Szerző: Király László
Három egymást követő hétvégén, összesen majd 15.000 km-t utazik a gyorsasági motorversenyzés száguldó cirkusza, ami már önmagában logisztikailag is megsüvegelendő teljesítmény. Három kategória majd 100 versenyzőjének Motorjai, alkatrészek, szerelők, kiszolgáló személyzet. Kontinensnyi távolságokat utazik az egész kóceráj, hogy élőben is élvezhesse a nagyérdemű a világ leggyorsabb és leghangosabb kétkerekűinek versenyeit. A versenynaptár utolsó előtti állomása Sepang, hosszú egyenesei a motor teljesítményt, durva féktávjai és kigyorsításai a gumikat, a majd 100%-os páratartalommal párosuló hőség pedig a versenyzőket teszi próbára.
Your #MalaysianGP podium 🇲🇾
🥇 @marcmarquez93
🥈 @Rins42
🥉 @JohannZarco1#MotoGP 🏁 pic.twitter.com/upOQN2esa5— MotoGP™🏁🇲🇾 (@MotoGP) November 4, 2018
A mindig izgalmas ausztrál futam után maradt egy kis hiányérzet a műfaj szerelmeseiben, lévén Johann Zarco önmagával együtt a vb. címet már japánban bezsebelő Marc Marquezt is eltakarította a pályáról, márpedig ők ketten erős izgalom felelősei a Motogp mezőnyének. A Phillipp Island-i horrorisztikus baleset után reménykedtünk egy kevésbé extrém, de izgalmas futamban, úgy gondolom, ezt maradéktalanul megkaptuk.
A pénteki szabadedzéseken izgalmas Marquez show-t élvezhettünk, mivel a Hondáknak nem szíve csücske a maláj aszfaltcsík és a vb cím is a zsebben van már, négy olyan mentés is belefért a frissen megkoronázott világbajnoknak, amelyekből az egész Gp mezőny többi tagja, ha kettőt bemutat az egész szezon alatt. A Yamahák teljesítményén újra látszott, hogy Maverick Vinales Philipp Islandi győzelme még akkor is bizonyítja a hangvillás motorkerékpárok potenciálját, ha tudjuk, az ausztrál futamon éppen négy győzelemre esélyes versenyző hagyta ki a célvonalon való áthaladást. A téli teszteken nagyot villantak a Ducati-k, s bár Lorenzo pár környi kísérletezés után belátta, frissen műtött csuklójával még korai a vitézkedés, Doviziozo jó teljesítményében még reménykedhettünk.
A Q2-ben nem úszta meg a mezőny a trópusi időjárást és bár a felhőszakadással egybekötött vihar elvonult, vizes pályán kellett villanniuk a sztároknak. Ez (micsoda meglepetés !) Marc Marqueznek sikerült legjobban, jó fél másodpercet adott a második helyezett Zarco-nak. Az első rajtkockához ez sem volt elegendő, mivel az edzés folyamán a 93-as feltartotta Andrea Iannone-t, így a versenyigazgatóság a 7. rajthelyre száműzte a világbajnokot. A 2. rajthelyet a kavarodás után Rossi szerezte meg, mögötte 3. Iannone 4. Doviziozo 5. Jack Miller 6. Danilo Petrucci volt a sorrend. A vasárnapi futamot egyébként egy órával előre hozta a versenyigazgatóság, nehogy a délutánra jelzett újabb felhőszakadás előidézzen egy a Silverstone-ihoz hasonló fiaskót. És akkor a futam…
CORAJE!! 💪🏼
COURAGE!! 🙌🏽
🏆VICTORY🏆#Level7 pic.twitter.com/3JweIwWYC1— Marc Márquez (@marcmarquez93) November 4, 2018
1. Marc Marquez ( és Valentino Rossi ) : Igen, persze Marquez, és vissza is térünk rá hamarosan, de ez a futam a helyezetteken kívül elsősorban Rossiról szólt. A veterán tökéletes rajtot vett, majd metronóm pontossággal szórta a gyors köröket, a végzetes hibáig mind motorja, mind saját teljesítménye tű pontos volt. Hosszú sírással, panasszal és nevetséges elnézést kéregetésekkel töltött és elvesztegetett idő után a Yamaha csapat és versenyzői elkezdték az érdemi munkát, a motorkerékpár mindenféle komolyabb fejlesztés nélkül is versenyképes, csak a beállításokat kellett megtalálni. A mai napon a hangvillás 46-os motor a legjobban működött a mezőnyben, és mindenki fellélegezhetett: Bizony fog még a veterán versenyt nyerni. Közben Marquez a 7. rajthelyről közepesen tudott eljönni, az első kör végén mentett először könyökkel visszalökdösve a motort a bukás határáról. Ez a futamon még háromszor fordult elő, ennek az első mentésnek szegény Iannone itta meg a levét. Korrigálni kényszerült, aminek bukás lett a vége.
