EST. 2002

Marc Marquez hosszabbít a Honda Repsol csapatával

Sokan változást vártak Marquez jövőjét illetően, a mostani csapatánál Alberto Puig keze alá került a csapat és ebből több szakértő is azt a következtetést vonta le, hogy változások állhatnak be az együttműködésbe.

Ráadásul Marc egy nyilatkozatában tudatta, hogy minden ajánlatot meghallgat az igazolási időszakban. Rossi barátja Uccio tudni vélte, hogy a KTM szeretné megszerezni a Yamaha színeiben versenyző francia Zarco-t de akár Marquez is célpont lehet számukra.

Ez történt eddig, most azonban a Honda minden kétséget kizárólag azonnal hosszabbított a legjobb motorversenyzőjével és nem engedte, hogy mások is tárgyalási pozícióba kerüljenek. Szinte biztosan a legjobb döntést hozták mivel, Marquez nem csak jó versenyző de nagyszerű tesztelő is akitől rengeteg fontos információt lehet gyűjteni a tesztek alatt.

Rossi szerint idén ismét a Honda és Marquez lesz a legnagyobb falat a szezonban, mind a két teszt alatt nagyon jól teljesített a csapatuk. Meglátjuk, mindenesetre tény, hogy korunk egyik legmeghatározóbb egyénisége továbbra is megtartja a győzelemhez szükséges technikai hátteret.

Marc Márquez világbajnoki eredményei :

MotoGP

Világbajnok: 4 (2013, 2014, 2016, 2017)

Futamok száma: 90

Pódium: 63 (35 x 1., 19 x 2., 9 x 3.)

Pole: 45

Moto2

Világbajnok: 1 (2012)

Futamok száma: 32

Pódium: 25 (16 x 1., 6. x 2., 3. x 3.)

Pole: 14

125cc

Világbajnok: 1 (2010)

Futamok száma: 46

Pódium: 14 (10 x 1., 4. x 3.)

Pole: 14

ugrás fel