EST. 2002

Misano: spanyol uralom az Adria partján is

Elég nehéz versenyekr?l beszélni a történtek után. Ilyenkor szinte lehetetlen világbajnoki esélyekr?l és a szokásos körítésr?l elmélkedni. De volt ezen a vasárnapon egy MotoGP nagydíj is, amelyet tragikus hír szakított félbe, a szónak nem a pályam?veleti értelmében. A verseny maga Dani Pedrosa megérdemelt és remekül felépített gy?zelmét hozta, aki magától értet?d? természetességgel öntötte gyakorlatba az el?re eltervezett és szinte el?re bejelentett taktikát. Egyértelm?en ? volt a leggyorsabb a pályán, akárcsak szombaton, és ez 25 pontot ért.

A rajt után Stoner még mutatja magát, de szalmaláng-élet?nek bizonyul a támadás, jön is menetrendszer?en Lorenzo, aki simán megel?zi, és máris ott tud lenni Pedrosa mögött. Lorenzónak azonban van veszítenivalója, és ennek tudatában tartja ellen?rzése alatt a viadalt – nem megy bele a felesleges csetepatéba, noha ? az egyetlen, aki képes tartani riválisa és honfitársa tempóját.

A többiek mindent elkövetnek a minél jobb eredmény érdekében – a két spanyol egyeduralmát elnézve ez legfeljebb a bronzérmes pozíciót jelentheti. Oda pedig Rossi kerül, aki el?re megígérte, dobogón végez Misanóban. A küldetés teljesítve. Dovizioso megint példázza mindazt a jót és mindazt a rosszat, amit fel?le mondani szoktak: az edzéseken képtelen felvenni a ritmust, és szenved az egyértelm?en nem rá szabott motorral, aztán a versenyen progresszívan fejl?dik. Tíz másodpercen belül zárni egy ilyen versenyen alighanem szép eredménynek mondható. Stoner már 18-ra van, Spies és Edwards vagy fél percnyire.

A hátsóbb régiókban Bautista, Barbera és Melandri küzdelmei fokozzák az izgalmakat, de Espargaro és Aoyama is odateszik magukat. Simoncelli kicsúszik és utolsó, a kockás zászlóig pedig el sem jut Capirossi, aki Haydennel akaszt bajuszt, illetve Kallio, aki technikai probléma miatt kénytelen kiállni.

Lorenzo így is biztosan vezeti a világbajnoki összetettet, 271 pontja van, az egyetlen ellenfele, a mai gy?ztes Pedrosa 208-on áll jelenleg. Dovi harmadik 139 egységgel, majd Rossi és Stoner (130-130) és Spies (120).

Látni lehetett, hogy baj lesz. És most már egészen biztos, mindannyian tudjuk, hogy ez a mindössze tizenkilenc éves, lefegyverz? mosolyú fiatalember holnap minden újságban benne lesz. Mindenki róla beszél, a statisztikáit, fotóit keresik majd, akiknek ez a dolguk. És elmondják, hogy három éves korában kezdett motorozni, tizenhat volt, amikor szabadkártyát kapott a Japán Nagydíjon. Hogy honnan indult és hogyan küzdötte be magát a 250-be még tavaly, meg hogy hova küzdhette volna magát még.

Most, amikor a világ Rossi és Stoner el?zéseire figyel, vannak sokan, akiket ez már nem köt le. Minden egy pillanat m?ve volt. Tizenkét kör van hátra a MotoGP versenyéb?l, amikor megjelenik az els? híradás: Shoya Tomizawa belehalt sérüléseibe.

Moto2

Lehet, hogy lábadozik, lehet, hogy be van gyógyszerezve, de hogy motorozni nagyon tud, az biztos. Még így is. Toni Elias bombaformában teszi a dolgát – ezúttal Misanóban lépi le a Moto2 mez?nyét ellentmondást nem t?r?en. Mindezt – az el?zmények fényében mondhatjuk – meglehet?sen törékeny állapotban. De hát Toni nem az a nyafogós fajta, a maga tempójában hozza le a Rimini riviéra versenyét és fogja meg fél kézzel a világbajnoki serleget.

