EST. 2002

Le Mans, 24h: Honda-gy?zelem

Fordulatokban gazdag huszonnégy órát töltöttek a Le Mans-i szentély aszfaltján az Endurance világbajnokság résztvev?i a hétvégén, április 22. és 23. napján. Az egynapos viadalt a hazai, francia színeket képvisel? National Motos csapat nyerte Honda CBR-ével. Az egy hete Assenban (500 km) magabiztosan nyer? , a mez?nyben egyedüliként teljesen gyári formáció, a Suzuki Castrol két részre osztódott, s amit a két alegység a verseny els? órájában elkezdett csinálni, az a hollandiaihoz hasonlóan sima futam képét vetítette el?: az egyes számú alakulatot a második számú követte, mögöttük meg a GMT94 Yamahája jött. Ám a japán Kitagawa hibázott: bukott a Múzeum-kanyarban, Lagrive a 46. helyre tudta visszahozni a sérült GSX-R-t, ezzel az ? esélyeik elszálltak. Látszólag. Acélos felzárkózás következett ugyanis, keresztülhámozta magát a mez?nyön a trió: a negyedik órában már a hatodik pozíciót foglalták el, s?t megfutották a leggyorsabb, 1:39.769-es kört is.

Este kilenc felé már negyedik alkalommal kellett bejönnie a biztonsági autónak: akkor a Kawasaki France pilótája esett el szintén a Múzeumban. Az éj leszálltával hasonló iramban folytatódott a menet, s?t az igazi küzdelem csak akkor kezd?dött el igazán, ugyan a sorrend az élen alig változott.

A Suzuki Castrol-2 vezetett, egy kör el?nnyel a Yamaha GMT94 el?tt (egy kör hátrány), jól tartotta magát a hondás National Moto, és percr?l percre jött föl a Castrol-1 formáció.

A hajnal a Suzuki Castrol-2-t találta a vezet? helyen, el?nyük hét körösre duzzadt a hondás francia üldöz?k el?tt, akik mögött meg a Castrol-1 jött további három körrel lemaradva. A Yamaha GMT plusz négy körrel állt a suzukis kollégák mögött, ötödik a Kawasaki Bolliger gárdája volt ekkor, újabb négy környi lemaradást jegyezve. Hengerfejes lett a Yamaha Phase One motorja, a Kawasaki Diablóé meg váltógondok miatt adta meg magát.

A huszadik órában Garry McCoy esett el csúnyán a GMT94 Yamahájával a Dunlop-sikánban: a pilóta nem sérült komolyan, de kivizsgálásra kórházba szállították, az eset után sokadszorra kellett pályakarbantartást végezni és a safety car-nak bejönni a pályára.

Az eladdig vezet? 2-es Suzuki Castrol gépházában szintén megtörtént a baj: a hengerfej kezdett ott is vacakolni. 11 óra 10 perckor vette át az els? helyet a National Motos Honda, a GMT-sek vissza tudtak jönni, a Suzuki Castrol 2-es alakulata viszont egyre elkeseredetteben szerelte a motort… negyed tizenkett?kor adták föl a versenyt. Id?közben a Suzuki No Limits és a Yamaha X-One csapatai is viszonylag hosszasan bütykölni kényszerültek.

A célon, huszonnégy óra elteltével a National Motos Honda haladt át els?ként, nyerve a Le Mans-i viadalt a Suzuki Castrol egyes csapata el?tt. Harmadik a Yamaha GMT94 McCoy nélkül, negyedik a Kawasaki Bolliger. A négy japán gyártó motorja az els? négy pozícióban. A kockás zászlót csak 33 motor pilótája láthatta meg, a rajthoz 56 együttes állt oda. Köztük Rosivall Ágoston csapata, a Maco is – a jó asseni bajnoki nyitány után Franciaországban ?k kiestek. A Le Mans-i endurance viadal továbbra is a motorsport egyik legkeményebb megmérettetése: a versenyz?knek viszont jó hír, hogy most legalább egy sz?k hónapig pihenhetnek, hiszen az albacetei 8 órás csak május 20-án következik.

Le Mans 24h, eredmények

1. National Motos Honda – FRA – Honda CBR1000RR – Protat, Four, Ribalta – 817 laps
2. Suzuki Castrol – FRA – Suzuki GSX-R1000 – Philippe, Kitagawa, Lagirve – 815 laps
3. Yamaha GMT94 – FRA – Yamaha YZF-R1 – Gimbert, Checa, McCoy – 804 laps
4. Kawasaki Bolliger – SUI – Kawasaki ZX10R – Muff, Saiger, Morillon – 799 laps
5. Infini Team Suzuki – FRA – Suzuki GSX-R1000 – Michel, Tangre, Bocquiet – 793 laps (1st SPR)
6. Suzuki No Limits & RT – ITA – Suzuki GSX-R1000 – Ruozi, Monot, Jond – 789 laps
7. Kawasaki Maccio Racing – FRA – De Rosa, Fremy, Moisin – 788 laps (1st STK)
8. Suzuki Fagersjo-el.se – SWE – Suzuki GSX-R1000 – Hanson, Andersson, Carlberg – 787 laps
9. Suzuki Endurance Moto45 – FRA – Perrerau, Duprez, Briere – 786 laps
10. RMT21 Racing Honda – GER – Honda CBR1000RR – Mizera, Chevre, Steuer – +1.21.018

ugrás fel