EST. 2002

Melandri és Gresini együtt folytatják


Marco Melandri szerz?dést hosszabbított jelenlegi csapatával, Fausto Gresini együttesével, nem megy tehát az ?t er?sen csábító Ducatihoz: a hivatalos bejelentést a Honda olaszországi képviseletének harmincötödik jubileumán tette meg az akkortájt karrierjének nem éppen legcsúcsán járt Melandrit két éve magához fogadó Gresini.

‘Nagyon boldog vagyok’ mondta a csapat feje. ‘És azt hiszem, Marco is bízik az elképzelésünkben, ami a folyamatosság jegyében halad tovább. Ezekkel az el?jelekkel akár nagyobb célokat is kit?zhetünk, az elmúlt években elért sikereknél.’

Az RC211V-vel két pozitív szezont tudhat maga mögött a huszonnégy éves ravennai pilóta. És készülhet a harmadikra, hiszen a csapatf?nök még fizetésemelés árán is tartani akarta Maciót: évi hárommillió eurót kap, annyit, amennyit a Ducati is adott volna, két éves szerz?déssel egyetemben. A Gresini Honda és Marco Melandri kontraktusa a 2007-es idényre szól.

Melandri RC212V-jét majdnem biztosan a Bridgestone látja majd el abroncsokkal, japán tengely formálódik tehát az aranyszárnyasok és a hazai gumigyártó együttm?ködésével. Ami Gresini gárdáját illeti, a spanyol f?szponzor Fortuna távozása komoly ?rt hagyhat a büdzsében, de Melandri újraszerz?dtetésével már jó eséllyel lesz partónusa a privát csapatnak jöv?re is.

ugrás fel