EST. 2002

Ma három éve veszítettük el Marco Simoncellit

A végzetes baleset 2011. október 23-án történt a Maláj Nagydíj els? körében, mikor Marco az egyik kanyarban elcsúszott, és visszasodródott az ideális ívre, ahol a mögötte érkez? két versenyz?, Colin Edwards és Valentino Rossi nem tudták kikerülni, olyan er?vel ütköztek neki, hogy a földön fekv? versenyz?r?l leesett a bukósisak.

A futamot azonnal félbeszakították, Marcót a pályán lév? Clinica Mobile-ba vitték, de ekkor már nem vert a szíve, és újraéleszteni sem sikerült. Azonnal belehalt a fejsérülésébe.

Marco Simoncelli

Kemény a pályán, kedves az életben

A 24 éves olasz, akit nagy hajáról messzir?l fel lehetett ismerni, hétévesen minimotorosként kezdte. Három évet töltött a 125-ben, majd 2006 és 2009 között a 250-es géposztályban Gilerával versenyzett. 2008-ban 250-es világbajnok lett, 2010-ben lépet feljebb a MotoGP kategóriába, a Gresini Racing csapat szerz?dtette. Az els? évben a legjobb eredménye egy negyedik helyezés volt, 2011-ben már Brnóban egy harmadik, Phillip Islanden egy második helyet is sikerült szereznie, és két pole pozícióval is büszkélkedhetett.

2009-ben két Superbike futamon is indult, az egyiken harmadik lett.

A motorversenyz? létére túl magasnak tartott, agresszív stílusa miatt a többi versenyz? körében vegyes érzéseket kiváltó figura legjobb barátja épp a baleset egyik résztvev?je, Valentino Rossi volt.

Marco Simoncelli

Rossi egyik kedvenc képe, ahogy ? szeretne emlékezni barátjára

Utolsó útjára rajongók ezrei kísérték el Corianóban, abban a városban, ahol feln?tt. A koporsóján ott volt a sisakja, az oltár mellett pedig két motorja állt.

Fotó: foxsports.com.au

ugrás fel