He took the win, but it could have been a very different story for @marcmarquez93 after this MASSIVE moment on lap one 💢
Unfortunately @andreaiannone29‘s reaction to the drama ahead saw him slide out of the race 😟#MalaysianGP 🇲🇾 pic.twitter.com/fS81hZhNDx
— MotoGP™🏁🇲🇾 (@MotoGP) November 4, 2018
Marquez Zarco-t is megelőzte előtte nem maradt semmi más, csak a pálya, na meg Valentino Rossi és motorjának sziluettje. Sepang. Rossi, Marquez. Ugye nem kell ecsetelni mi játszódott le a két versenyző és a sportág szerelmeseinek fejében. Hiszen olyan szép történelmük van már a sebesség ezen maláj szentélyében! Marquez mindent beleadott, a felzárkózás közben túlhevült gumikon csúszkálva úgy tűnt a szintén határon motorozó Rossi ellen ezúttal ez is kevés lesz. Azután pár kör gumi visszahűtés után indult a bedarálás. 1,4 majd 1,2 másodperc. 1,1 majd 0,9. Azután 0,7 majd 0,6 másodperc. Helyezzük csak nyomás alá az ellenfelet azon a helyszínen, ahol kapcsolatuk 2015-ben mind a mai napig megváltoztathatatlanul megromlott. Marquez a futam után nagyon plasztikusan mesélt arról mit érzett. A gyártók pontversenyének számolgatása, de még a józanész is ment a kukába, csak a zsigeri ösztön, a győzelem utáni vágy. A vágy, hogy a pályán, verseny körülmények között, ezen a helyszínen visszaadjon valamennyit abból a frusztrációból, amelyet bármennyire is tagad, biztosan okoz az el nem fogadott kézfogás, a sok helyen tényleg szánalmas kifütyülős közönség. Na, most fütyüljetek! Közel húsz esztendőn át rezzentek össze a versenytársak Biaggi-tól kezdve Gibernau-n át Lorenzo-ig, ha betáblázták nekik, hogy a citromsárga 46-os közelít. Őrségváltás szemtanúi tanúi vagyunk, ami bár jó ideje lezajlott már, még mindig tartogat izgalmakat. Valentino négy körrel a vége előtt a közelítő Marquez előtt a tavalyi Le Mans-i futamhoz hasonlóan az első kanyarban lesodródott az ideális ívről.
The moment the dream ended for @ValeYellow46 💢😣
Listen to what The Doctor had to say after crashing out of the lead at the #MalaysianGP 🇲🇾#MotoGP | VIDEO 🎥 https://t.co/NHFnTanolX pic.twitter.com/hWjgOni22y
— MotoGP™🏁🇲🇾 (@MotoGP) November 4, 2018
Elveszítette a hátsó kerék tapadását és elesett, sajnos így megfosztva érezhetjük magunkat a valódi csata izgalmaitól. A 93-as akarata legyőzte elődjét, a minden bizonnyal eddig valaha élt egyik legnagyobb motorversenyzőt. Mostantól lehet aggódni, ha betáblázzák, Marquez 93 közelít. A lassításokban jól látszik milyen állapotban voltak Marquez gumijai, itt tényleg minden-mindegy alapon folyt az üldözés. Csak a győzelem volt elfogadható eredmény. Hátborzongató élmény volt a két gigász mai egymásnak feszülése. Köszönjük az előadást.
Yees!! P2 in #malaysiangp very happy with the result! Thanks @suzukimotogp 💥 // Super felíz de terminar en P2 en Malaysia💥💥 #ar42 #motogp #MalaysianGP pic.twitter.com/ngOSCU6vCh
— Alex Rins (@Rins42) November 4, 2018
2.Alex Rins: A nyolcadik rajthelyről rágta magát keresztül a mezőnyön a halk szavú spanyol, egyre jobban megerősítve a Motogp paddock egyöntetű véleményét, a Suzuki motorkerékpárja egyre versenyképesebb. Ha a már tesztelés alatt álló 2019-es modell motorblokkja erősebb lesz, komolyan kell számolni velük a következő szezonban. A kék motor, irigylésre méltóan kíméletesen bánik a gumikkal, a kanyarok közepén pedig a Marquez faktort leszámítva a mezőny leggyorsabb motorja. Csak így tovább.
Happy family 🙌🏻🇲🇾#Yamaha #Tech3 #MotoGP #GoPescao #AllezJohann #JZ5 #HS55 @MotoGP #MalaysianGP pic.twitter.com/Gd2XN3k4um
— Monster Yamaha Tech3 (@Tech3Racing) November 4, 2018
3. Johann Zarco: Nem titok, hogy a francia imádja a Sepangi pályát, Pol pozíció és harmadik hely egy tavalyi Yamahán megsüvegelendő teljesítmény. Rossi és Marquez tempója sok volt neki a mai napon, de továbbra is érthetetlen, hogy engedhet el egy ilyen szintű tehetséget a Yamaha. A Motogp-s személyzeti vezetők tevékenysége számomra érthetetlen, a Ducati után a legbénábbak a Yamahások ezen a téren.
