EST. 2002

Motegi, MotoGP: Rossi kipipálta Motegit is


Lehetett sejteni, hogy a minimális cél a maximum lesz, azaz a gy?zelem, habár a jelenlegi felállás mellett a bronz is már most meghozta volna a végs? gy?zelmet. Ilyen a Dottore. Persze szívesebben vettünk volna egy legalább olyan küzdelmet, mint 2004-ben Ausztráliában, amikor a még jobb napjait – vagy épp stresszesebbeket – megél? Gibernau ellen ment a VB-meccs; és bár a második hely akkor is elég lett volna, de az utolsó körben olyan bevizelést indikáló közelharcot mutattak be ?k ketten, amibe még most is beleborzong a kedves szurkoló. Ez most nem volt meg, és ilyenkor sajnálhatjuk igazán többek között Biaggi vagy Sete távollétét, meg még sok dolgot, például, hogy Stonernek törött csuklóval kellett felvennie a küzdelmet. Persze ezek mind nekünk hiányoztak, illetve az adrenalin termelésünknek, amit idén nem túl sokszor fokozott MotoGP verseny. Visszatérve Valentinora, zseniális volt és magabiztos, és el lehetne l?ni rá még több tucat szuperlatívuszt, de minek… a tények úgy is beszélnek. Az utóbbi két év szétcincáltsága után most már ki lehet kerek perec mondani, hogy egyben van a Dottore. Eléggé egyben.

Benne volt a pakliban, hogy tökmindegy lesz, honnan rajtol Rossi, és ez nagyjából be is jön. Hiába a második sor, az egyes kockából is fordult már nemegyszer a nyolcadik hely környékén az els? kanyarban; most sikerül betalálnia negyedik körülre, és ez a verseny szempontjából elégséges. Stoner jól jön el, mint mindig, de hatalmasat húz a Hayden-Pedrosa páros is a Hondáknak. Lorenzo kicsit elnehézkedi a startot, neki lehet, hogy itt megy el a dobogó. Az elég hamar kiderül, hogy Nicky versenytempója nem olyan, amivel a többiek kiegyeznének, úgyhogy a 69#-es hamar kiesik a pikszisb?l. Némi cinizmussal mondhatjuk, hogy a futam ezen id?szakát érdemes kiemelt figyelemmel kísérni: sejthet?, hogy a nyolcadik kör után beáll a vonatozás, esemény meg semmi – ez is bejön.

Elébb Pedrosa vág az élre – el?ször a Bridgestone-al idén -, ha meg is nyerné a versenyt, az hadüzenet lenne a többieknek; nem idénre persze, hanem 2009-re, de teljesen mindegy, mert Stoner pár kör múlva kikerüli a spanyolt. Ugye Vale ekkor már a VB#1-es helyen motorozik, de a világbajnoki cím nem minden. Rossi szereti a statisztikákat, talán még jobban a gy?zelmet, úgyhogy tovább megy. Pedrosa elég hamar megkapja, ami kijár neki a nyolcszoros vébét?l (ízlelgetjük az új jelz?t?). Már csak Stoner van hátra. A teljesség kedvéért: Chris Vermeulen technikai problémák miatt el?ször keresztülszántja a bukóteret, majd kiáll a boxba; Melandri szintén jegyez egy pályaelhagyást, de esni nem esik.

A Stonerrel való meccs sem juttat az egekbe senkit. El?ször vonatoznak egy kicsit, Stoner dönt egy pályacsúcsot – törött kézzel, ami ugye szép -, majd ahogy folyamatosan száll ki az er? a sajkacsont károsodott csuklójából, veszti el a ritmust. Casey is kap egy pipát a neve mellé Rossitól, akinek már „csak” be kell érnie a célba, és be is ér. Lorenzonak ítéljük a verseny legtökösebb pilótája címet. A futam utolsó negyedében impozáns tempóval kapaszkodik fel Pedrosára, az utolsó körök egyikében pedig olyannyira támadja a #2-est, hogy els? kerekét oda csorgatja Dani kipufogójának, mindezt lapon, csúszáshatáron. Bár ez az, amiben Daniel nem jó, és amib?l rendszerint vesztesként jön ki, de a bodicsekt?l inkább Jorge billen ki az egyensúlyából, így végül nem tudja befogni a hondást. Ez volt a verseny legizgalmasabb pillanata, ami önmagában nem lenne gond, a baj az, hogy kevés van ezekb?l, a pilóták csak mennek az általuk gondolt 100%-on, és ritkán találkoznak össze a ringen. Persze erre is van ellenpélda, a Capirossi-Toseland-Nakano trió szinte a kezdett?l fogva együtt mentek, csak éppen nem csináltak egymással semmit. Kár. A kockás zászló után jön a szokásos móka, egy hivatalos közjegyz? hitelesíti szép kerek pecséttel és miegymással azt, amit Vale a bukójára ír; arról szól, hogy megnyert nyolc darab világbajnoki címet a sorozatban.

Szóval megvan a nyolcadik, a királykategóriában a hatodik világbajnoki cím, most zsinórban az ötödik, Motegiben az els? négyütem?, idén a hetedik nyolcadik gy?zelem, és még van hátra három futam, olyan pályákon, amik többé-kevésbé fekszenek a Doktornak. Emellett a színfalak mögött is zajlik az élet, de ezekr?l majd holnap szólnánk részletesebben. Jön az egygumis rendszer jöv?re, most már hivatalosan is, Dovizioso gyári hondás lesz már a télt?l, és egyéb nyalánkságok. Közvélemény kutatás: a VB-koronázástól eltekintve, megérte korán felkelni a futamért?

MotoGP, verseny végeredmény

1. V. ROSSI ITA Fiat Yamaha Team 43’09.599
2. C. STONER AUS Ducati Marlboro Team + 1.943
3. D. PEDROSA SPA Repsol Honda Team + 4.866
4. J. LORENZO SPA Fiat Yamaha Team + 6.165
5. N. HAYDEN USA Repsol Honda Team + 24.593
6. L. CAPIROSSI ITA Rizla Suzuki MotoGP + 25.685
7. C. EDWARDS USA Tech 3 Yamaha + 25.918
8. S. NAKANO JPN San Carlo Honda Gresini + 26.003
9. A. DOVIZIOSO ITA JiR Team Scot MotoGP + 26.219
10. J. HOPKINS USA Kawasaki Racing Team + 37.131
11. J. TOSELAND GBR Tech 3 Yamaha + 37.574
12. R. DE PUNIET FRA LCR Honda MotoGP + 38.020
13. M. MELANDRI ITA Ducati Marlboro Team + 39.768
14. S. GUINTOLI FRA Alice Team + 45.846
15. A. WEST AUS Kawasaki Racing Team + 55.748
16. T. ELIAS SPA Alice Team + 59.320
17. A. DE ANGELIS RSM San Carlo Honda Gresini + 1’12.398

ugrás fel