EST. 2002

MotoGP 2022 Sepang – nyilatkozatok, érdekességek, motorbemutatók

Hivatalosan is elindult a 2022-es szezon és már túl vagyunk jó pár csapatbemutatón és egy teszten. Információk tömkelege jelent meg a neten és mi most ebből szemezgetünk érdekes és fontosnak vélt infókat.

Első körben nézzük a csapatbemutatókat. A Ducatinál halasztás történt covid fertőzés miatt, de kiadtak egy képgalériát a motorról még a teszt előtt. Azóta megtörtént a bemutató és mindkét pilóta komoly célokkal vág neki az idei évnek. Bagnia egyértelművé tette, hogy MotoGP címre hajt a Ducatinak. Az olasz versenyző reméli, meg tudja oldani múltbéli gondjait és végre eléri az áhított célt. Csapattársa Miller érettnek érzi magát fizikálisan és mentálisan is. Az ausztrál versenyző szerződése év végén jár le, ahogy a csapattársé is. Jelenleg Bagnia hosszabbítása áll biztosabb lábakon, így Millernek jó évet kell produkálni, ha jövőre is piros ruhát szeretne viselni a depóban.

Gigi Dall Igna, a Ducati vezérigazgatója kiemelte, hogy mindkét versenyzőnek egyenlő feltételeket biztosítanak, hogy megszerezhessék a címet. Érthető ha a tavalyi konstruktőri cím és futamgyőzelmek mellé, szeretnének bajnokot is avatni. Csak nehogy végül a szatelit csapatnál sikerüljön összehozni a címet, bár vélhetően az olasz gyártónak még így is nagyobb lenne az öröme, mint a bánata.

De evezzünk más vizekre és nézzünk körbe a Yamaha háza táján. Quartararo a regnáló világbajnok, de komoly kihívás lesz megtartani az elsőséget, az idei rekord mennyiségű futammal megrendezésre kerülő bajnokságban. A francia hétvégi teszten közepesen volt elégedett a motor teljesítményével. A technikás részeken a Yamaha rendre jól teljesített, azonban az egyenesekben és a kigyorsításokban lassúnak találta a Fabio. Végül sikerült jó időt motoroznia kopott gumikkal is, de aggódik egyéb csapatok teljesítménye miatt, akik szerinte nagyobb lépést tettek a fejlesztések terén mint Ők. Külön érdekesség, hogy a világelső az Aprilia sebességét és erejét emelte ki. Lehet Ők lesznek az idei meglepetés csapat? De róluk majd később, most nézzük tovább a Yamaha csapat híreit.

Gyári színekben motorozik az olaszok nagy reménysége és Rossi jó barátja Morbidelli, aki azt sem tartja kizártnak, hogy időnként telefonon kérjen tanácsot az éppen autóversenyzéssel foglalkozó honfitársától. Az olasz helyére, az új szponzorral induló szatellit csapathoz érkezett Dovizioso. A Ducati volt első számú versenyzője egy év kihagyás után tért vissza a cirkuszhoz, és egyből megkongatta a vészharangokat. Az olasz versenyző a 22. helyen zárta a hétvégi tesztet és jelenleg Fabio stílusát tanulmányozza. Véleménye szerint a Yamahával csak a francia vezetési stílusában lehet gyorsan menni. Az alkalmazkodás biztosan nem lesz könnyű 8 év Ducati szezon után, de tény, hogy abból eddig minden csapatnak problémái adódtak ha a motorját egy versenyzőre építi. A Yamaha tehát készül, vannak jó versenyzői de komoly gondjai is. Az erő továbbra sem az M1 privilégiuma, ahogy a sokoldalúság a vezethetőség terén is kíván még változásokat.

De váltsunk márkát ismét, és ugorjunk be a Suzuki bokszba. A szintén nemrég bemutatott új motorral elégedett volt Alex Rins a két napos tesztelés alatt, bár megjegyezte, hogy a menetmagasság-mérőn még dolgozniuk kell. Rins 4. helyen zárt az első teszt időeredményei alapján, Enea Bastianini mögött, aki sokak meglepetésére a leggyorsabb időt jegyezte a hétvégén Sepangban. Nem mellesleg egy nem hivatalos körrekordot is összehozott a Ducati versenyzője. De vissza a kékekhez, ahol Alex nagyon boldogan zárta a teszteket.

