EST. 2002

MotoGP 2022 – kezdődik a bajnokság! Favoritok, újoncok és minden, amit érdemes tudni a sorozatról!

Vasárnap indul a 2022-es MotoGP első futama Katarban, mellyel kezdetét veszi a sorozat történetének egyik legizgalmasabb éve. Az új szezonban 6 gyártó, 12 csapat és 24 pilóta versenyez majd a világbajnoki címért, összesen 21 hétvégén át.

Az idei évben 21 helyszín lesz a naptárban, és ez a legtöbb eddigi futam egy év alatt. Öt olyan ország tér vissza, amelynek futamait az elmúlt két évben törölték: Argentina, Ausztrália, Japán, Malajzia és Thaiföld. A visszatérők mellett megjelenik Finnország neve is, aki 1982 óta tervezi a visszatérést, és idén végre sikerül. A visszatérők között még ki kell emelni Indonéziát, aki a Mandalika pályával lesz jelen a sorozatban. Bizakodunk, hogy a versenyre kijavítják a teszten tapasztalt hiányosságokat.

A csapatoknál a legnagyobb változás az Aprilia státusza, mely a Gresinivel való együttműködés végével szatellit csapatról, gyári csapatra változik. A Gresini Racing Ducati motorokkal folytatja a versenyzést.

A Petronas úgy döntött elhagyja a MotoGP-t, és ezzel a Yamaha Petronas csapat elveszítette legfontosabb szponzorát. Az idei évben a csapat neve RNF Yamaha Racing, ahol továbbra is Razlan Razali áll az élen.

Az idei évtől jelen van Valentino Rossi csapata is a királykategóriában, akik az Avintia csapatot váltják. A VR46 csapatában továbbra is szerepet kap az Avintia volt versenyzője, Luca Marini.

A Ducati az idei év nagy favoritjaként indul, úgy tűnik az Ő motorjuk a legteljesebb, mely végsebességben is magasan kiemelkedik. Gigi Dall Igna csapatának sikerült kiegyensúlyozottá tenni a technikai csomagot. A motor a nagy végsebesség mellett, kigyorsításban és kanyarban is a legjobbnak tűnik a pályán. A komoly fejlesztések mellett, az olaszok nem bíznak semmit a véletlenre és 8 motorral állnak rajthoz. Kérdés ki lesz náluk az igazi sztár, és a gyári csapat versenyzője Pecco Bagnaia hogyan viseli majd a nyomást?

Az olasz versenyző a gyári támogatás mellett Valentino Rossi értékes segítségére is számíthat, akár közös edzésekre a Ranchen.

Apropó Rossi, a sorozat elveszítette legismertebb arcát, aki 26 év és 9 világbajnokság után döntött úgy, hogy visszavonul. Az emblematikus sportoló, aki szimbólumként emelkedik saját sportja felé. Rossi ugyan jelen lesz saját csapatával de a sorozatnak fontos lenne, hogy valaki átvegye a stafétát.
A címre pályázhat Marc Marquez is, aki 8 világbajnoki címmel, és különleges stílusával kiemelkedik a mezőnyből. Azonban a 2015-ben történtek és a két sérülés jelenleg még akadályozzák ebben a szerepkörben. Ha nekünk kellene találni valakit Vale helyére, akkor biztosan Fabio Quartararoval is a nevek között szerepelne.

A következő gyártó a Yamaha, akihez egyből hozzátehetjük a Quartararo nevet is. A japán csapat az idei fejlesztésekben gyengén teljesített, és jelenleg a francia az igazi esélyük a bajnoki címre. A tavalyi bajnok továbbra is örült módon, sokat kockáztatva, de elképesztő tempóban száguld. Bár a motor erő és a tapadás még mindig nem az igazi, a csapat szerint gyorsabban tudják majd a rengeteg pályára beállítani a motort és ez előny lehet.

A Suzuki idén is erős lehet és szinte biztosan lesz is. Két jó versenyző és egy technikai csomag, mely a jó alapok mellett rengeteg értékes fejlesztést is kapott a télen. Egyértelműen az egyik leginkább kiforrott csapatnak tűnik az idei évben.

Nézzünk körbe az újoncok között is:

Raul Fernandez – kivételes tehetségű versenyző, aki a Moto2-ből érkezik a kategóriába. Bár Fernandez a mandalika -teszteken bukott, egyértelműen gyorsan tanul és komoly tempóra képes. Ahogy Ral, úgy a KTM RC16 is okozhat meglepetéseket. Jelenleg nem lehet megmondani, mire képes a KTM idei motorja.

Darryn Binder – avagy a „kamikaze”. Brad binder öccse a becenevet versenyző társaitól kapta, a Moto3-as kategóriában. Azóta állítólag beért, és bár papíron Ő leggyengébb láncszem a bajnokságban, Indonéziában a második teszten már versenyképes időt motorozott.

Fabio Di Giannantonio – jegyezzük meg ezt a nevet, mert hatalmas tehetségről van szó. Bár sokat kell még fejlődnie, egyértelműen komoly teljesítményre képes. A teszteken nagyon stabil versenyszimulációt sikerült véghez vinnie, ami még Fabio Quartararo figyelmét is felkeltette.

Marco Bezzecchi – a Moto3-ban már megmutatta tehetségét, most a GP-n a sor. Sepangan csak fél másodperccel maradt el a legjobb időtől, amivel egyből a legjobb újonc is lett. Ezt a teljesítményt ráadásul Mandaikában is sikerült megőriznie. Elmondása szerint még Ő sem számított arra, hogy ilyen gyorsan tud alkalmazkodni a Ducati VR46-hoz.

Remy Gardner – a KTM csapat másik pilótája még nem tudta megmutatni mire képes igazán. Sérülései komoly szerepet játszottak eddigi teljesítményében, így kevés adat áll rendelkezésre a versenyképesség megítélésére.

nyitókép: twitter.com prtscreen

ugrás fel