EST. 2002

Marquez továbbra is a Yamahát tartja f? riválisának

A vadonatúj Ducati Desmosedici GP15 egyel?re úgy t?nik, elég jól sikerült, Andrea Dovizioso és Andrea Iannone uralták az eredménylistát a háromnapos teszt els? két napján Katarban.

Andrea Dovizioso Ducati MotoGP 2015 teszt Katar

A kétszeres világbajnok Marc Marquez azonban úgy látja, továbbra is a két Yamaha az igazi ellenfelek számára, a Ducati státusza bizonytalan és bármikor megváltozhat.

„Szerintem nem az extra-soft gumikat használják, hogy ne keltsenek pánikot. Azzal a gumival a köridejeik egy pillanat alatt egy másodpercet javulnának’ – mondta Marquez a motogp.comnak, utalva a Ducati furcsa helyzetére.

Azoknak az Open kategóriás résztvev?knek és gyári csapatoknak – utóbbihoz tartoznak a Gigi Dall’Igna vezette vörösök is -, akik 2013 óta nem gy?ztek száraz versenyen, lehet?ségük van lágyabb gumikeveréket használni, de ezt az el?nyt elveszítik, amint begy?jtenek az év során három futamgy?zelmet.

„Végül kiderül, hogy az ellenfeleink a Yamaha versenyz?i és Dani – velük kell megküzdenünk a világbajnoki címért. A Ducatik ott lehetnek a mez?ny elejében, de ebben benne van, hogy elveszíthetik a kiváltságaik egy részét, ha jól szerepelnek, szóval igen, tudom, kik a riválisaim és kiken kell rajta tartanom a szemem.’

Marc Marquez Honda MotoGP 2015 teszt Katar

Az eredetileg három naposra tervezett teszt harmadik napja az es? miatt elmaradt.

MotoGP, Katar teszt, második nap, eredmények:

1. Andrea Dovizioso ITA Ducati Team (Desmosedici GP15) 1:54.907
2. Marc Marquez ESP Repsol Honda Team (RC213V) 1:55.091 +0.184
3. Andrea Iannone ITA Ducati Team (Desmosedici GP15) 1.55.104 +0.197
4. Jorge Lorenzo ESP Movistar Yamaha MotoGP (YZR-M1) 1.55.500 +0.593
5. Valentino Rossi ITA Movistar Yamaha MotoGP (YZR-M1) 1.55.581 +0.674
6. Dani Pedrosa ESP Repsol Honda Team (RC213V) 1:55.582 +0.675
7. Cal Crutchlow GBR CWM LCR Honda (RC213V) 1.55.624 +0.717
8. Bradley Smith GBR Monster Yamaha Tech 3 (YZR-M1) 1.55.648 +0.741
9. Pol Espargaro ESP Monster Yamaha Tech 3 (YZR-M1) 1.55.658 +0.751
10. Karel Abraham CZE Cardion AB Motoracing (RC213V-RS) 1.55.765 +0.858
11. Yonny Hernandez COL Pramac Racing (Desmosedici GP14.2) 1.55.772 +0.865
12. Aleix Espargaro ESP Team Suzuki Ecstar (GSX-RR) 1:55.795 +0.888
13. Scott Redding GBR Estrella Galicia 0,0 Marc VDS (RC213V) 1.55.803 +0.896
14. Maverick Vińales ESP Team Suzuki Ecstar (GSX-RR)* 1:55.810 +0.903
15. Hector Barbera ESP Avintia Racing (Desmosedici GP14 Open) 1.56.058 +1.151
16. Nicky Hayden USA Drive M7 Aspar (RC213V-RS) 1:56.104 +1.197
17. Mike Di Meglio FRA Avintia Racing (Desmosedici GP14 Open) 1.56.259 +1.352
18. Eugene Laverty IRL Drive M7 Aspar Honda (RC213V-RS)* 1:56.342 +1.435
19. Michele Pirro ITA Ducati Test Rider (Desmosedici) 1:56.476 +1.569
20. Stefan Bradl GER Athina Forward Racing (Forward Yamaha) 1.56.724 +1.817
21. Jack Miller AUS CWM LCR Honda (RC213V-RS)* 1:56.758 +1.851
22. Danilo Petrucci ITA Pramac Racing (Desmosedici GP14.1) 1:56.762 +1.855
23. Loris Baz FRA Athina Forward Racing (Forward Yamaha)* 1:56.936 +2.029
24. Alvaro Bautista ESP Factory Aprilia Gresini (RS-GP) 1:57.273 +2.366
25. Alex De Angelis RSM Octo IodaRacing (ART) 1:57.390 +2.483
26. Marco Melandri ITA Factory Aprilia Gresini (RS-GP) 1:57.982 +3.075

Jelmagyarázat:
Gyári versenyz?k
Gyári versenyz?k engedményekkel
Open kategóriás versenyz?k

ugrás fel