A negyvenf?s vonat nekiindul, Iannonéval az élen, Cluzellel és Reddinggel a nyomában. Mint hamar kiderül, Talmácsi olasz csapattársa kiugrott a rajtnál, így boxutcán áthajtásos büntetéssel sújtja a versenybíróság. Ezzel nagyjából meg is pecsétel?dik a sorsa. Gáborunk két helyet jön el?re az indulásnál, aztán még egyet, mikor kés?bb Pasini kibukik el?le.

Nagy a rendezkedés a pálya minden részén: a tizedik hely környékér?l fúriaként jön föl Alex De Angelis, akinek egyértelm?en megvan az esélye, hogy a dobogó-közeli helyekre zárkózzon. Meg is kezdi a csatát Tomizawa és Redding lehagyásárt, de a 12. körben a japán egy kigyorsításnál felbukik, szerencsétlenül épp a pálya közepére esik, De Angelis és Simon pedig nem tudják elkerülni az ütközést vele illetve a motorjával. Csúnya baleset, ami újfent rámutat a rengeteget mantrázott tényre: sokan vannak a pályán egyszerre a Moto2-esek…

A hazaiak kedvence és Redding úgy-ahogy megússzák, Tomizawán azonban látszik, hogy ennek a fele sem tréfa. ?t azonnal a cesenai kórházba szállítják, ahol kevéssel azután életét veszíti.

Elias folyamatosan növeli a távolságot üldöz?ivel szemben, simán nyer, Corsi vágyik a dobogóra, de elfogynak a gumijai, és engednie kell Simonnak és Lüthinek. Talma a hetedik helyen fejezi be a drámai végkifejletet hozó misanói nagydíjat.

125

Végre egy igazán szép versenyt futottak a nyolcadliteresek azzal a kiélezettséggel, harci szellemmel és változatossággal, ami az ún. kadett-kategória régi fényét idézte. A tét pedig nem kicsi: a világbajnokság.

Marquez nagyon határozottan indul, Terol és Espargaro azonban nem akarják hagyni a szökést, hamar megkezd?dik a csata. Misano pedig ideális helyszín az ilyesmihez, a spanyol fiúk pedig szépen el is szórakoztatják egymást meg a nagyérdem?t az Aprilia RSÁ-kkal. Nem sokáig vezetik ezeket a motorokat, Marqueznek már konkrétan megvan a Sutere a következ? szezonra, és a többieket sem kell félteni. A jelen azonban még ez: Espargaro id?vel kiszáll a küzdelemb?l, és hamarosan lecsúszik Smith, Cortese és Vazquez körébe.

A fináléban Marquez er?b?l gy?z, Terol 2,1 másodperccel második, Vazquez 5,6-tal harmadik. A pole-ból indult Smith-nek tehát nem sikerült megtörnie a spanyol hegemóniát, negyedik lett az angol fiú. Az összetettben nem d?lt el semmi, Marquez 197 ponttal vezet, Terol 188-cal második, Espargaro 177-tel követi ?ket a harmadik helyen.

Misano, eredmények

MotoGP, végeredmény

1 Dani PEDROSA SPA HONDA 44’22.059
2 Jorge LORENZO SPA YAMAHA 44’23.959
3 Valentino ROSSI ITA YAMAHA 44’25.242
4 13 4 Andrea DOVIZIOSO ITA HONDA 44’28.513
5 Casey STONER AUS DUCATI 44’40.538
6 Ben SPIES USA YAMAHA 44’50.444
7 Colin EDWARDS USA YAMAHA 44’56.993
8 Alvaro BAUTISTA SPA SUZUKI 45’00.216
9 Hector BARBERA SPA DUCATI 45’03.002
10 Marco MELANDRI ITA HONDA 45’04.436
11 Aleix ESPARGARO SPA DUCATI 45’07.965
12 Hiroshi AOYAMA JPN HONDA 45’08.453
13 Randy DE PUNIET FRA HONDA 45’12.540
14 Marco SIMONCELLI ITA HONDA 45’45.202


