EST. 2002

Magosi és Szatmári EB-bronzot szállítottak hazánknak

Magosi Norbert

– Szia Norbi! El?ször is engedd meg, hogy tiszta szívb?l gratuláljak a páros Európa-bajnoki bronzéremhez. Mivel a selejtez?b?l sajnos kiestetek, kellemes meglepetésként érintett mindenkit, hogy mégis indulhattatok a lendvai dönt?ben. Ennyire hirtelen hogyan lehet felkészülni egy ilyen versenyre?

– Köszönöm szépen. Igazad van, teljesen váratlanul érintett minket a dolog. Igazából én a 13.-ai versenyre készültem és már éppen bosszankodtam is, hogy kimarad egy hétvége, amikor is szóltak, hogy a finnek visszaléptek és hogy vállalom-e az EB dönt?t? – Hát persze miért ne vállalnám?! – mondtam. Ez az egész annyira hamar jött, illetve annyira kés?n, hogy igazából nem is tudtunk rá edzeni. Pénteken ugyan lett volna kint egy edzés, de Szatmárival közösen éppen különböz? motorproblémával küszködtünk. Az el?z? lengyel liga eléggé parázsra sikerült, és az anyagi kár is jelent?s volt. Felborultunk, defektet kaptam, a dörtdeflektor tönkre ment, a váz elgörbült, Lacikának is össze volt törve a váza. Szombaton hajnal 5-kor egy 250 kilométeres kerül?vel el?ször Ausztriába indultam alkatrészekért, majd igen csak sietnem kellett, hogy odaérjek id?re Lendvára.

A szlovéniai viadalon hét ország csapata mérte össze erejét, a favorit lengyelek és a házigazdák kett?se mögött a magyar duó a 3. helyen végzett. Magosi 12, míg Szatmári 5 pontot gy?jtött. A magyar páros az olaszországi el?dönt?n nem tudta kiharcolni a továbbjutást, a finnek visszalépése miatt mégis ott lehettek a dönt? résztvev?inek listáján.

– Ki volt a csapatvezet?, ki segített nektek?

– Azt az információt kaptam, hogy Baráth Lajos (Luigi) lesz a csapatvezet?nk, de igazából kint Bodányi Ákos segített nekünk. ? írta a pontokat, ? mondta nekünk, hogy merre hány méter, ? öntött belénk egy kis er?t, amikor nem sikerült egy-egy futam, és ? mondta azt nekünk végig, hogy a harmadik hely meglehet. Örülök neki, hogy ott volt velünk!

– Milyen volt a verseny, mik döntöttek ezen a pályán akkor?

– Az els? három futamban szenzációsan motoroztam, hiszen mindháromszor nyertem, aztán leszakadt az ég. Háromszor állították meg a versenyt általában mindig el?ttünk közel fél órákra. Elég hosszú monoton verseny volt ez. A pálya nem igazán bírta már a vizet. Csak egy íven lehetett motorozni, aki kikeveredett a másik ívre kapott egy 15-20 méteres szórást és teljesen belassult. Ilyenkor annak a versenyz?nek az is elment, aki utolsónak startolt. Hogy mik döntöttek? Csakis a start dominált ezen a pályán, de az nagyon. Igazából most kívülr?l nem lehetett el?zni. Hála istennek javulgatnak a startjaim, és nem is volt most problémám. Matej Zagart is sikerült lestartolnom, aki ezt természetesen nem is tudta elviselni.

– Ezt már itthon is rebesgették még aznap a speedway.hu fórumán. ,,Magosi lenyomta Zagart!” Hogy is volt ez pontosan?

– Én elstartoltam neki, aztán egy kicsit rányomtam a f?re, ami szerintem simán belefér. ? ugyanezt tette volna. Aztán a következ? kanyarban belül maradtam, mert tudtam, hogy az ? motorja gyorsabb és a hazai pálya el?nyét kihasználva ott akar majd elmenni. Így is volt, jött is nagy tempóval, és az els? kerekével keményen belém szállt hátulról, majd ráakadt a hátsó tengelyemre. Majd egy fél egyenest húztam magam után, aztán éreztem, amikor leakadt. A többiek mesélték, hogy amikor leakadt rólam, nekiment a deszkának, ami bevágta ?t a f?re. Igazából ? egy nagyon képzett versenyz?, hiszen idén is majdnem négyszer annyi meccs van a háta mögött, mint nekem. Ha én akadtam volna rá akkor én már biztosan átestem volna a kormányon. Az a rutinnak volt köszönhet? hogy ezt én megfogtam. A bíró úgy érzem hibázott akkor, amikor ezután visszaintette a futamot, hiszen ? teljesen elhagyta a pályát, senkit nem veszélyeztetett. Veszélyes motorozásért és pályaelhagyásért is kizárhatták volna. Ezek után a t?le megszokott módon ? ezt zokon is vette. Biztonsági ?röst?l, mindennel együtt ment volna be pályára, de most er?sebbek voltak a pályabírók. Szerintem most Zagar nem volt formában.

– Zagar skalpját megszerezni jó érzés?

– Igazából mindenkinek lehet jó, vagy rossz napja, amit viszont senkit?l nem fognak megkérdezni utólag. Én most még nem érzek magamban annyit, hogy ha odakerülnék a Grand Prixba akkor, felállhassak a dobogóra, de Zagar egy szenzációs versenyz?. Neki a mentalitásával vannak problémák. A dobogón a szemkontaktus nem jött létre a kézfogásánál, mert szerintem ? haragszik rám, de hadd haragudjon, ha akar. Én ?t Lendván idáig mindig megvertem és annak idején mikor még nem volt ekkora sztár már akkor sem tudta ezt elviselni. ? nem egy veszt?s versenyz?, és ezt nem is tudja elviselni.

– Összegezve, mi a véleményed a versenyr?l?

– Ez egy szenzációs dolog a számunkra, amit igazából még nem tudunk, hogy mekkora eredmény is valójában. Még nem jött le ez nekünk. Igazából nem volt egy küzd?s verseny. Elstartoltunk, el?l mentem és tettem a dolgom. Én viszont jobban szeretek a második, harmadik helyr?l feltörni, mert én ott érzem ennek a sportnak a lényegét, szépségét. Az, hogy valaki elmegy el?l, és ott is motorozik végig, a ruhamosás és leveg?sz?r? szempontjából nagyon jó, de a feltöréssel járó közönségtombolás jobban tud motiválni. Azt kell mondanom könny? verseny volt számomra.

Én utólag úgy érzem, ha Lacikának a motorjai formában lettek volna, akkor talán a második helyre is lett volna esélyünk, de neki most már a miskolci kemény pályára vannak beállítva a motorok és ez itt most nem m?ködött. Szerintem az én beállításom jelenleg Miskolcra olyan 70-75%-os, de az biztos, hogy ide most 100%-os volt. Változtattam most egy kicsit a startjaimon, a motorfelkészítésen, figyelgettem a nagymen?ket, aztán próbálgatom a startjaimat több, kevesebb sikerrel.

Szöveg: Demjén Zoltán

Képek: Masa Szilveszter, speedway.hu

speedway.hu – A salakmotorozás Magyarországon

ugrás fel