EST. 2002

Megvan Rossi helyettese: bizonyos Wataru Yoshikawa

A Yamaha bejelentette, hogy megvan az a versenyz?, aki a sérült Valentino Rossit hivatott helyettesíteni a gyári Yamahán, amíg a bajnoki címvéd? vissza nem tér. Egy bizonyos Wataru Yoshikawát ültetnek a hangvillások majd az M1-re, aki 41 esztend?s, japán nemzetiség? és tesztpilótai min?ségben foglalkoztatja a Yamaha.

A jó emlékez?tehetséggel megáldott és nem túl fiatal olvasók talán még emlékeznek a nevére, hiszen 1992 és 2002 között – a ’93-as szezon kivételével – rendre felt?nt a Superbike vébé futamain szabadkártyásként. 1996-ban teljes szezont tudott futni és az összetettben a kilencedik helyet szerezte meg. 2002-ben aztán a MotoGP-ben egyetlenegy távol-keleti versenyen állt rajthoz, már akkor is Yamaha YZR-M1-nyeregben, akkor a 12. helyet csípte meg. Ugyanabban a szezonban indult a suzukai 8 órás endurance viadalon Nakatomi társaként, és bizony kategóriájukat meg is nyerték, összesítésben másodikak lettek. Az volt talán Yoshikawa pályafutásának leghangosabb sikere.

Lin Jarvis, a Yamaha versenyigazgatója elmondta, sok motorost és sok forgatókönyvet számításba vettek a helyettes-keresésénél. Mindenképpen yamahás versenyz?t akartak Rossi helyére hozni, és végül úgy döntöttek, nem rántanak ki senkit semmilyen bajnokságból, felborítva esetleg valakinek a szezonját. Yoshikawa Barcelonában, a Sachsenringen és Laguna Secában mehet a Dottore által hátrahagyott M1-gyel, utána meglátják, milyen állapotban lesz az olasz ász.

A döntés persze üzenetérték? is: maximális nyugalmat biztosít Valentinónak – senki nem tör a helyére, és annál kevés életszer?tlenebb dolog van a világon, mint hogy a veterán japán kiszorítja. Nem véletlenül nem egy fiatal és motivált reménységet hoztak. Minden afelé mutat, hogy a Yamaha számít Rossira, és ezt megannyi gesztussal jelzi. A kolléga balesetét roppant sportszer?en lereagáló Lorenzo nemrég azt nyilatkozta, ? maga is annak örülne a legjobban, ha Rossi maradna a csapattársa…

ugrás fel