon büszkék a végeredményre, állítólag utcán és pályán is sokkal kényelmesebb/gyorsabb lett az RC8 R, amihez bizonyára az új, excenteres hátsó rugóstag befogó is hozzáteszi a sajátját.

A mechanikai változásokon felül az új színösszeállítások önmagukért beszélnek, és hogy az RC8 ne csak könyörtelen brutalitást, de min?séget is sugározzon, az SMT-hez hasonlóan a KTM superbike is csillogó metálfénybe burkolózik a jöv? szezontól, sajnálhatja, aki az eddigiek mattságára bukott.

Aki viszont a batár terepgépekre bukik, az most lessen ide! A KTM 990 Adventure Dakar az eddigi kaland KTM-ek legdakarosabbika… Nem ritka egyébként, hogy a KTM el?veszi néha a kék színt, még a régi, 620-as LC4-ekb?l is adtak ki kékes-szürkés special editionöket.

Ez pedig a legújabb speciális kiadás, a 2011-es KTM 990 Adventure Dakar. Bármennyire is meglep?, az alapváltozattól a régi verseny KTM-ekre hasonlító, gauloises-os fényezésen felül más is megkülönbözteti, mint például a narancsszín? bukókeret és a szarvasb?r-hatású, tapadósabb nyereghuzat, de ez a legkevesebb. A Dakart ugyanis a család leger?sebb gyermekének, a 990 Adventure R er?forrásával adják, ami 106 helyett 115 lóer?s.

ugrás fel