EST. 2002

Martinez úr mindhárom géposztályban két-két motort akar

‘Két Ducati a MotoGP-ben, két Moto2 és két Moto3. Ha sikerül a Kalexszel versenyezni a köztes kategóriában, akkor szeretnék velük olyan szerz?dést kötni, ami lehet?vé teszi két Moto3-as indítását is’ – így a f?nök.

‘A versenyz?k kilétére visszatérünk kés?bb. Az egyedüli pilótánk, akinek szerz?dése van a Moto2-be, az Terol (a lenti képen azt mutatja, hányadik helyen áll a 125 összetettjében), akinek Simon lehet a csapattársa, a MotoGP-ben pedig Doviziosóval, Bautistával és Barberával állunk tárgyalásban. Ami a Moto3-at illeti, Vińalest nagyon szeretném az együttesben látni, de neki kell eldöntenie, hogy folytatja-e jelenlegi csapatával, vagy pedig hozzánk szeg?dik. További nevek, amelyek felmerültek: Kent, Folger és Faubel.’

Ebbe a néhány sorba süríti bele középtávú terveit Jorge Aspar Martinez úr, aki nagyon sok reményt f?z a Kalexhez, más kérdés, hogy a megállapodás nem ígérkezik egyszer?nek a konstrukt?rrel. Emlékezhetünk, eredetileg a Kalex születésénél bábáskodó Sito Pons csapatának volt exkluzív joga a prototípusokra, aztán a növekv? kereslet miatt egyre tágabbra nyitották a kaput – kérdés, hogy kinyílt-e már olyan tágra az a kapu, hogy a honfitárs, ‘esküdt ellenség’ Aspar csak úgy besétáljon rajta. Tavaly a Pons Racing megakadályozta, hogy Martinez pilótái az új motort tesztelhessék.

Persze van B-terv is: negatív kimenetel esetén folytatódhat az együttm?ködés a Suterrel, vagy FTR-re válthat a Moto2-es csapat, a legkisebb osztályban pedig képbe kerülhet egy régi-új ismer?s, a KTM. A piaci találgatásokon túllépve, egy bizonyosságról beszámolhatunk: Elena Rosell újabb lehet?séget kap a f?nökt?l, az aragóni Moto2-es nagydíjon szabadkártyával indulhat a hölgyemény.

   

ugrás fel