EST. 2002

Laguna Seca: Hayden és a Honda diadalmenete

Nicky Hayden egyre közelebb kerül a h?n áhított bajnoki trófeához, ami szépen lassan kezd kicsúszni Valentino Rossi kezéb?l. Pedig a Doktor mindent elkövet, hogy a birtokában maradjon a MotoGP korona, de mintha az égiek is a hétszeres világbajnok ellen dolgoznának. Engem nagyon emlékeztet ez a szituáció egy másik technikai sportban nem is oly rég történt trónfosztásra, de ebbe nem mennék bele részletesen; azt hiszem mindenki tudja mir?l beszélek.

Persze Hayden egymaga kevés lenne, ehhez a küldetéshez, ha nem állna mögötte a világ legnagyobb motorkerékpár gyára teljes vállszélességgel. Mert hisz lássuk be, a Honda elég nagy mellényt viselt az elmúlt években felhalmozott megannyi világbajnoki titulus okán. Mick Dohhan, Alex Criville, majd Valentino Rossinak köszönhet?en ’94 óta csak az ifjabb Roberts 2000-es koronája a kakukktojás, a többi évben szinte utolérhetetlen volt az aranyszárnyas brigád. Joggal feltételezhették magukról, hogy a technikának köszönhetik az átüt? sikert. Még Rossi konkurenciához való távozása sem ingatta meg a b?rfoteleket Tókióban, hisz ott volt nekik Alex Barros és Max Biaggi, akikkel majd megmutatják ennek az olasz srácnak, aki Doktornak nevezi magát, hogy a motorversenyzés „gyógyításának” tudománya valójában kinek a birtokában van. Tudjuk jól, hogy mit történt az elmúlt két évben.

Szépen lassan a Honda fejeseinek is leesett a tantusz, és kezdték belátni, hogy nagyon rossz úton haladnak, épp ezért erre az évre minden figyelmet a MotoGP-re fordította a gyár, és csakis egy versenyz?re fókuszálták a technikai újításokat. A szerencsés motoros, pedig egy bizonyos Nicky Hayden lett, aki már három éve húzza a gázt az aranyszárnyasok els? számú alakulatában. Az a Nicky Hayden, aki tavaly hazai pályán az egész mez?nyt elpáholta Rossistól, Biaggistól, Barrosostól. Akkor még csak legyintettek Hayden sikerére, mondván csak a pályaismeretének köszönhette a gy?zelmet. Vajon Rossi mugelloi vagy más sikerei után hányszor vetették a szemére, hogy csak azért nyert, mert ismerte a pályát?

Sokat támadták ezt a fiatalembert a legkülönfélébb fórumokon, de talán egy alapigazságot elfelejtettek a bírálók: a focit gólra, a MotoGP-t pedig pontokra játsszák. Vajon emlékszünk-e arra, hogy hány futamot nyert Kenny Roberts abban az évben, amikor világbajnok lett? Négyet. Hayden is hasonló cip?ben jár. Nem egy ?stehetség, mind Rossi vagy Doohan, de folyamatosan a mez?ny elején motorozik, biztosan szállítja a dobogós helyezéseket, és jelenleg neki van a legtöbb pontja a világbajnoki pontvadászatban. Persze ehhez az is kell, hogy a Doktorra egyszerre sújtson le hosszú pályafutását eddig elkerül? balszerencse. És mikor csapjon le Hayden a kínálkozó lehet?ségre, ha nem most? Rossi is megtenné az els? adandó pillanatban.

Az amerikai futamra is ebben a kissé ellentmondásos szituációban érkezett meg a mez?ny. Rossi és a Yamaha az új váz bevezetése után ismét a korábbi formájukat mutatták, tetemes ponthátrányukat sikerült vérrel verítékkel 26 egységre letornázni, Hayden pedig mintha veszített volna kezdeti lendületéb?l, vagy csak túlságosan is a biztosra akart menni az elmúlt versenyeken. Mindkét klasszisnak fontos volt tehát a Laguna Seca-i futam, hisz egy hiba végzetesnek bizonyulhat a bajnokság ezen szakaszában.

Már az edzéseken látszott, hogy a Yamaha talán a legkeményebb csatájára készül a tengerentúlon. Rossi esett-kelt a tréningeken, az élmez?nyt még csak megközelíteni sem tudta, de Hayden sem volt annyira ellenállhatatlan, mint egy évvel ezel?tt. A Doktor csak a tizedik helyre kvalifikálta magát, ám a Kentucky Kölyök sem muzsikált fényesen az id?mér?n, hisz csak a hatodik helyre min?sítette magát. Rossz ómen volt ez mindkettejüknek, már csak azért is mert a kaliforniai pálya eddigi hét gy?ztese rendre az els? három rajtkocka birtokosából került ki.

A futamon aztán borulni látszott a papírforma. Roberts és Vermeulen gyilkolta egymást az els? körökben az élen a szenzációsan rajtoló Hayden, Stoner és Edwards vigyázó tekintetében. A Suzuki ausztrálja ekkor úgy döntött, hogy a Hayden által alkalmazott tavalyi technikát követi, nevezetesen: a verseny elején megszökni az ellenfelekt?l, majd a megszerzett el?nyt ügyesen kamatoztatva megnyerni a versenyt. Sokáig úgy is t?nt, hogy sikeres lehet ez a taktika, ám egy tényez?vel nem számolt az ausztrál: a Bridgestone papucsai még nem tökéletesek verseny körülmények között, általában csak a futam feléig bírják. Vagy igen is tisztában volt ezzel és azért akart elszökni az elején? Mindenesetre pont a futam felét jelent? 16. körben vette át t?le a vezetést Hayden, az amerikainak ezek után már nem jelentett különösebb problémát a futam megnyerése.

