Hirdetés
Kezdőoldal Sporthírek sporthirek-motogp Marquez család bevette Csehországot

Marquez család bevette Csehországot

Hirdetés

All in mondhatják otthon spanyolok, ráadásul ez már nem az első hétvége mikor Marc és Alex kupákkal a kezükben hagyják abba a futamot.

MM már rajtpozícióért vívott csatában is hatalmas különbséggel büntette a mezőnyt, így várható volt, hogy a versenyen túl nagy izgalom nem lesz. Pedig a rajt, illetve annak hiánya okozott némi feszültséget a közönség és a versenyzők körében. A rajtot ugyanis halasztani kellett egy pálya rész miatt (célegyenes) ahol nedves volt a burkolat. Végül egy körrel rövidebb távra és közel 30 perces csúszással engedték ki a mezőnyt.

A rajtnál már a 93-as volt a leggyorsabb, mögötte Dovi, Miller, Rins és Pol Espargaro. Rins idei teljesítménye egyenesen lélegzetelállító, ahhoz az is, hogy végre leírhatjuk, hogy a KTM egyik versenyzője negyedik helyen fordul a rajt után. Pedig itt még nincs vége az izgalmaknak, Zarco, aki hónapok óta nem találja a helyét végre felküzdötte magát a harmadik helyre a rajtkockákat illetően. Majd sikerült élete egyik legrosszabb rajtját összehoznia, aminek köszönhetően a fél mezőny elhaladt mellette. Franco Morbidelli véleménye szerint, itt némi frusztráltságnak köszönhetően kicsit nagyobb helyet csinált maga körül, mint azt kellett volna.

A manővernek két áldozata lett, a Yamaha SRT versenyzője Franco Morbidelli és Joan Mir a Suzuki csapatból. Zarcó egyébként tovább tudott motorzni és a 14. helyen ért célba. Azt elismerte, hogy érezte az ütközést de azt nem látta, hogy mik a következmények.

A verseny elöl folytatódót és megszületett az a sorrend, amit talán mindenki várt. Marquez, Dovi és Rins. Yamaha versenyző nem volt a környéken pedig sokan Őket tartották esélyesnek ezen a pályán. Sajnos Vinales a rajtnál teljesen hátra csúszott, viszont Rossi hamarosan átlépte Espergaró motorját és felárkozott az ötödik helyre. Az első négyes nyugodtan körözött, míg hátul a fiatal francia Quartararo lelépte Petruccit és Espergarót is.

Közben az elején MM beleunt a vonatozásba (kicsit hibázott is), és ritmus váltással két kör alatt 1 másodperc előnyre tett szert, amivel szinte vége is volt a versenynek, legalábbis számára. Mert a befutó előtt a háta mögött még kicsit felizzott a parázs és Miller nagy meglepetésre megelőzte Rinst.

Marquez újabb álomáshoz ért karierje során, ez volt az 50. GP győzelme a fiatal spanyolnak. Ha nem történik valami hatalmas tragédia, szinte biztosan minden rekordot megfog dönteni. Addig is 63 ponttal vezeti a bajnokságot.

Nyitókép: Alex Marquez Twitter