EST. 2002

Motegi: Stoner, Elias és Marquez gy?znek


Casey Stoner az aragóniai futam után megnyeri a Japánban rendezettet is: két, egymástól eléggé eltér? pálya (Talmácsi példája mutatja), teljesen más körülmények, és ugyanúgy imponáló magabiztossággal húzza be a 25 pontot az ausztrál. A Moto2-ben Elias a gy?ztes, Simon a második, a cseh Abraham a harmadik. A 125-ben Marquez az úr.

Hideg aszfalt, kemény gumikeverékkel és – fogalmazzunk így – óvatosan rajtoló mez?ny a MotoGP versenyén. Sokan bajlódtak a beállításokkal, és nem is mindenkinek sikerült helyre tenni a motort a vasárnapi megmérettetésre.

A pole-ból rajtolt Dovizioso megy el az elején, de Stoner hamar nyakoncsípi, miközben Rossival Lorenzo teszi ugyanezt a negyedik helyen. Simonelli is feljön, el?zi Edwards papát. Stoner elkezd szökni, Dovi nem szeretné teljesen elveszíteni, mögöttük nem sokkal pedig a két gyári yamahás püföli egymást.

Valentino a hatodik körig csak tapad Lorenzóra, ekkor viszont a hátsó egyenesre vezet? sz?k jobbosban beel?z, onnantól pedig csukva minden ajtó az exnyalókás el?tt. Stoner kegyetlen tempót megy, teljesít egy olyan mesébe ill? négy-öt körös periódust, amivel leszakíja Dovit és biztonságos el?nyt épít ki magának.

Hét körrel a vége el?tt Rossi kezd el kiengedni, a vérszagra azonnal odagy?l Lorenzo és egy olyan el?adást látunk, ami miatt jó érzéssel gondolhatunk a 2010-es motegi Japán Nagydíjra. A csata a harmadik helyért megmenti az egész el?adást, Rossi a dobogón, tomboló siker.

A verseny gy?ztese Casey Stoner, nagyon egyértelm?en. Andrea Doviziosónak ha az volt a célja, hogy bizonyítson a Honda-vezet?ség el?tt, megtette. A harmadik helyért egy végre megint harcos Valentino Rossi küzdött meg csapattársával, akit – Pedrosa kiválásával – már csak a matematika foszthat meg királykategóriás világbajnoki címét?l. De az meg nem fogja.

A Moto2-ben Elias nagyon sima gy?zelmet arat, szám szerint a hetediket az idényben. A honfitárs Julian Simon volt az egyetlen, aki fel tudta venni a Gresini csapat éllovasának ritmusát. A spanyolok mögött Takahashi közlekedik, és nagyot jön föl Scott Redding is. Egyszer csak Alex De Angelis kapcsol magasabb sebességre, el?bb az angolt, kés?bb Takahashit is maga mögé utasítja.

A vezet? duó azonban befoghatatlan, az Elias-féle tempót Simon tudja követni, a huszonöt pont viszont a Toni srác zsebébe csúszik, nagy befutóban. De Angelisnek végül nem jön össze a dobogó, mert a cseh Karel Abraham – aki jöv?re a MotoGP-ben megy majd – húz egy váratlant és leszorítja a San Marinói kollégát.

Talmácsi jól rajtolt, de aztán jobbára csak szenvedett a Japán Nagydíjon, akárcsak annak tréningjein, a vége 21. helyezés, pontszerz? zónán jócskán kívül. Az, hogy az aragóniai beállítások nem fognak m?ködni Motegiben, már az els? edzéseken látszott, de sajnos a megoldást a futamra sem sikerült meglelni, pedig Talmán semmi nem múlt, az egyik kedvenc helyszíne a Twin Ring.

Száraz pályán kezd?dik meg a 125-ösök versenye Motegiben, és rögtön egy nagy bukás az elején, Folger és Vazquez azok, szerencsére komoly baja egyiküknek sincs. Nico Terol és Marc Marquez találnak egymásra, a két vb-rivális, és hamar elszakadnak a többiekt?l. A harmadik helyen haladó Smith a harmadik kör végére már két és fél másodperces hátrányban van az elejét?l.

Marquez nem vár sokat, a hetedik körben el?z és nem engedi ki a gy?zelmet a keze közül. Kilencszer indult pole-ból idén, és hatodszor szeretne nyerni. Féltávra sikerül leszakítani Terolt, és noha a különbség nem kúszik 3 mp fölé, a történet elég sematikus: Marquez megnyeri a nem kimondottan mozgalmas 125-ös nagydíjat, 2’6-tal Terol el?tt, Smith pedig Espargaro el?tt ér célba. Szegény Koyama három körrel a vége el?tt esik el, így Moncayóé az ötödik hely.