Van még min javítani, de készen állnak az első katari futamra. Igen, az első futam március 6-án lesz, mellyel hivatalosan is kezdetét veszi majd a 2022-es szezon, de előtte még Mandalikában tesztelnek a csapatok február 11-től 13-ig. Rins elárulta, hogy az útmagasság-szabályozó csak náluk és a Yamaha motorjain aktiválódnak gombnyomásra a kanyarból történő kigyorsításnál. A többiek motorján már a kanyarbemenetnél automatikusan leereszkedik a motor. Ez egy terület ahol fejlődnünk kell, de a mi prioritásunk az aerodinamika – zárta gondolatait Rins.

Ezzel el is értünk az egyik legizgalmasabb csapathoz az idei évben. Igen az Aprilia csapatáról van szó, akik nagyot gyorsultak az első tesztnapokon. Aleix Espargaró nem csak arról híres, hogy imád kerékpározni, de igazán hiteles és gyors versenyző is, aki a kezdetektől segíti a csapat munkáját. Az idei évtől pedig a versenysorozat kétségtelenül egyik legjobb versenyzője Maverick Vinales a csapattársa. A két spanyolnak minden esélye megvan arra, hogy összerakjanak egy versenyképes csomagot és komoly szereplői legyenek a 2022-es évnek.

Aliex szerint a Noale komolyan átgyúrta a technikát és komoly különbségek vannak a tavalyi versenymotorhoz képest. Véleménye szerint a motor még nem áll készen egy többkörös versenyre, ezért Ő hosszútávot tesztet hajtott végre a hétvégén. A 12 kör alatt érezhető volt a különbség, elsősorban a kanyarokban és motor erőben sikerült előrelépni. Azonban megemlítette az abroncsok kezelhetőségét és kopását, ami szerinte érdekes lesz, ezért a következő teszteken erre is fog összpontosítani. Bár a versenytársak szerint is sokkal gyorsabb a motor Ő óvatosan fogalmaz, igaz hogy közel fél másodpercet gyorsultunk versenytempóban körönként, sőt a leggyorsabb körben közel 1 másodpercet de sok még a munka. Aleix is megemlíti a menetmagasság-mérőt, melyet nem szeret, mert szerinte elvonja a figyelmet a vezetéstől. Nem nyilvánítaná veszélyesnek a technikát, de szerinte túl sok mindenre figyelnek már a versenyzők vezetés közben. Hozzátéve ha mindenkinek van, akkor nekik is használniuk kell.

A csapat nagy igazolása Vinales, akinek ha sikerül otthonosan belakni a motort és a csapat is jól összeáll, akkor komoly potenciált tartogathat az idei évre. Elmondása szerint is komoly optimizmussal tekint a 2022-es évre. A nagy várakozásokat lehűtve a spanyol pilóta gyorsan helyre tette a dolgokat. Az idei év célja, hogy boldog legyen a motoron és közben nagy dolgokról álmodjon. Több időre van szüksége, hogy megismerje a motort – nyilatokozta. Minden alakalommal mikor megérkezik egy pályára a motorral az teljesen új számára. „Több körre van szükség, hogy jobban megértsem a motort.” Vinales hozzáállása továbbra is kiemelkedő a csapatmunkához: „Nem felejtjük el, hogy az Apriliát kell előrébb vinni, és teljesen mindegy, hogy Aleix vagy én, de kettőnk közül az egyiknek elöl kell lennie.„

A motorral kapcsolatba kiemelte, hogy rendkívül könnyű vezetni, és Ő ezt élvezte a legjobban a teszt alatt. A manőverezési képessége kiemelkedő, ami fekszik Vinalesnek, akinek a vezetési stílusát mindig is a jó tapadás jellemezte, ennek köszönhetően nagyon erős kanyarokban. Összesítve az Aprilia versenyzői úgy tudtak igazán gyorsak lenni, hogy nem is aknázták ki a maximumot a technikából, ami nagyon jó előjel az idei évre.

Hamarosan további hírekkel, érdekességekkel követjük az idei szezont, kövessétek nálunk a MotoGP 2022-es szezonját.

ugrás fel