EST. 2002

Le Mans, 250: japán forradalom

Japán forradalom a 250-ben: három pilóta a Felkel? Nap országából az els? négyben és három Honda a dobogón. Ez az el?rejelzés a nagydíj rajtja el?tt enyhén szólva is megmosolyogtató lett volna, ?rült dolog, de ebben a szezonban ezek szerint tényleg minden lehetséges. Az Aprilia-armada megint er?sen kezd, de Jorge Lorenzo az els? pár csetepaté után kiesik: a spanyol elvesztette a fejét, mondják sokan, talán éppen azért, mert nem 100%-osan a versenyzésre figyel. Megkörnyékezték ugyanis az els? MotoGP-s ajánlatokkal, talán egy kicsit túl korán, így nem tud teljesen összpontosítani. Csapattársa, Barbera sem nagyon szólhatott bele az els?ség dolgába.

A futam szinte egész végig Andrea Dovizioso kezében volt, majd’ huszonhat körön át ura volt a helyzetnek az olasz. Nagy szökést vittek véghez a társ Yuki Takahashival, követték ?ket Locatelli a magyar csapat Apriliáján és Lorenzo: utóbbi nagyon sz?ken fordul egy kanyarba az olasz mellé, esik, Loca meg csodával határos módon a motoron tud maradni és hatodik helyen be is jön majdan a célba. Az igazi csata viszont az utolsó körben kezd?dik meg: Takahashi nagyon keményen támadja a csapattárs Dovit. A szerepek itt fecserél?dnek abban az értelemben, hogy a japán egy olyan vérb?, latin attakot csinál végig, hogy még. Nincs csapatutasítás, mondjuk nem is nagyon készültek ilyen alkalomra a 250-es Humangestnél, és egyik pilóta sem nyert még a géposztályban: gy?zzön a jobbik. És a bátrabb.

Lorenzo kereke Roby hátán landolt

Roberto Locatelli repül?rajtot vett a gyorsasági motoros világbajnokság ötödik fordulóján Le Mans-ban. A kilencedik helyr?l induló olasz, harmadiknak fordult be a rajtot követ?en és nagy esélyes volt a végs? gy?zelemre. A hetedik körben azonban a spanyol Jorge Lorenzo megpróbálta megel?zni. Loca zárta az ívet és Lorenzo nekiment az olasznak. Loca Apriliája az ütközés következtében megsérült és a magyar csapat versenyz?je visszaesett a hetedik helyre.

Pár körbe beletelt, mire ismét rátalált a megfelel? ritmusra. Néhány körrel a vége el?tt még megel?zte a gyári Apriliával versenyz? Hector Barberát és megpróbált felzárkózni az ötödik helyen motorozó Alex De Angelisre, de hiába hozott tizedeket minden körben, már nem érte utol. Loca az ütközésben megsérült. Lorenzo nemcsak nekiment, hanem a spanyol motorjának eleje felugrott Loca combjára, majd oldalára és megzúzta a bordáit.

Roberto Locatelli #15:

„Összegezve az egész hétvégét egy kisebb gonddal küzdöttünk a motor elejével. Nem nagy a gond, de a következ? futamon nagy hangsúlyt fogunk fektetni arra, hogy ezt a problémát megoldjuk. A versenyen nagyon jó rajtot vettem és úgy éreztem, hogy tudok menni a Dovival és a csapattársával. Amikor Lorenzo nekem jött, hirtelen azt sem tudtam, hogy mi történt. Kellett néhány kör, mire megint összeszedtem a gondolataimat. Megsérült a motorom és a bordáim is nagy ütést kaptak az ütközés során. Az igazság az, hogy ez benne van a pakliban. Tudom, hogy Lorenzo nagyon szeretett volna pontot szerezni, de nem a megfelel? pillanatot választotta az el?zésre. Én a lehet? legmegfelel?bb íven voltam, ahol neki már nem maradt helye befordulni alám. Óriási szerencsém volt, hogy nem estem el. Ha elesek, biztos, hogy kapott volna a fejére, mert már sokadik alkalommal felel?tlenül motorozik és nem csak saját, hanem mások biztonságát is veszélyezteti.”

Pódiumon a japán iskola képviseletében Shuei Aoyama, a KTM-mel negyedik Hiroshi öccse. A Repsol csapat pilótája Porto csapattársa, az összevetés végett érdemes csak megjegyezni, hogy az argentín két pontot gy?jtött tizennegyedik helyével. Ráadásul Aoyama még a pályát sem ismerte rendesen. A vb-összetettben Dovizioso megnyúlt, 92 pontja van szemben Barbera 78-ával, a KTM Aoyamával 75-ön áll, Takahashi 67-et gy?jtött eddig, Lorenzo 63-on vesztegel, Loca pedig ott tapad az élmez?nyre Mugello el?tt.

Le Mans, 250kcm

1. Yuki TAKAHASHI JPN HONDA 43’42.773
2.
Andrea DOVIZIOSO ITA HONDA 43’42.871
3. Shuhei AOYAMA
JPN HONDA 43’44.988
4. Hiroshi AOYAMA
JPN KTM 43’45.257
5. Alex DE ANGELIS
RSM APRILIA 43’54.043
6. Roberto LOCATELLI
ITA APRILIA 43’57.370
7. Hector BARBERA
SPA APRILIA 43’59.602
8. Marco SIMONCELLI
ITA GILERA 43’59.814
9. Sylvain GUINTOLI
FRA APRILIA 44’00.362
10. Jakub SMRZ
CZE APRILIA 44’00.578
11. Anthony WEST
AUS APRILIA 44’21.805
12. Andrea BALLERINI
ITA APRILIA 44’24.501
13. Martin CARDENAS
COL HONDA 44’27.923
14. Sebastian PORTO
ARG HONDA 44’29.318
15. Arnaud VINCENT
FRA HONDA 44’38.520
16. Arturo TIZON
SPA HONDA 44’38.619
17. Manuel POGGIALI
RSM KTM 44’40.014
18. Dirk HEIDOLF
GER APRILIA 44’59.714
19. Alex BALDOLINI
ITA APRILIA 45’08.629
20. Alvaro MOLINA
SPA APRILIA 45’11.488
21. Luca MORELLI
ITA APRILIA 45’14.699
22. Jordi CARCHANO
SPA APRILIA 45’22.626
23. Alessio PALUMBO
ITA APRILIA 45’01.599

Kiesett
Jorge LORENZO
SPA APRILIA 10’15.051

Az els? körben kiestek
Jules CLUZEL
FRA APRILIA
Dan LINFOOT GBR HONDA
Chaz DAVIES GBR APRILIA

ugrás fel