EST. 2002

MAMS hírek

Tegnap este a MAMS Elnöksége a nevez?i licenccel rendelkez? tagjainak véleményét
figyelembe véve Tóth Imrét nevezte ki a Gyorsasági Motoros Szakág új vezet?jévé.

Imrét nem kell különösebben bemutatni a gyorsasági motorsportot ismer?k számára.
Akkor került közeli kapcsolatban a sporttal, amikor a fia, a "kis"
Imi olyan korba ért, hogy motorozni kezdett
. Imre attól a perct?l kezdve
elkötelezettje lett ennek a versenyzési formának.

El?ször utánpótlás versenyeket kezdett el szervezni a kecskeméti Go-kart stadionban,
amelyeket sokat azóta is visszasírnak.

Ahogy n?tt a gyerek, úgy emelkedett ? is feljebb és feljebb. Rendezett EB
versenyt a Hungaroringen,
és a Magyar Bajnokságig vitte a gyereket.

Három évvel ezel?tt a fejébe vette, hogy ott van a helyük a Grand Prix-en!
Az els? nem éppen szerencsés év után rájött, hogy csak egy saját csapattal lehetnek
eredményesek. Létrehozta a Team Hungary csapatot, amely ebben az évben
kezdi meg – immáron két versenyz?vel – a második versenyévadot.

Szóval ott van Imre a s?r?jében. Most egy újabb feladatot vállalt be!
Ahogy ismerem ?t, ezt is meg fogja oldani. Persze ehhez a csapat összeállításának
is jól kell sikerülnie.

Hát sok sikert Imi!

www.brorganisation.hu

ugrás fel