EST. 2002

Marquez: ‘Rossi veszélyes ebben az évben’

A csapat a húsz év alatt tíz világbajnoki címet mondhat magáénak. Olyan versenyz?k er?sítették mint Rossi, Alex Criville, Mick Doohan, Casey Stoner, Nicky Hayden – hogy csak a nagyokat említsük – és természetesen a mostani két sztár: Marquez és Pedrosa.

Marquez

Marquez a tavalyi év meglepetése volt a kategóriában annak ellenére, hogy a szaksajtó ismerte korábbi eredményeit. Kora és teljesítménye ebben a sportágban a siker elképeszt? kombinációja. Most nyilatkozott az idei évr?l és az ahhoz f?z?d? érzéseir?l:

‘Ez lesz az els? évem címvéd?ként, eddig mindig feljebb léptem, miután megnyertem egy kategóriát. Fantasztikus érzés ebben a kategóriában és ebben a csapatban versenyezni. Elég, ha csak azokra a nagy nevekre gondolok, akik ugyanezt tették itt el?ttem. Úgy érzem, kicsit jobban kell majd koncentrálnom az idei évben.’

‘Rossi veszélyes, nehéz lesz megverni, nagyon jól indult. Aztán bizonyára Jorge Lorenzo is komoly ellenfél lesz, és nem szabad elfeledkezni a többi nagy névr?l sem, mint Espargaro, Stefan Bradl és Bautista.’

A fiatal spanyol világbajnok mellett a rendezvényen részt vett Pedrosa is, akinek ez a kilencedik idénye lesz a VB-n.

‘Számomra ez még mindig egy álom, a motor és a versenyzés is. 8-9 éve, mióta 20 évesen csatlakoztam a csapathoz, minden dobogó szinte a fellegekbe emel.’

‘A legutolsó sepangi teszten az els? két napon csendes voltam, sok id? telt el azóta, hogy utoljára GP motoron ültem. De szerencsére nem esett az es?, és a tesztek megfelel?en alakultak számunkra. Az egyetlen gond az idei évben az üzemanyag-ellátás problémája lehet, amin folyamatosan dolgozunk.’

Mi motorsport rajongók pedig ezúton köszönjük meg a Repsolnak azt a húsz évet, amit a sportágért tett mint kiemelt támogató!

ugrás fel