EST. 2002

MAMS

Sajnos a szövetségen belüli feszültség csak fokozódik. Én is kénytelen vagyok
ismét információval szolgálni a szövetség életét érint? dolgokról. Hosszú ideig
(tekintettel arra, hogy a MAMS honlapja 7-8 hónapig nem m?ködött) néha a fontosabb
Elnökségi ülésekr?l adtam némi információt. De ezt is abbahagytam, mivel az
Elnök úr szóvá tette, hogy úgy kommentáltam egy döntést, hogy nem értettem azzal
egyet, és ellene szavaztam.

Most tehát ismét hír a MAMS háza tájáról (tekintettel arra, hogy a MAMS honlapja
bár m?ködik, de nincs rajta semmi):

Négy Elnökségi Tag a mai napon egy levelet juttatott el a MAMS-ba, az Elnöknek
címezve, amelyben azt kéri, hogy az Elnökség hívjon össze rendkívüli Közgy?lést!

Szerintem a procedúra a következ? lesz: Az Elnök úrnak rendkívüli Elnökségi
ülést kell összehívnia, hogy azután az Elnökség arról szavazzon, hogy kiírja-e
a rendkívüli Közgy?lést, ahogy azt az Elnökség négy tagja javasolta. Szerintem
a szavazás aránya 4:4 lesz, és az Elnök dönt: nem ír ki az Elnökség rendkívüli
Közgy?lést.

Ezért fontos, hogy azok is állást foglaljanak a kérdésben, akiket az Elnök
úr nem tud leszavazni! Tehát a döntés lehet?sége a MAMS tagjainak a kezében
van! A lehet?séggel pedig élni kellene!

www.brorganisation.hu

ugrás fel