Hirdetés
Kezdőoldal Sporthírek sporthirek-motogp Liuzzi és Hopkins cseréltek

Liuzzi és Hopkins cseréltek

Hirdetés

Nem kell senkinek semmi rosszra gondolnia, csupán arról van szó, hogy Vitantonio Liuzzi és John Hopkins a Red Bull-nak köszönhetően kipróbálhatta a másik munkaeszközét a valneciai pályán: Liuzzi Hopkins Rizla Suzukijával rótta a köröket, Hopkins Liuzzi Toro Rosso Fomra-1-es autójával száguldozott a Ricardo Tormón.

Egyértelműen Hopkins volt előnyösebb helyzetben, hiszen egy Forma-1-egy autóhoz jobban lehet alkalmazkodni egy motorosnak, mint egy MotoGP kétkerekűhöz egy autósnak, amit az elért eredmények, és a két fenegyerek nyilatkozataiból is le lehet szűrni.

„Már egy hete izgatottan vártam a mai napot” – mondta kivirultan Hopkins. „Mióta levették az ülepen lenyomatát, azóta vártam erre a pillanatra, amivel egy álom valósult meg. Az elején kicsit megrémültem a kormánykereket betakaró gombhalmaztól, de miután rájöttem a legfontosabbra, hogy hogyan tudom üzemi hőfokon tartani az abroncsokat a féktávokon, már sokkal könnyebb volt az egész. Adtam a gépnek rendesen, párszor meg is pördültem, de idővel kezdtem érezni a féktávokat. Az utolsó kijövetelemkor már minden egyes mozdulatát éreztem az autónak. Mindent beleadtam, nem akartam félmunkát végezni.”

Egy sima…

A teszt előtt úgy nyilatkozott Hopkins, hogy már azzal is megelégedne, ha az F1-esből is ki tudná préselni a GP motoron elért legjobbját (1’31.65). Nos, John túl is teljesítette személyes elvárását, 1’19.8-at ment ugyanis a Toro Rossoval, ami csupán öt másodperccel gyengébb az f1-es tálagnál. Elismerésre méltó!

…egy fordított

És mit szólt a motorhoz az életet köztudottan nagy kanállal evő Liuzzi?

Olyan volt, mint egy orgazmus! Egyszerűen király volt!” – győzött magyarázkodni az izgatott olasz. „Mindig is szerettem a motorokat, ez a mostani még rá tett egy lapáttal – elképesztő, hogy ezek a srácok mit nem képesek művelni ezekkel a vasakkal. A motor olyan nyomatékos, hogy képtelen voltam a földön tartani az elejét. Megpróbáltam a legtöbbet kifacsarni magamból, de eszembe jutottak Franz és Gerhard (Tost és berger, a Toro Rosso főnökei) szavai: ’Csak óvatosan, mert két hét múlva már tesztelünk’. Két keréken teljesen másként kell teljesíteni a pályát. Itt a legfontosabb, hogy nyitva merjed hagyni a gázt, amihez én nem vagyok elég bevállalós. Egy hatalmas adrenalin löket volt, az biztos. Elképesztő a tapadás és a kezelhetőség, szívesen versenyeznék egy ilyen motorral. Egyébként John nagyon meggyőzően szerepelt az autómmal, elég gyors volt a srác.”

Nem ez volt az első alkalom, hogy összeeresztették a két műfaj képviselőit. 1998-ban Eddie Irvine és Max Biaggi cseréltek párt, szintén a főszponzor nyomására, nem is olyan régen Valentino Rossi pattant egy f1-es autóba, Michael Schumacher, pedig egy Desmosedicin körözött Mugellóban.