EST. 2002

Martin megszerezte élete első futamgyőzelmét a MotoGP-ben

Stájer nagydíj után Marc Marquez szinte azonnal kirakta a pályáról Aleix Espergarot, és a mezőny teljesen összezárva haladt Bagnaia mögött. A mezőnyben folyamatosak voltak előzések, a leglátványosabbat talán Fabio mutatta be, amikor belső íven előzte többek között MM motorját is.

Alig három körrel a rajt után a vadkártyás Pedrosa elesett a motorjával és Savadori pedig szó szerint átgázolt rajta. A horror filmbe illő képsorok ellenére komolyabb sérülés nem történt, a versenyt piros zászlóval megszakították. Megközelítőleg félórát kellett várnia, mire a pálya újra használható lett. A megismételt rajtban ott állt Dani Pedrosa is a tartalék motorjával. A teljesen új verseny egy körrel lett rövidebb, illetve Vinales csak a boxutcából indulhatott, mert a Yamaha már a felvezető körön lefulladt.

Most Miller húzta be a rajtot, de ami ennél is sokkal izgalmasabb volt, hogy Aleix és Marc ismét összeakadtak a rajt után. A két spanyol versenyző közül megint csak az Aprilia pilótája húzta a rövidebbet, igaz MM sem örülhetett, mert Ő egy körrel később ugyan abban a kanyarban volt kénytelen kiengedni a motort, elkerülve egy ütközést és ezzel Ő is hátracsúszott.

Az első traktusban Martin dominált, egyedül Mir tudta tartani a tempót de veszélyeztetni már nem tudta a Ducati versenyzőjét. Quartarao feljött a harmadik helyre értékes pontokat szerezve és ezzel tovább növelve előnyét az összetettben.

A pályaelhagyások miatt több versenyzőt is büntettek, igaz Ők nem voltak dobogó közelében (Bagnaia, Vinales, Bastianini).

Dani Pedrosa végül 10. helyen ért célba a tartalék motorral, ami több mint jó eredmény egy bukás és hosszabb kihagyás után.

nyitókép: twitter.com prstcreen

ugrás fel