Kiestek

Mika KALLIO FIN DUCATI 27’45.043
Nicky HAYDEN USA DUCATI 6’11.244
Loris CAPIROSSI ITA SUZUKI

Moto2, végeredmény

1 Toni ELIAS SPA MORIWAKI 43’33.996
2 Julian SIMON SPA SUTER 43’35.965
3 Thomas LUTHI SWI MORIWAKI 43’45.913
4 Simone CORSI ITA MOTOBI 43’49.405
5 Stefan BRADL GER SUTER 43’50.215
6 Jules CLUZEL FRA SUTER 43’50.672
7 Gabor TALMACSI HUN SPEED UP 43’50.848
8 Dominique AEGERTER SWI SUTER 43’52.326
9 Claudio CORTI ITA SUTER 43’54.646
10 Roberto ROLFO ITA. SUTER 44’03.674
11 Yonny HERNANDEZ COL BQR-MOTO2 44’06.716
12 Ratthapark WILAIROT THA SAG BIMOTA 44’09.094
13 Raffaele DE ROSA ITA TECH 3 44’09.424
14 Michael RANSEDER AUT SUTER 44’09.929
15 Lukas PESEK CZE MORIWAKI 44’11.008
16 Hector FAUBEL SPA SUTER 44’14.946
17 Anthony WEST AUS MZ-RE HONDA 44’15.748
18 Axel PONS SPA PONS KALEX 44’15.874
19 Xavier SIMEON BEL MORIWAKI 44’21.562
20 Ricard CARDUS SPA BIMOTA 44’31.022
21 Joan OLIVE SPA FTR 44’31.115
22 Valentin DEBISE FRA ADV 44’34.829
23 Ferruccio LAMBORGHINI ITA SUTER 44’36.312
24 Kenny NOYES USA PROMOHARRIS 44’39.791
25 Tatsuya YAMAGUCHI JPN MORIWAKI 44’43.973
26 Yannick GUERRA SPA MORIWAKI 44’50.516
27 Mashel AL NAIMI QAT BQR-MOTO2 44’50.559
28 Niccolo CANEPA ITA BIMOTA 44’51.475
29 Robertino PIETRI VEN SUTER 45’15.035

Kiestek

Andrea IANNONE ITA SPEED UP 39’04.665
Alex BALDOLINI ITA I.C.P. 39’12.129
Yuki TAKAHASHI JPN TECH 3 35’23.19
Sergio GADEA SPA PONS KALEX 23’52.056
Shoya TOMIZAWA JPN SUTER 18’29.125
Alex DE ANGELIS RSM MOTOBI 18’29.193
Scott REDDING GBR SUTER 18’29.518 150.830

Mattia PASINI ITA SUTER 18’08.933
Mike DI MEGLIO FRA SUTER 11’55.188

125, végeredmény (a pontszerz?k)

1 Marc MARQUEZ SPA DERBI 39’56.117
2 Nicolas TEROL SPA APRILIA 39’58.302
3 Efren VAZQUEZ SPA DERBI 40’01.745
4 Bradley SMITH GBR APRILIA 40’02.029
5 Sandro CORTESE GER DERBI 40’02.495
6 Pol ESPARGARO SPA DERBI 40’03.208
7 Esteve RABAT SPA APRILIA 40’19.952
8 Tomoyoshi KOYAMA JPN APRILIA 40’20.008
9 Randy KRUMMENACHER SWI APRILIA 40’26.031
10 Danny WEBB GBR APRILIA 40’26.086
11 Jonas FOLGER GER APRILIA 40’26.290
12 Johann ZARCO FRA APRILIA 40’34.528
13 Alberto MONCAYO SPA APRILIA 40’34.806
14 Simone GROTZKYJ ITA APRILIA 40’42.611
15 Adrian MARTIN SPA APRILIA 40’42.686

ugrás fel