Return of the Mack, ‘The Doctor’ and Yamaha
Flyaway race success for the Iwata factory signals their winning formula may have made a timely return…#MotoGP | #MalaysianGP 📰 https://t.co/3fXOnhI9dc pic.twitter.com/0S57HKEcRs
— MotoGP™🏁🇲🇾 (@MotoGP) November 4, 2018
4. Maverick Vinales: A mai futam a tegnapi időmérőn szállt el a Yamaha huszonötszörös nyeretlenségi szériáját Ausztráliában megszakító spanyol számára. Tempója egész hétvégén nagyon jó volt, újra imádja Yamaháját, de a mai mezőny a technikai kiegyenlítős világban annyira kiegyensúlyozott és a különbségek annyira kicsik, hogy ilyen mélységekből visszakapaszkodni az élre szinte lehetetlen. Ennek ellenére Vinales nem bánkódott a futam után, hiszen úgy tűnik, újra megvan az irány a Yamaha számára és a 2019-es évet illetően ez a legfontosabb.
398…399…
Y con este, ¡sumamos ya 400 GP!
¡Una marca espectacular para el equipo Repsol Honda!
¡A por otros 400!398…399…
And with this #MalaysianGP, that makes 400 GP races!
A fantastic milestone for the Repsol Honda Team!
Let’s go for another 400!#RepsolHonda400GP pic.twitter.com/MwSL3cMYeG— Box_Repsol (@box_repsol) November 4, 2018
5. Dani Pedrosa: Ilyen „magasságokban” sajnos nagyon régen láttuk mindenki kedvencét, kissé hite hagyottnak is tűnt Pedro mióta bejelentette év végi visszavonulását. Az Ausztrál futamon elszenvedett bukása után örülünk ennek az ötödik helynek is, a Honda pedig az egyéni Vb cím és a márka világbajnoki cím mellé nagyon szeretné a csapat vb címet is, így fontos volt ez az ötödik helyezés. A törpe spanyol egyébként visszavonulása után sem hagy fel a tempós pályamotorozással, a KTM fejlesztői teszt pilótája ként folytatja pályafutását.
“We’ll be readier next year” – @AndreaDovizioso
P2 in the Championship was confirmed for the Italian after Rossi crashes out at Sepang, but he vows Ducati will be stronger in 2019#MotoGP | #MalaysianGP 📰 https://t.co/UPcZNBtEKE pic.twitter.com/uKNsZJZtP1
— MotoGP™🏁🇲🇾 (@MotoGP) November 4, 2018
6. Andrea Doviziozo: A 2016-os és 2017-es sepangi futam győztes Marc Marquezzel ellentétben teljesen leereszteni látszik a szezon végére. Míg Marquez vezényletével az egész Gp mezőny foggal-körömmel harcol az év utolsó versenyein való minél jobb helyezésekért, Andrea mintha a Japán fiaskó után elengedte volna a motorozást erre az esztendőre. Marquez fenn akarja tartani a mostani formáját, és már a következő évhez „számítja” a Vb. cím megszerzése utáni versenyeket, Andrea mintegy teszt motorozásként élte meg a sepang-i futamot. Kár, jó lett volna, ha látjuk még kicsit küzdeni.
Not often you see interaction like this between riders on Twitter! 👍
We love the respect, guys 👏
And how about those @ValeYellow46 lap times? 🔥 pic.twitter.com/LMKrMD9pPV
— MotoGP™🏁🇲🇾 (@MotoGP) November 4, 2018
Bautista visszaadta Lorenzo motorját a Ducati gyári alakulatának, hetedik helyezése a két évvel korábbi modellen továbbra is felveti a kérdést, miért nem ő ül a 2019-es Factory Ducatira Dovi csapattársa ként ? Petrucci megint csak a kilencedik helyen végzett 22 másodpercel lemaradva a futam győztestől. Említésre méltó még a nagyon szimpatikus helyi újonc fiú, Hazifh Syahrin teljesítménye, akit a futam előtt a Maláj himnusz alatt elszenvedett sírógörcse sem tudott megakadályozni abban, hogy tizedik helyre behozza satelit Yamaháját. Gratuláció!
Vészesen elfogytak a futamok és minden kategória világbajnoki címei gazdára találtak. Két hét múlva Valencia, azután sötét tetszhalál állapota majd fél évig a Gp rajongók számára. Riasztóan hangzik, mint minden évben, de ezt is csak túléljük majd valahogy.
Addig is örüljünk az árva egyetlen megmaradt valenciai futamnak, hátha megajándékoznak még a srácok bennünket egy kellemes kis záró futammal!
#marcmarquez #valentinorossi #fightontwowheels
Legutóbbi hozzászólások