EST. 2002

Motegi: Capirossi tanári gy?zelme

Szárnyaltak a Ducatik a Japán Nagydíjon – Capirossi nem rövid pályafutásának els? olyan gy?zelmét aratta, amikor pole pozícióból indult egy versenyen, Carlos Checa pedig negyedikként haladt át a célvonalon. A remek edzésteljesítményt, a pilóta, motor s gumik összehangját sikerült átmenteni a vasárnapi futamra is.

‘Nem hiszem, hogy meg tudom csinálni’ mondta Valentino Rossi a szombati edzéskör után, és így is lett – a 11. helyr?l, idén sosem látott mélységb?l indult az olasz. Felzárkózását mesterien végezte egészen addig a pillanatig, míg Melandrival össze nem találkozott: a b?nös ezúttal egyértelm?en a címvéd? volt: elsodorta honfitársát, így mindketten a bukótérben fejezték be a GP-t. Melandri fordult els?ként pedig az ominózus rajt utáni els? kanyarban, melyben Capirossi szeretett volna el?l lenni. Macio jól tartotta magát, de ennyi ‘nagy’ agresszív támadását nem védhette; el is érte a végzet.

Capirossi biztos motorozással nyerte a délel?tti bemelegítést, ám a rajtnál Melandri és Biaggi mögé a harmadik helyre csúszott vissza, pár kanyarral odább jött be másodiknak. Rossi jól vette a rajtot, majd imponáló magabiztossággal szelte ál a mez?nyt, egy az egyben verte mások mellett Gibernaut és csatlakozott az azid?tájt Checa által vezetett üldöz?bolyhoz. A verseny els? harmadában kiszállt mindkét Kawasaki: Hofmann elesett, míg Nakano motorja beadta a kulcsot.

Capirex és Macio harca a kilencedik kör táján kezd?dött el igazán, amihez hamarost csatlakozott Massimiliano Biaggi. Folyamatosan váltakozott a helyzet el?l, események füzérszer? láncolata bilincselte le a néz?i figyelmet, miközben Gibernau is f?szerephez jutott – igaz, csak egy vágókép erejéig, amint a sóderágyban ballag szomorkásan.

Melandri, ahogyan azt némileg várni lehetett, nem bírta a gyilkos tempót, lassulása folyományaként pedig megérkezett mögé a Rossi-féle csapat – a többit már tudjuk, elszámolt féktáv, kett?s bukta. Bajnokavatás elnapolva, derült ki, az izgalmaknak ezzel azonban korántsem volt vége.

Biaggi és Capirossi különmeccse tartotta lázban a 250-es gy?zelmet még javában ünnepl? helyszíni japánokat meg a koránkel? európaiakat. Mögöttük két szólózó pilóta közlekedett, Tamada illetve Checa. Capirossi hat körrel a leintés el?tt el?zött, és abban a pillanatban meg is kezdte a nagy szökést – Biaggi lemerevedhetett, nem tudott id?ben reagálni a hirtelen csapásra és a hátralev? néhány kör elég volt ahhoz, hogy a Ducati olasza bebiztosítsa idei els? futamgy?zelmét. Körönként jó fél mp – ennyi tartalék maradt a Desmóban, és dicsértessék Capirossi ragyogó taktikája. Biaggi a Melandrin, Gibernaun, a szintúgy kies? Barroson (no jó, és Rossin) hozott 20 pontnak és újabb dobogójának örülhet, harmadik pedig a 2004-es motegi gy?z? Tamada lett.

MotoGP Japán Nagydíj, végeredmény

1. Loris CAPIROSSI ITA DUCATI 43’30.499
2. Max BIAGGI
ITA HONDA 43’31.978
3. Makoto TAMADA
JPN HONDA 43’46.726
4. Carlos CHECA
SPA DUCATI 43’52.647
5. John HOPKINS
USA SUZUKI 44’03.711
6. Colin EDWARDS
USA YAMAHA 44’05.414
7. Nicky HAYDEN
USA HONDA 44’16.393
8. Kenny ROBERTS
USA SUZUKI 44’26.997
9. Toni ELIAS
SPA YAMAHA 44’42.536
10. Ruben XAUS
SPA YAMAHA 45’05.426
11. Franco BATTAINI
ITA WCM BLATA 44’38.510

Kiestek
33 Marco MELANDRI ITA HONDA 21’49.319
46 Valentino ROSSI ITA YAMAHA 21’50.273
4 Alex BARROS BRA HONDA 21’59.118
15 Sete GIBERNAU SPA HONDA 20’08.260
56 Shinya NAKANO JPN KAWASAKI 14’43.191
72 Tohru UKAWA JPN HONDA 7’29.419
44 Roberto ROLFO ITA DUCATI 3’49.595
66 Alex HOFMANN GER KAWASAKI 3’49.960

Az els? körben kiesett
45 Naoki MATSUDO JPN MORIWAKI

ugrás fel