Miközben Vermeulen és Hayden egymással voltak elfoglalva, mögöttük a két újonc, Stoner és Pedrosa el?zgette egymást oda-vissza. A gyengébb idegzet?nek ezúttal is az ausztrál mutatkozott: egy bal kanyart nagyobb tempóval akart bevenni, motorja elveszítette tapadását és a kavicságyban fejez?dött be els? amerikai fellépése. Stoner nagyszer? idénykezdést követ?en ismét régi önmagát mutatja, kérdés, hogy mikor lesz elege Lucio Ceccinellónak a fiatal ausztrál mutatványaiból. Egyes információk szerint ha Stoner a Yamahához csatlakozik, akkor Andrea Dovizioso kerülne a helyére.

Stoner kiválásával Pedrosa saját iramát diktálva fokozatosan jött fel Vermeulen-re. A fiatal spanyolt mögött is nagy csata dúlt Roberts, Melandri (Hayden mellett ?k is új fényezés? sisakot vettek fel) és az enerváltan motorozó Edwardot legy?r? Rossi között. A Doktort a 20. körben már a negyedik helyen motorozott, majd megkezdte a felzárkózást az egyre lassuló Vermeulen-re, amikor négy körrel a vége el?tt hirtelen lassulni kezdett a világbajnok. Mindenki azt hitte, hogy a hátsó abroncs fogyott el, ám a kipufogóból kitör? kékes füst jelezte a lassulás valódi forrását: a soros négyhengeres blokk adta meg magát, akárcsak Franciaországban. Rossi Le Mans-ban volt az idény mélypontján, ám akkor sikerült még valamelyest ledolgozni a hátrányát, ki tudj hogy ezt a pofont sikerül-e feldolgoznia a Doktornak?!

Vermeulen látványos lassulásának, mégse a gumi volt az oka: az ausztrál motorjából egyszer csak elfogyott a szufla. A rekken? h?séget nem bírta a Suzuki-szív; a motorot szinte már lábbal hajtó Vermeulen-t még Melandri és Roberts is megel?zte a finisben, ezzel a hamamatsui márkának továbbra is csak álom marad a dobogó, pedig a versenyz?kön nem múlik a dolog.

A Ducatit nem véletlenül nem említettem eddig, ugyanis a bolognai márka sehol nem volt ezen a hétvégén. Capirossit még új mintázatú sisakja sem tudta feldobni, csak a nyolcadik lett egy küzdelmes verseny után, Gibernau pedig még csapattársánál is rosszabbul muzsikált 150. királykategóriás fellépésén. Az edzéseken nem tudott 14.-nél jobb id?t motorozni, a futamon pedig úgy lett a tizedik, hogy Nakano, Stoner és Rossi is kiesett el?le.

A Honda megalázó vereséget mért a mez?nyre, az els? négy helyezett ugyanis ilyen típusú blokk által hajtott motor lett. Hayden gy?zelmével megszakította az els?soros gy?ztesek statisztikáját, ám továbbra is Luca Cadalora az egyetlen olyan motoros, aki nem amerikaiként tudott itt nyerni. Pedrosa ezüstérmével a legjobb újonc lett Laguna Seca históriájában, ám a történelmi harmadik gy?zelem egyel?re még várat magára. Ha Dani bezsebelné harmadik diadalát, akkor ? lenne a második olyan versenyz?, aki id. Kenny Roberts ’78-as bemutatkozása óta újonc évadjában legalább háromszor állna a dobogó fels? fokán. Melandri harmadik helyével a bajnokságban is ebbe a pozícióba lépett el?re, mellesleg MotoGP-s karrierje alatt el?ször fordult el? vele, hogy három egymást követ? viadalt is a dobogón fejezzen be.

Kicsit hasonló volt ez Amerikai Nagydíj, kicsit pedig más, mint az egy évvel korábbi, de egy dologban biztos vagyok: aki fennmaradt megnézni a futamot, az nem csalódott a fiúkban. ?k mindent elkövettek, hogy jól szórakozzunk. Sajnos most három hét szünetre megy a MotoGP, ám augusztus 20-án újra a lovak közé csapnak, a legendás Brno-i aszfaltcsíkon. Aki teheti látogasson ki a futamra!

-nn-

MotoGP USA Nagydíj, végeredmény


1. Nicky HAYDEN USA HONDA 45’04.867
2. Dani PEDROSA
SPA HONDA 45’08.053
3. Marco MELANDRI
ITA HONDA 45’15.796
4. Kenny ROBERTS JR
USA KR211V 45’16.808
5. Chris VERMEULEN
AUS SUZUKI 45’32.306
6. John HOPKINS
USA SUZUKI 45’43.687
7. Carlos CHECA
SPA YAMAHA 45’49.692
8. Loris CAPIROSSI
ITA DUCATI 45’53.393
9. Colin EDWARDS
USA YAMAHA 45’58.095
10. Sete GIBERNAU
SPA DUCATI 46’11.146
11. Makoto TAMADA
JPN HONDA 46’16.808
12. Randy DE PUNIET
FRA KAWASAKI 46’19.274
13. James ELLISON
GBR YAMAHA 46’24.150
14. Alex HOFMANN
GER DUCATI 46’46.144
15. Toni ELIAS
SPA HONDA 45’30.873
16. Jose Luis CARDOSO
SPA DUCATI 45’38.744

Kiestek

Valentino ROSSI ITA YAMAHA 43’14.667
Shinya NAKANO
JPN KAWASAKI 21’29.242
Casey STONER
AUS HONDA 19’44.864

ugrás fel