EST. 2002

Le Mans – elemzés

Lévén Szardinia végtelen számú kanyarral rendelkező szerpentinjeit kenjük meg éppen jó fajta motorkerékpár gumival, ez a mai GP összefoglaló rendhagyó módon hibrid lesz és rövid. Szardiniai fotók, ( videók később) és egyetlen videó, olasz közvetítéssel, amiben majdnem minden benne van ami Le Mans-ben történt.

1. Marc Marquez. Hát, ha Maki és a Honda egyik leggyengébb pályáján ez az eredmény, mit várhatunk Aragonban és Phillipp Island-en? Letusol mire a többiek beérnek ? Egyébként teljesen normális Marquez hétvégét láttunk, „hol az első gumi tapadáshatára” címü teszt bukásokkal, a határok keresgélésével. Volt kemény, „húzzál innen” jellegű beszúrás Lorenzo-nak meg hát egyszer ugye el is tetszett esni a kis spanyolnak, az már más kérdés, hogy nála ez nem feltétlenül jelent bukást, főleg futamokon nem. Jelentem totál kontroll van, az ellenfelek pedig kezdhetnek reménykedni valami fatális eseményben, ha harcolni akarnak a bajnoki címért.

2. Danilo Perrucci: kezdtük temetni, aztán megint egy villanás. A Q2-ben még úgy tűnt, csak Marquez húzta meg az olaszt, aztán kiderült hogy magától is nagyon gyors…. jót mosolyogtam a futam utáni interjún: -Amikor láttam Marc első kerék megcsúszós mentését, reménykedtem… hátha bajban van és megfoghatom… aztán kiderült, hogy Marquez akkor bajban volt, hogy a következő körben hajlított egy leggyorsabb kört…. 😁 ennek ellenére szép volt Danilo… !
3. Valentino. Végre megint dobogó, nagyon ügyesen menti a menthetőt a veterán legenda, 3. sorból rajtolva, elképesztően jó eredmény ez, még akkor is, ha két nagyon gyors esélyes is kiesett előle…. csak így tovább….
4. Jack Miller. Jó eséllyel itt van megint egy Stoner utód ausztrál, aki ugyan nem rendelkezik Casey elképesztő tehetségével, de „minden mindegy” erőszakos favágó stílusával az első tesztek óta jól érzi magát a Duki nyergében és ha képes ilyen szépen, ésszel versenyezni, sokra viheti a pirosak csapatában…

5. Dani Pedrosa: csuklótörésből felépülve hozta azt, amire a Hrc Honda képes ezen a pályán Marquez nélkül: 7 másodperc hátrány a győzteshez képest… ennek ellenére végre nem találta el senki, és a gumizott felével lefelé tudta tartani Hondát az egész futam alatt.
6. Jorge Lorenzo: Ez az egy életem egy halálom soft-soft gumival előre menekülök, aztán lesz ami lesz taktika Lóri védjegyévé kezd válni, persze a gumi 10-12 kör után rendeltetésszerűen elfogy, és elindul visszacsúszás. Mindenesetre becsülendő, hogy legalább ennyit kiprésel magából a Yamaha legutóbbi világbajnoki címeit magáénak tudó spanyol, akinek szemmel láthatóan soha nem lesz már a kedvenc márkája a Duci.

A többiek:

Dovi: ajaj…. kár a hibáért. Nem tett jót Dovinak ez a reflektor fény. A tavalyi sumákolós pontgyüjtögetés a múlté, mindenki világbajnoki esélyesként tartja számon, és talán ő is elhitte, hogy ez így van. Hosszú még a szezon, a Ducati jó motor, főleg az ő kezében. Dovi bukása ellenére az első 6 motorból 3 Ducati feliratú kétkerekű… le kéne higgadni, és hátha újra sínre kerülnek a dolgok.
Zarco: Túl nagy volt a nyomás, a „te vagy a legjobb Yamahás” és a „Le Mans Zarco territórium” túl sok volt egyszerre. Kár. Mostmár igazán megnyerhetné első futamát a király kategóriában….

Iannone megint nem bírt magával, Vinales pedig pont gyüjtögetve második a bajnokságban.

Meglátjuk mit hoz Mugello… addig is lapolgatunk.még kicsit Szardinián és beiktatunk egy jó kis pályanapot is…. ! 😉

Király Laci
Rodeo
#Marcmarquez #Lemans #Motogp #RacetrackSardegna

ugrás fel