Amennyiben az els? benyomások pozitívak lesznek, komoly, nagy volumen? együttm?ködésre
van kilátás a két márka közt.
A KTM azért kapcsolatban maradt Peter Clifforddal, a WCM dirigensével is,
aki jelen állás szerint annak a költségvetési lehet?ségeit próbálja megteremteni,
hogy legalább egy pilótát benevezhessen a csapat 2004-re. Ha a WCM-nek csak
egy motort sikerülne csatasorba állítani a gyorsasági vb-n, úgy vélhet?en
a Moriwaki számára is esély nyílna ugyanerre.
Robertsék els? meetingje már kezdetét is veszi Valenciában, mire ez
a beszámoló megjelenik. Szombaton és vasárnap (márc. 6.-7.) a HRC-s, a suzukis
valamint a ducatis kollégákkal van közös tesztelés el?jegyezve a spanyol pályán.
A Nobuatsu Aoki és Kurtis Roberts képviselte Proton KR-nek úgy kell ez
a teszt, mint egy falat kenyér, hiszen számukra az egész tél az inaktivitás
jegyében telt.
A welkomi idénynyitóig még három alkalma lesz a csapatnak próbálni és kilómétereket
gy?jteni. Most hétvégén Valenciában a Proton még nem a KTM-négyhengeressel
megy, hanem a John Barnard által felkészített V5-tel, és egy új vázzal.
A csapat vezet?i szerint kellemes meglepetést fognak okozni a közönségnek. Természetesen
nagyon várjuk azt is, hogy minél többet megtudhassunk a KTM V4-r?l bevetés közben.
Nemsokára beszámolunk a fejleményekr?l.
Legutóbbi hozzászólások