EST. 2002

Magyar versenyz? a Suzuki GSX-R Európa Kupán

Újabb magyar motorversenyz? mutatkozott be nemzetközi porodon. Dudás Péter háromszoros magyar, és négyszeres Alpok-Adria bajnok motorversenyz?nk a tizenegy nemzet versenyz?it felvonultató Suzuki GSX-R Európa Kupa második futamán állhatott rajthoz. A Superbike Világbajnokság keretein belül, hatalmas néz?sereg el?tt lezajlott verseny mez?nyében a világ legjobbjai között kellett helytállnia a Team Suzuki kiemelten támogatott versenyz?jének, ahol végül a 16. helyet sikerült megszereznie!

A verseny során a célegyenes végén található lassítóban többen is ütköztek, Dudás is kicsúszott a pályáról, de szerencsére esés nélkül tudta folytatni a küzdelmet. A következ? három-négy körben sikerült visszatornásznia magát a középmez?nybe, ám ekkor majdhogynem megismétl?dtek a rajt utáni események. Mindezek ellenére a pilóta a tolakodásban résztvev?ket maga mögött hagyva gy?ztesen került ki a z?rzavarból, és teljes er?bedobással teljesítette az utolsó köröket. Az els? helyezett a szintén vadkártyásként rajthoz álló olasz veterán Fabrizio Pirovano, a második a tizenhét éves belga Xavier Simeon, a harmadik pedig Philipp Hafeneger német versenyz? lett.

Nehéz verseny volt. A monzai pálya nagyon gyors (a Superbike mez?nyben 190 km/h óra az átlagsebesség), remek a vonalvezetése, de mivel nem lehet belátni a fordulókat, nagyon jól kell ismerni, hogy gyorsan tudjon menni rajta az ember. Mivel én most jártam itt el?ször, ráadásul az egyik edzés es?s volt, a másik pedig rövidebb volt a tervezettnél, nem volt túl sok id?m alkalmazkodni. Remélem, hogy a legközelebbi misanói futam még jobban sikerül majd, és a terveimnek megfelel?en az els? tízben tudok végezni.’ – nyilatkozta Dudás Péter a verseny után.

ugrás fel