Motegi Twin Ring, eredmények

MotoGP, végeredmény

1. Casey STONER AUS DUCATI 43’12.266
2. Andrea DOVIZIOSO ITA HONDA 43’16.134
3. Valentino ROSSI ITA YAMAHA 43’17.973
4. Jorge LORENZO SPA YAMAHA 43’18.487
5. Colin EDWARDS USA YAMAHA 43’39.358
6. Marco SIMONCELLI ITA HONDA 43’42.287
7. Alvaro BAUTISTA SPA SUZUKI 43’44.092
8. Ben SPIES USA YAMAHA 43’47.838
9. Randy DE PUNIET FRA HONDA 43’59.830
10. Hiroshi AOYAMA JPN HONDA 44’01.864
11. Marco MELANDRI ITA HONDA 44’02.265
12. Nicky HAYDEN USA DUCATI 44’02.969
13. Hector BARBERA SPA DUCATI 44’03.688
14. Aleix ESPARGARO SPA DUCATI 44’05.109
15. Mika KALLIO FIN DUCATI 44’26.934

Kiesett

Loris CAPIROSSI ITA SUZUKI 38’16.692

Moto2, végeredmény

1. Toni ELIAS SPA MORIWAKI 43’50.930
2. Julian SIMON SPA SUTER 43’51.245
3. Karel ABRAHAM CZE FTR 44’00.769
4. Alex DE ANGELIS RSM MOTOBI 44’01.108
5. Scott REDDING GBR SUTER 44’02.167
6. Yuki TAKAHASHI JPN TECH 3 44’03.708
7. Stefan BRADL GER SUTER 44’08.214
8. Thomas LUTHI SWI MORIWAKI 44’08.822
9. Roberto ROLFO ITA SUTER 44’10.165
10. Alex DEBON SPA FTR 44’10.498
11. Simone CORSI ITA MOTOBI 44’13.643
12. Dominique AEGERTER SWI SUTER 44’14.347
13. Andrea IANNONE ITA SPEED UP 44’16.777
14. Claudio CORTI ITA SUTER 44’18.458
15. Raffaele DE ROSA ITA TECH 3 44’19.626
16. Jules CLUZEL FRA SUTER 44’20.559
17. Sergio GADEA SPA PONS KALEX 44’25.002
18. Mike DI MEGLIO FRA SUTER 44’28.017
19. Axel PONS SPA PONS KALEX 44’31.390
20. Michael RANSEDER AUT SUTER 44’31.583
21. Gabor TALMACSI HUN SPEED UP 44’31.785
22. Kenny NOYES USA PROMOHARRIS 44’33.217
23. Anthony WEST AUS HONDA 44’35.744
24. Ratthapark WILAIROT THA SAG BIMOTA 44’37.675
25. Kazuki WATANABE JPN SUTER 44’40.679
26. Valentin DEBISE FRA ADV 44’40.894
27. Ricard CARDUS SPA BIMOTA 45’05.279
28. Mashel AL NAIMI QAT BQR-MOTO2 45’06.753
29. Yannick GUERRA SPA MORIWAKI 45’07.119
30. Hector FAUBEL SPA SUTER 45’12.830
31. Robertino PIETRI VEN SUTER 45’16.954
32. Vladimir IVANOV UKR MORIWAKI 45’18.603
33. Ferruccio LAMBORGHINI ITA MORIWAKI 45’32.574
34. Kouki TAKAHASHI JPN RBB 45’36.500

Kiestek

Joan OLIVE SPA PROMOHARRIS 41’10.882
Alex BALDOLINI ITA I.C.P. 41’10.938
Yonny HERNANDEZ COL BQR-MOTO2 38’29.663
Hiromichi KUNIKAWA JPN BIMOTA 21’39.428
Fonsi NIETO SPA MORIWAKI 5’56.103
Yusuke TESHIMA JPN TSR az els? körben

125, végeredmény (a pontszerz?k)

1. Marc MARQUEZ SPA DERBI
2. Nicolas TEROL SPA APRILIA
3. Bradley SMITH GBR APRILIA
4. Pol ESPARGARO SPA DERBI
5. Alberto MONCAYO SPA APRILIA
6. Esteve RABAT SPA APRILIA
7. Danny WEBB GBR APRILIA
8. Luis SALOM SPA APRILIA
9. Adrian MARTIN SPA APRILIA
10. Johann ZARCO FRA APRILIA
11. Randy KRUMMENACHE SWI APRILIA
12. Sandro CORTESE GER DERBI
13. Simone GROTZKYJ ITA APRILIA
14. Marcel SCHROTTER GER HONDA
15. Jasper IWEMA NED APRILIA

ugrás fel