EST. 2002

Magyar nevezések a Rijeka-i EB versenyre.

A listákból megállapítható, hogy az utóbbi évek legnagyobb létszámú EB nevezését
küldte el a MAMS a június 1.-i versenyre Rijekába.

A 125-ös kategóriában szinte minden "épkézláb" magyar versenyz? ott
lesz a versenyen.

Magda Attila 39-es, Sövegjártó Petra 41-es, Juhász Tamás pedig a 79-es rajtszámmal
áll majd a rajtrácson.

Nevezett ebben a kategóriában Kovács Nikolett is, akinek a rajtszáma
még nem tisztázott.

Magda Attila akár dobogós is lehet, ha jól kijön a lépés, a a német
csapata, az IMT CASTROL RACING ez alkalommal egy üt?képes versenymotorral küldi
?t a küzdelembe.

A 250 GP kategóriában most mát évek óta egyedül Rizmayer Gábor képviseli
a színeinket Gabi ebben az évben az 5-ös rajtszámmal versenyez az EB-n, amely
egyben a tavalyi összesített eredményére is utal.

Gabi az els? versenyen Vallelungában a második helyen végzett
egy Japán versenyz? mögött, és most itt a nagy lehet?ség a visszavágásra. Persze
nem állítom, hogy könny? lesz! De egy dolog biztos, ez japcsi srác még soha
nem motorozott Rijekában!

Supersportban az elmúlt években többnyire csak a hazai EB-n volt magyar induló.
Ez alkalommal a fogadott versenyz?k listáján két magyar név is szerepel: Vida
Tibor (55-ös rajtszám), és Varga Gerely (45-ös rajtszám)
, aki újonc ebben
a kategóriában a hazai mez?nyben.

Vida kett?s célt t?zött ki a versennyel kapcsolatban. Szeretné kiköszörülni
a csorbát
, amelyet a múl hétvégi Rijekai produkciója jelentett, és folytatja
a felkészülést a Brno-i magyar Bajnokira. Persze egy-két EB pont sem jönne
rosszul.

Szóval EB! Igen a hazai motorversenyz?k többségének ez a legmagasabb
elérhet? szint. Természetesen mindenki a GP-n, vagy a SBK VB-n szeretne
versenyezni, de többségük esetében ez csak amolyan szép álom marad.

Mi is nagyobb figyelmet kell hogy fordítsunk erre a versenysorozatra, hiszen
els?sorban ez a mi versenyz?inknek a játszótere. Reméljük, hogy Rizi,
aki már évek óta ott van az EB elejébe, de soha nem volt szerencséje, ez alkalommal
az összetett EB címre tör. Jó lenne egy ilyen eredmény a magyar motorsport
számára is.

www.brorganisation.hu

ugrás fel